15. Rész

Sziasztok, Manók! :)

Köszönöm a türelmet!

Hát, úgy néz ki, mégsem az volt a vége, hiszen most már 27-en olvassátok a blogot! (És a háttérből Dorka, akinek mindent köszönök! :*) Hálás vagyok mindenkinek, külön-külön! 

Jó olvasást!

Puszi: Pritty Pratty :)

Estére mindenki elhagyta a házat, mint legénység a süllyedő hajó fedélzetét, csak az ott lakók maradtak.
Boróka a csocsós pacsi után hirtelen zavarba jött. Gyorsan Zsombival kezdett foglalkozni, a fiú kezével, és miután a gyerek kijelentette, hogy kutya baja, visszatolta az eredeti helyére, ő pedig felfutott a pincéből. Piros arccal kereste meg Andiékat, és csatlakozott a társaságukhoz. Nem sok hasznát vették azonban. Tengett-lengett, ha a kislányok mutattak neki valamit, csak aházott rá egyet, látszott rajta, hogy abszolút máshol jár.
Búcsúzásnál Andi kedvesen ölelte meg.
- Legközelebb beszélünk a pasiról - súgta a lány fülébe.
Boróka alaposan megdöbbent.
- Milyen pasiról?
- Érzem, hogy van valaki, aki után majd elepedsz. Talán az exed, talán valaki más. Talán itt van most, talán nincs. Talán ismerem, talán nem - Andi vállat vont. - De tudom, hog van.
Boró lemerevedve állt egy darabig, majd intett újdonsült "barátnőjének".
- Pápá, Andi! Remélem, ezt a hülyeséget legközelebbi találkozásunkra elfelejted!
Már megint úgy viselkedett mint egy ovis, és ezt pontosan tudta magáról. Mióta idekerült, nem ez volt az első alkalom. És egyre gyakrabban fordult elő.
"Ki kéne kérnem az egy hét szabit. Ez a plébánia kezd az agyamra menni" - fújtatott dühösen Boróka. "Persze, szépen venné ki magát: első szolgálatom a misén, és rögtön utána szabadság."
Idegesen mászta meg az emeletet lefekvés előtt. A szülei cukiskodva köszöntek el tőle, a testvérei úgyszintén. Majd közölték, hogy két hét múlva nyár végi nyaralásra indul a család, Svájcba, a rokonokhoz. Borókának is mennie kell.
"Pedig tudják, hogy én dolgozom. És hogy utálom az utazásokat!"
Bármennyire is furán hangzott, de így volt: Boróka utált utazni. Minden egyes nyáriszünetben rettegve várta azt az egy hetet, mikor el kellett utazni nyaralni. Mindentől félt ilyenkor, és mindent utált benne. Egyszerűen horrornak élte meg. Hogy miért, azt maga sem tudta volna megmondani.
Már meg sem lepődött, azon, hogy vám egy csomó új barátfelkérése: Andrea Lepsényi, Mónika Lepsényiné Sas, Norbert Lepsényi, Alfonz Lepsényi...
"Hogy micsoda?" - fékezett le Boróka a vad görgetésben. "Norbinak van facebookja? Hogy a fenébe lehet, hogy nem találtuk meg Verussal?"
A lány izgatottan kattintott a névre.
"Hátha tegnap hozta létre!"
De nem. Ott voltak legalább öt évre visszamenőleg a képek. Képek a szemináriumból, kispap-társas szelfik, Andival nyaralásos fotók, anyukájával cukiskodók, tortás-szülinapos, érettségizős, sőt még Rékás képek is, 2010-ből! És mindezt nem mostanában töltötte fel. Mindent a maga idejében.
"Ez döbbenet."
Boróka sorban visszaigazolta az egész Lepsényi-famíliát, de közben azon kattogott, hogyan lehet, hogy nem találták meg Norbit Verussal.
Miután végigpörgette a facebookot, átlépett az Origóra, ahol olyan fontos infókat tudott meg, mint például újra jár a HÉV, vége a hőségriadónak, hol érdemes iskolatáskát venni az új tanévre, ki lett az Anna-bál szépe, valamint, hogy Thaiföldön újabb földrengés pusztított.
Végül kinyomta a gépet, és úgy döntött, a napló mellett keres válaszokat kérdéseire. Mint általában. 

