14. Rész

Sziasztok, Manók! :)

Itt van az új rész, szám szerint a tizennegyedik. :) 

A utóbbi egy hétben nem volt több feliratkozó, úgy néz ki, elértük a körbelül maximumot, amit én nem bánok, hiszen ez végülis nem rossz szám. 

Nagyon-nagyon köszönöm viszont, hogy facebookon Dóri mindig ír nekem, minden egyes alkalommal hihetetlenül boldoggá tesz! Dóri, nagy ölelés neked! ;)

Jó olvasást! :)

UI: Aki esetleg nem olvasta volna, vagy nem figyelt fel rá, annak mondom, hogy suliidőben csak kéthetente lesznek részek! :/

Boróka úgy érezte, mintha mellkason vágták volna, mondjuk egy homokzsákkal. Levegője bentakadt, arca elpirult. Máté ezt igennek vehette, mert újra magához húzta a lányt, és megcsókolta.
Mintha egy világ dőlt volna össze Borókában. Úgy érezte, mindenki összeesküdött ellene, kést fennek a háta mögött, és kinevetik.
Robbantak benne az indulatok. Nem tudta, mit csinál. A Norbi iránt érzett, kezdetleges rózsabimbóra a lelkében mintha mérget öntöttek volna. Fájt. Nagyon fájt.
És ezt a fájdalmat muszáj volt magából kiadnia.
Ellökte magától a fiút.
- Te...te...mit csinálsz? - úgy beharapta az ajkát, hogy szinte a vér is kiserkent belőle.
Úgy érezte, megszentségtelenítették a rózsabimbóját. Ahhoz senki sem nyúlhat! Ha kell, zárdában végzi, csak a virágnak ne legyen baja!
Borókát elragadta a hév. Nem volt teljesen reális az ítélőképessége azokban a pillanatokban.
Máté értetlenül nézett volt barátnőjére.
- Neked mi a bajod? Két hónapja még őt sírtál, hogy ne legyen vége!
Boró karon ragadta a fiút, és kihúzta a sekrestyéből. Nem akarta, hogy bárki is szemtanúja vagy fültanúja legyen a beszélgetésnek.
Senkinek sem tűnt fel a két fiatal távozása, hacsak annyiban nem, hogy az ajtón pár másodpercre berobbant az augusztusi forró levegő. S még csak az sem volt igaz, hogy senkinek. Norbi ledöbbenve követte az eseményeket, és miután a Máté-Boróka páros távozott, a bukóra nyitott ablak felé sompolygott, hátha hall valamit.
Persze nem járt sikerrel, mert Boró - igen gondosan - az addigra kiürült templomudvar másik sarkába húzta Mátét.
- Most kérdezd, mi bajom! - tette csípőre a kezét a lány, de akkora vehemenciával, hogy Máté döbbenten hőkölt hátra. - Két hónapja az két hónapja volt! Azóta sikeresen elfelejtettelek, nem nyomja már a szívem a te genyóságod súlya! - vágta a fiúhoz.
- Nyugi, Drága!
- Nem vagyok drága! Főleg neked nem! Már egy jó ideje nem!
Boróka dühödten sarkon fordult, és visszavágtatott a sekrestyéhez. Aztán gondolt egyet, és a kerítés és a sekrestye közötti apró nyíláson át befutott az épület mögé.
Mikor kisebbek voltak, sokat játszottak itt mise után. Kis indián-paradicsom volt ez, öreg fákkal, dzsumbujjal, magasra nőtt, gondozatlan fűvel. És ami a legjobb: egyik oldalról sem lehetett belátni. Két oldalát a sekrestye és a templom tette ki, míg a másik két oldalon tujával benőtt kerítés futott. Még a nap is csak télen sütött ide, ennek következtében pedig a hőmérséklet is igen kellemes volt.
Attól nem tartott, hogy bárki meglátta volna, hova futott be, a sekrestyében pedig még egy darabig simán eltartott a traccsparti, ezért is lepődött meg, mikor egy idegen hang, valahonnan tompán a nevén szólította.