Január 26., csütörtök
Drága Virágszálaim!
Tegnap este Gabi mondta, hogy megvan a randi időpontja Lacival. Szombaton mennek valami kávéházas felolvasós estre. Roppant izgalmas.
Szerencsére ezzel a Laci-randi tervezgetéssel újra szent a béke közöttünk. Már nehezen viseltem ezt a sok acsarkodást, még ha csak kimondatlanul függtek is a levegőben.
Igazából nem nagyon történt semmi,de kezdem magam nagyon boldognak érezni!

"Hát, Kati, ezzel most rohadtul egyedül vagy. Már ami engem illet."

Január 27., péntek
Drága Virágszálaim!
Jó ég, hol is kezdjem! Hosszú volt a nap. Most a takaró alatt, zseblámpával írom a naplóm, nem akarom, hogy Gabi felébredjen. Megfenyegetett, hogyha nem hagyom aludni, nekem kell a Lacis randijára elmennem. Na, még csak az kéne, Zoli tökéletesen megfelel az igényeimnek, köszönöm.
Reggel két zűrös hét után végre megint együtt mentünk Gabival az egyetemre, és végigbeszélgettük az utat. Olyna jó, hogy kibékültünk!
A suliba aztán összefutott Lacival. Kiderült, hogy ő és Gabi pont ugyanarra az előadásra mennek - juj, de romantikus! -, így hagytam őket, hadd beszélgessenek. Hiszen fel kell készülniük a randira, nem igaz?
Az estét már roppant izgatottan vártam. Tűnhet klisének, de egész nap Zolin ábrándoztam, a szívem őrült ütemben vágtatott, a tenyerem pedig már a gondolattól is nyirkos lett, ha eszembe jutott, mi vár rám este.

"Ez valahogy ismerős érzés" - töprengett Boróka. "De azt szívből kívánom, hogy Katinak ne kelljen majd szembesülnie ezekkel a vad démonokkal, melyek csak rosszat tesznek velem!"

Délután Gabival készülődtem. Kiválasztottuk a ruhám, ő pedig szépen kisminkelt. Ehhez nagyon értett. Na meg a frizurákhoz is. Ezt összefoglalva pedig meglepő könnyedséggel csavarta el a fiúk fejét. Néha még az idősebb profok is vonogtták felé a szemöldöküket...
Na mármost, tíz perccel a megbeszélt időpont előtt - persze a kamu helyen - már ott várakoztunk. Igen, Gabi kitalálta, hogy ő márpedig elkísér. Nem tartottam furcsának, ugyanis ha azt a két hetet, amíg rosszban voltunk, nem számítjuk, folyamatosan egymás nyakán lógtunk éjjel-nappal.
- Na és, izgulsz már? - próbáltam elterelni figyelmemet saját izgalmamról.
- Laci miatt? Á, dehogyis! Most őszintén? Szegénykémnek sokkal több félnivalója van, mint nekem. Hiszen ismersz: valószínűleg nekem már tízszer annyi pasim volt, mint neki barátnője.
- Több is - motyogtam magam elé, mert eszembe jutott szegény Laci, ahogy a kávé automata melletti beszélgetésünkre visszaemlékezétem. - Eddig összesen egy barátnője volt.
- Akkor tényleg vezetek. Nem baj, szeretem a félénk fiúkat. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy Laci szerencsétlen is. Én pedig azokat ki nem állhatom!
- Őket - szúrtam közbe.
- Tökmindegy - legyintett Gabi. - Nézd, ott jön Zoli!
Izgatottan kaptam a fejem a mutatott irányba, és valóban: álmaim hercege valóban felénk sietett, egy újabb csokor virággal a kezében.
Már messziről intett felénk, s mikor közelebb ért, fel is kiáltott.
- Nahát, micsoda szépség jön ma velem színházba! - legeltette rajtam a szemét, amit jelen esetben annyira nem bántam. - És persze a barátnője sem kutya! - kacsintott Gabira Zoli.
Vajon miért láttam én bele ebbe a kacsintásba kicsit többet, mint baráti csipkelődést?