- Ki az? - pördült meg a lány, de - mily meglepő! - ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, senkit sem látott.
- Andi vagyok! Hova tűntél?
És tényleg. Boróka mostmár fel is ismerte Norbi húgának jellegzetesen és kislányosan magas szopránját.
- Itt vagyok az épület mögött! Kerüld meg az áfonyabokrot, és indulj el a fal mentén - sóhajtott a lány. Andi nem számított nemkívánatos személynek. Pontosabban olyannak sem, akit szívesen látott volna, de mivel ebbe a kategóriába jelen pillanatban senki sem tartozott, teljesen mindegy volt, Andi jön-e, vagy sem.
Hamarosan meg is jelent a vékony, fekete hajú, kihúzott szemöldökű lány. - Szenya a pasid - jelentette ki, minden bevezető nélkül, miközben leporolta magáról a ráragadt faleveleket.
- Nem a pasim! - kérte ki magának Boróka.
- Szenya az exed - rántotta meg a vállát Andi, mint akinek teljesen mindegy az infó, úgysem változtat a helyzeten.
- Kösz, ezt magamtól is tudom. Mostmár.
- Miért, régen nem volt szenya?
- De, az volt - sóhajtott Boróka. - Csak a szerelemtől nem tűnt fel.
- Ez előfordul néha. Például képzeld el, a falunkban van egy Réka nevű csaj, körülbelül veled egyidős lehet, aki teljesen belezúgott a bátyámba. Erre most jött rá a nyomi, mikor már Norbi négy éve jár a szemi-cuccba. Na, ennek a csajnak például nem tűnik fel, hogy nem csak az az akadály, hogy Norbi papnak tanul.
- Hanem még mi? - Boróka érezte, kezdenek kellemetlen témákat boncolgatni. Különben is, ki az a Réka? Hadd tekeri ki mindjárt a nyakát!
- Hogy Norbi bűnronda - jelentette ki Andi, mintha csak azt mondta volna, dög meleg van. - Ez pedig tökéletesen igazolja azt a tényt, hogy a szerelem elveszi az ember eszét. De a tisztán látását biztosan.
"Jobb lesz témát váltani" - gondolta Boróka, és ez Andi egyes mondatai után egyre jobban érlelődött benne.
- Nem is láttam még helyes papnövendéket, pedig találkoztam már néhánnyal a szemis ünnepségeken... - merengett el Andi, mintha ez lenne a világon a legnagyobb probléma: hogy helyes papnövendékek nincsenek.
- Szeminárium.
- Hm? - meredt maga elé továbbra is Andi.
- Nem szemi-cucc. De még csak nem is szemini. Szeminárium - tagolta Boróka, mintha egy gyengeelméjűnek magyarázná.
- Aaaaz! - kiáltott fel hirtelen vidáman Andi. - Mindig elfelejtem! Hogy lehet valaminek ilyen fura neve? Nem, ne is válaszolj, költői volt.
Borókát több szempontból is elgondolkodtatták Andi szavai. Mint például: ki az a Réka? És aztán: Úristen, mibe keveredett, egy papnövendékre vetett szemet, ebbe még bele sem gondolt, mi lesz ebből? Ezenkívül: ki mondja még Andin kívül, hogy Norbi bűnronda? ("Na, ez az, senki! Bibibiiii!") De legfőképpen: ki az a Réka?
- Ki az a Réka?
- Tessék? - kapta fel a fejét Andi, a "nagy" elmélkedésből.
"Hát, ez kicsúszott hangosan. Mostmár mindegy, tudjunk meg róla mindent!"
- Mit kell tudni erről a Rékáról?
- Ja, hogy az! - és Andi belekezdett a hosszú-hosszú Réka-sztoriba, időnként picit beleszínezve, kicsit elvéve a történetből.
"Elkezdtük Mátéval, és kilyukadunk ennél az ismeretlen Réka-csajnál. Remek beszélgetőtárs ez az Andi!"
Körülbelül tíz perc múlva, mikor Andi a mondandója végére ért, Boróka döbbenten bámult maga elé.
- És most Réka kitalálta, hogy lebeszéli Norbit arról, hogy papnak menjen, és meggyőzi, hogy inkább őt vegye feleségül. Tiszta kettyós a csaj!
- Na, ebben egyetértünk! - Boróka köpni-nyelni nem tudott, ahogy rájött, hogy nem is az a probléma, hogy egy potenciális ellenfél valahol itt garázdálkodik a régióban, hanem sokkal inkább az, hogy ez az ellenfél tényleg nem százas! Míg ő, Boróka, meg sem próbálna Norbi útjába állni - és ezt most sziklaszilárdan elhatározta -, addig Réka kényszerzubbonyosokat megszégyenítő lépésekre készül. Legalábbis ez jön le abból, amit Andi mesélt.
- És...Norbi tud a dologról?
- Igen. Mikor tegnapelőtt itt jártunk, neki is elmeséltem...de nem az egészet.
Andi hajtincsét tekergetve meredt a távolba.
- Hm. Szegény!
Boróka hazugnak érezte magát. Egy hazug kis csótánynak. Itt sajnálkozik Norbi húgával, szidnak egy lányt, akinek körülbelül ugyanolyanok az érzései, mint neki magának. Jó, nem teljesen, mert Réka erőszakos is, de...majdnem. Most döbbent rá, hogy ezt nagyon nem gondolta végig. Norbi papnövendék. A katolikus papok pedig nem házasodhatnak. Na, az még csak hagyján, de viszonyuk sem lehet. Igaz, hogy a fiú még nem pap, de egy nap az lesz. Ki tudja... Lehet, hogy nem is olyan sokára!
- Mit fogsz most tenni? - próbálta leplezni kíváncsiságát.
- Én? - kapta fel a fejét döbbenten Andi. - Leginkább semmit. Mit csinálnék? Legalább 100 km-re lakunk innen, Rékáékkal a szomszéd utcában. A lány csak akkor veszélyes, ha Norbi hazautazik. Ide nem jön, az tuti!
- Reméljük!
- Amúgy ez miért is érdekel téged? - Andi homlok-ráncolva nézett Borókára.
- Miért is ne? Talán baj?
"Itt hamarosan nagyon nagy gázok lesznek, ha valaki sürgősen nem siet a segítségemre!"
- Furcsa vagy, te lány! Csak azt nem tudom, miért...
"Hála Isten, Andi valahol leragadt Verus szintjén. Addig jó nekem!"
A lányok hátul is hallották, hogy kitárul a sekrestye nyikorgó ajtaja.
- Azt hiszem, jobb lesz menni - Boróka oldalazva indult meg a fal mentén, az áfonyabokor mögé érve bevárta Andit, majd egy óvatlan pillanatban kibújtak, és elvegyültek a kitóduló tömegben.
"Ennyi ember, csoda, hogy elfértek a sekrestyében!" - Boróka szemével Mátét kereste, de úgy tűnt, a fiú meglépett remek elvonulása után.
- Nahát, Boró, te eddig is itt voltál? - a lány édesanyja hátulról közelítette meg "prédáját".
- Öhm...Andival beszélgettünk - és ez végülis nem volt hazugság.
- Hogy itt milyen jó a társaság! - Sárát igazából az sem hatotta volna meg, ha Boróka azt mondta volna, kint drogoztak a kertben, annyira el volt szállva, hogy még ennyi jóérzésű és kedves ember létezik. - És ez a Norbi! Hát kész főnyeremény! Nagy kár, hog már nem lehet lecsapni rá!
- Na de anya! - Boróka fülig pirulva meresztette szemét édesanyjára.
- Csak megmondom a véleményem, ebből nem kell téves következtetéseket levonni! - anyja homlok-ráncolva nézett lányára. - Egyébként - folytatta még bizalmasabb hangnemben Sára - hallottad, hogy Bogi jövő hétre kapott időpontot a nőgyógyászhoz?