 

"Mert paranoiás vagy, Katikám, azért."

A csokor virágot végül Gabi gondjaira bíztam, nem akartam a színházba és vissza utaztatni magammal. Barátnőm pedig lelkesen vállalkozott eme kitüntető feladatra.
Mikor már csak ketten sétáltunk a színház felé, Zoli bizalmasnak szánt hangnemben, de huncutul megszólalt.
- A mi Laci barátunk randizni fog a szépséges Gabi kisasszonnyal. Mit szólsz?
- Én is tudom. És persze sok boldogságot kívánok nekik.
- Nem vagy te egy kicsit előre tervező? - kacagott Zoli.
- Á, dehogy. Még csak a templomi bevonulási zenénél tartok. Gabinak megfelelne valami karakteres orgonainduló, Lacinak meg valami átlagos vőlegény bevonuló - méláztam el.
Zoli kedvesen nevetett. Én meg persze vele együtt.
A színházba érve leparkoltuk a kabátokat, és beültünk a nézőtérre. Ismerőst nem nagyon láttunk, ez már az esti előadás volt, erre nem járnak diákok. Kivéve persze minket.
A darab remek volt. A Veszedelmes viszonyok máig megráz, ha színházban látom. Akkor is, ha filmen. Azt hiszem, egyszer elolvastam könyvben is.
Úgy éreztem, sínen van az életem. Még csak nemsokára töltöm be a húszat, de hozzá is mentem volna Zolihoz, pedig még csak két hete ismerem.
Borzasztó romantikusnak tűnhetek, de már a ruhámat is elképzeltem. Na jó, hagyjuk ezt! Tényleg brutál romantikus vagyok! Bah! 