- Juj, ez nagyon jó hír! - Boróka máris elfelejtette az előbb történt kínos pillanatokat. - Annyira szeretném, ha lenne egy tündéri kisfiuk is! - lelkesedett a lány.
A "kemény mag" - a kántor-család, Borókáék, Norbiék, és a sekrestyés Mesterék a két atyával együtt vágtak át az úttesten a plébániára. A 20 fős társaság vígan beszélgetve érkezett meg a hatalmas, ennek ellenére barátságos ház előtérbe. Antal atya és István atya zártkörű "bulit" rendeztek a nagy nap alkalmából. Mária néni még egy könnycseppet is elmorzsolt örömében, hogy ennyi emberre főzhet.
Az ebéd előtti készületekből mindenki kivette a részét, hiszen éhes volt már a társaság, így pedig csakhamar már két összetolt asztal közepén gőzölgött a Mária néni felé gulyásleves.
Antal atya vezetésével elmondták az imát, majd mindenki nagy étvággyal látott neki Mária néni remek ebédjének.
A gőzölgő húsleves alatt Boróka megnyugodva vette tudomásul, hogy Norbi jó messze ül tőle, így nem kell vele foglalkoznia. Ehelyett az édes Mester Zsombi és Andi voltak a szomszédai.
Mester Zsombi a sekrestyés középső gyermeke volt. Elbűvölő kisfiú, pimasz mosollyal, fehér fogakkal, szeplős orcával. Kék szeme huncutul fénylett reggeltől estig. A negyedikből minden kislány odavolt érte. Sőt, nem csak ők, de az összes alsós, még néhány felsős is. Bátyjával, Bencével, ők voltak a városka iskolájának koronázatlan királyfii. Még ha egy kicsit beszédhibával küszködtek is.
Zsombi most éppen fogpiszkálókból építkezett. Másik oldalán Ági, az édesanyja ült, de túlságosan lefoglalta, hogy harmadik porontyának, a hatéves Jankának operálta le a pulykanyakról a husit. Így Borókára várt az a megtisztelő feladat, hogy Zsombit felvilágosítsa a társaságban történő étkezés szabályairól. Jelesen a fogpiszkáló rendeltetésszerű használatáról.
Sóhajtva tette le hát a kanalat, és a kisfiúhoz fordult.
- Zsombikám, te mi a szamárlöttyöt csinálsz?
A megszólított úgy nézett a lányra  mintha az gyengeelméjű lett volna.
- Építkezem. Nem látszik? - Zsombi mindig úgy beszélt, hogy közben mosolygott. Ebből következően pedig kicsit pösze volt.
- A fogpiszkáló nem építkezésre való. Egyed inkább ezt a finom levest, Mária néni sokat fáradozott vele!
Zsombi oda meg vissza volt Borókáért, ezért valósulhatott meg, hogy a lány kérésére abbahagyta a játékot.
Andi vigyorogva követte nyomon az eseményeket.
- Mi van, nem tetszik valami? - vágta oda a szintén vigyori Boró.
- Á, csak tanulom a nevelési módszereidet - legyintett Andi nevetve.
- Azt teheted is. Egyszerűen csodálatos vagyok.
- És szerény is.
- Hagyján.
Boróka felállt, hogy összeszedje a kiürült leveses tányérokat. Mária néni a konyhába vitette vele, majd visszaült a helyére, és kezdetét vette a "második felvonás": a rántott sajt, Brassóival. Mária néni egyik konyhai fejlesztése a sok közül.
- Ó, rántott sajt! - Andi arcán újabb mosoly terült szét.
"Ez a lány tényleg Verus szintjén van. Hogy tud örülni még a rántott sajtnak is!" - Boróka fejét csóválva látott neki az ízletes fogásnak.
- Képzeld - kezdett fecsegésbe Andi, ezzel lehetetlenné téve, hogy Boróka teljes egészében az étkezésre koncentrálhasson - Norbinak a rántott sajt a kedvence!