Andi elgondolkodva vizsgálta képmását a tükörben. Semmi hasonlóságot nem bírt felfedezni saját maga és bátyja között.
Lassan fogta a vattát, krémbe mártotta, és elkezdte lemosni magáról a több kilónyi sminket.
Volt-nincs rúzs és szájkontúrceruza. Máris látszott szája igazi vonala, a megszólalásig olyan, mint édesapjáé. "Duckface!" - csücsörített Andi, és nevetve lőtt egy képet az instagramra. Volt-nincs szemceruza és tus. Pillái még hosszan nyúltak homloka felé, de már látszott, hogy kenceficék nélkül is hó nagynak hat barna szeme. Barna, mint Norbié. Mostmár akár rokonoknak is mondhatták volna magukat.
Volt-nincs műszempilla. Pattanásai még mindig nem váltak láthatóvá, de már igenis egy túlhajszolt, fáradt lány nézett vissza a tükörből.
Volt-nincs szemöldökceruza. Így rögtön látszott, hogy Andi igazából szőke. Vékony szemöldöke volt, igazán csak pár szál, az is inkább tejfölszőke. Haját 15 éves kora óta festette. Ebben az évben nem hasonlított senkire a családból. Mindenki barna volt, csak ő nem. Ez zavarta, még ha nem is tette szóvá. Csak befestette, és kész.
Volt-nincs pirosító, alapozó, korrektor. Andi pózban vágta magát, és #nofilter #nomakeup felirattal feltett egy képet a snapchatre.
Mostmár le sem tagadhatta volna a rokonságot Norbival. Leginkább orra vonala egyezett meg a testvérével. Ezt akár ki is cserélhették volna, senkinek nem tűnt volna fel.
És persze az alakjuk. Andi vasággyal volt ötven kiló. Norbi vasággyal negyven. S csak azért volt Andi kicsit nehezebb, mert lány volt, és a szükséges helyeken megvoltak a domborulatai.
Gyorsan letusolt, felhúzta a hálóingét, és lement jóéjt kívánni a szüleinek.
Alfonz és Mónika a nappaliban beszélgettek.
- Gyere Andikám, most mondd meg! Szerinted nem fantasztikus ez a plébánia? - intett édesanyja a lányának.
- De, egyszerűen frenetikus - helyeselt bőszen Andi.
- Az egész városka csodálatos! Az emberek kedvesek, a levegő remek - nem mintha itt nem lenne az - a Balaton pedig gyönyörű! Kár, hogy nekünk csak a "kis" változata jutott.
- Igen - Andi egyetértett édesanyjával. - Elemegyek aludni. Jó éjszakát! - a lány mindkét szülőjének cuppanós puszit adott, és felment a szobájába.
De nem tudott elaludni. Egyre csak Borókán és a Szent László plébánia "csapatán" járt az agya.
Biztos volt benne, hogy a lány igenis menthetetlenül bele van esve valakibe. És már közel járt ahhoz, hogy rájöjjön, kibe. Már a nyelve hegyén érezte a választ, még ha nem is ismert sok embert Boróka társaságából. Hogy ott volt a templomban a fiú, az tuti.
Szívesen cserélt volna Borókával. Itt, a  saját életében még előtte állt egy teljes év a gimiből, a szalagavatóval, az érettségivel, a pasijával, aki nyár elején szakított vele, tehát mostmár az exével, és a barátnőivel - akikből nem volt sok, a tanáraival, akik nem nagyon szívelték, mert nagy volt a szája. A szüleivel, Norbi, a szövetségese nélkül, aki pont rosszkor ment el. Itt hagyta őt a gimiben, nem terelgette, a szemi-cucc fontosabb volt neki. Az ifire is szüksége lett volna, de Norbi távozása után nem sokkal az is felbomlott. Nemhiába, a fiú mindenhol összetartó erő volt: a családjában, az osztályában, a közösségekben, valószínűleg a szemiben is, most pedig minden bizonnyal a plébánián teljesít "összetartó szolgálatot".
Borókára ezzel szemben láthatólag rámosolygott a szerencse. Andi irigyelte tőle, hogy több testvére, állása van, hogy tehetséges, mindenki szereti, és van valaki, aki után vágyakozhat. Még ha egyelőre nincs is abból a vágyakozásból semmi.
Ő minden reggel kimázolja az arcát. Felveszi az álarcot, hogy megvédje a külvilágtól. Reggel hétkor templomba megy. Az öreg nénikkel imádkozik együtt, de ők már megszokták, hogy Andi mindig ott van, mindig kifestve, tökéletes frizurával, olyan ruhákban, amitől a legtöbb öregasszony világgá szaladna. De a falubeli nénik már megszokták Andit. Szerették a lányt, elpletykáltak vele a rövid mise után, s a lány még így is mindig befutott a gimnáziumba.
Talán ők voltak a legjobb barátnői...
Másnap reggel, mikor felébredt, szokás szerint felkente a vakolatot, besütötte a haját, felvett pár megbotránkoztató göncöt, és elment a templomba.
Szülei még aludtak. Ezen sem csodálkozott. Ő már semmin.
A templomban beült a padba, Judit néni és Erika néni közé, a megszokott helyére.
Óvodás kora óta ismerte Judit nénit. Ovis legjobb barátjának, Petinek a nagymamája volt, aki mindig jégkrémmel tömte a lányt, buborékfújót gyártott nekik, és hagyta őket napestig legózni.
Most is nagy örömmel üdvözölték egymást.
- Csókolom, Judit néni!
- Szervusz, Andikám! Hogy vagy? - mosolygott rá a nagydarab, szemüveges néni, aki ha otthon volt, mindig csavarókat hordott a hajában.
- Jól, köszönöm. És Judit néni?
- Én is megvagyok, köszönöm. Már ahogy egy öregecske asszonyság van, úgy vagyok én is. Hanem képzeld, Andikám, a Petike...
"Igen, kikötöttünk a kedvenc témánál. Petikénél."
Judit néni feltett szándéka volt, hogy összeboronálja a gyerekkori jó barátokat. Az nem zavarta, hogy imádott Petikéje egyetemre jár, és általában nem mutat nagy érdeklődést Andi irányába, akkora mértékben, hogy barátnője van... Á, dehogy. Ez Judit néninek nem jelentett akadályt. Sőt, olyannyira sikeres volt az akciója - mint ez pár percen belül kiderült -, hogy Peti szakított a barátnőjével, itthon van, éppen szünet van neki is, és szeretettel várja Andit a 21. születésnapi partyjára, jövő pénteken.
"Hűha! Judit néni még sikerrel jár a végén!" - döbbent meg a lány.
Szerencsére megjött a kántor, beindította az elektromos harangozót, és beült az orgona mögé. Így Andinak nem kellett tovább filóznia Judit néni kedvenc meséjén, a "Petike és Andiká" - n.
Viszont mise után jött a sorozatos pechroham.
Ahogy kikísérte Judit nénit a templomból - mindig levezette a nénit a lépcsőn, nehogy megcsússzon a lába - ott állt Peti. Szemmel láthatóan a nagymamáját várta, közben bőszen nyomkodta a telefonját.
Andit csak akkor vette észre, mikor a furcsa páros mellé ért.
- Nahát! Szia, Andi! - Peti - a lány legnagyobb meglepetésére - kezét nyújtott neki.
- Szia, Peti! - Andi akárhogy próbálta leplezni, igenis zavarba jött a fiútól.
Judit néni pedig ezt nagyon élvezte. Szinte mint aki mérget kever, dörzsölgette a kezeit a háttérben.
- Remélem, Mama átadta a meghívást! - mosolygott Peti, mint mindig, ha szeretett nagymamájáról volt szó.
- Persze, megkaptam.
- És? Eljössz? - kapott a szón mohón a fiú.
- Eddig úgy néz ki, ráérek - mosolygott Andi kissé félszegen. Hogy mi van vele, azt ő sem értette. Eddig sohasem hozták zavarba a fiúk. Mi több, ő hozta kellemetlen helyzetbe a túl sokat legyeskedőket, akik általában csak hosszú lábai és vékony dereka miatt hemzsegtek körülötte.
- Remek lesz! - kacsintott Peti, majd Judit nénibe karolt, intettek a döbbenet Andinak, és már mentek is hazafelé.
A lány pedig ott maradt tanácstalanul. De nem sokáig.
Egyszercsak Réka termett előtte a semmiből. A lány idén érettségizett, de nem ment tovább. A községházán helyezkedett el, olya munkát vállalva, amihez nem szükséges felsőfokú oktatásban részesülni.
Vörös haja most be volt göndörítve, lágy hullámokban omlott alá, zöld macskaszemét erős tussal húzta ki. Mégis, Réka valahogy annyira természetesnek tűnt.
"Természetesen...gonosznak" - döbbent meg Andi.
- Szia, te lány! - mosolygott elég hamisan Réka. - Hogy vagy? Nem, igazából tényleg nem érdekel - jelentette ki elég durván a lány, mikor látta, hogy Andi belekötne a valósághű mivoltába. - Norbiról viszont jól jönne néhány infó!
Andi nem jutott szóhoz a döbbenettől.
- Na, mi van? Talán nem szeretnél tudomására hozni a leendő sógornődnek néhány csepp információmorzsát? - vigyorgott veszettül Réka.
- Te bolond vagy - sziszegte maga elé elhülve Andi, és sarkon fordult, hogy ott hagyja a vörös hajú boszorkányt. Az azonban nem szerette volna ennyiben hagyni a dolgot...