- Nahát, micsoda véletlenek! - Boróka próbált lelkesedni eme remek információért, de nem ment annyira, mint Andinak.
- Oké, tudom, hogy kicsit kettyósnak tartasz...
- Mi? Nem is! - "Mert nagyon."
- De még nem nőtt be a fejem lágya, ezt én is tudom. Sokan mondták. A családomnak egyenesen az ágyára szoktam menni. Általában a barátnőimnek is. De csak olyat választok barátnak, akivel ez kölcsönös.
És csak nyomta a dumát Andi, mintha megnyitották volna a csapot. A másik oldalán ülő édesanyja pedig minden kijelentésére helyeselően bólogatott.
Ebből következhetett az, hogy Boróka a desszertre már nagyon elfáradt. Mentálisan.
Bogi és Mária néni kihordták a málnás-csokoládés házi fagylaltkülönlegességeket, a gyerekek - és persze a felnőttek is - pedig nagy örömmel vetették rá magukat a finom édességre.
Ebéd után az anyukák mosogatni indultak a konyhába, Mária néni vezetésével, de nem kellett őket félteni: hamarosan már az ő csivitelésüktől volt hangos a ház.
A két atya és a férfiak letelepedtek a nappaliban kávézni, Verus pedig felvitte az aprónépet az emeletre. Hamarosan Andi is utánairamodott, eleget téve édesanyja kérésének.
Norbi, Boróka és a három fiú, Marci, Zsombi és Bence, tanácstalanul és legfőképpen ötlet nélkül maradtak a konyhában.
István atya látva bizonytalanságukat, kiszólt a nappaliból.
- A pincében van egy csocsóasztal. Nézzétek meg nyugodtan. Lehet, hogy kicsit pókhálós, de talán lehet rajta játszani.
A fiúknak több sem kellett, már indultak is a pincébe. Boróka először nem akart velük tartani, hiszen ahol Norbi van, ott ő nem tartózkodna szívesen. Ne kísértsük az ördögöt, ha lehet alapon. Végül mégis utánuk ment, mert a Verus-Andi-kislányok történet még kevésbé volt ínyére.
A pincében valóban nem volt nagy tisztaság.
- Ha ezt rendbe hoznánk, lehetne itt egy remek ifis hittant üzemeltetni! - Norbi nagy örömmel vette szemügyre a helyiséget. A zalai csoport jutott eszébe, ahová annyi szép emlék  kötötte. És persze jó pár sötét is, Réka miatt. Réka, aki minden jel szerint rá akar mozdulni, pedig már kispap!
- Nagyon jó ötlet! - lelkesült fel rögtön Boróka is, gátat szabva Norbi beboruló gondolatainak. - Mindig is szerettem volna egy ifis csapatot, István atya is dolgozott rajta, de Antal atya sorra kereste a kifogásokat. Nem szereti, ha tele van a ház. Ő a csöndet és nyugalmat szereti...
- Majd én beszélek vele - mosolygott Norbi magabiztosan. - Egy Antal atya számomra nem lehet akadály!
Észre sem vették, hogy ketten maradtak, beszélgetésbe elegyedtek gyermekkori hittanos emlékeikről.
Az egyik hirtelen beállt csöndbe Zsombi hangja hasított.
- Halihó, szerelmespár! Jó lenne elszakadni egymás bámulásától!
Boróka zavartan kapta el a fejét, és pír szökött az arcába. Valóban, körülbelül fél perce nem beszéltek, csak elgondolkodva bambultak maguk elé. De még véletlenül sem egymásra! Ez egyenesen felháborító feltételezés!
Norbi is alaposan zavarba jött, hiszen kispap mivoltát sértették az ilyen gondolatok és megjegyzések. Inkább nem szólt azonban semmit. Zsombi még kisfiú, hogyan is érthetné meg a papi hivatás szépségeit! És lemondásait.
Mindketten a Zsombi által mutatott szomszéd szobába mentek hát, ahol Boróka fél perccel később már csak azt vette észre, hogy könyörtelenül kizárták a játékból: a négy fiú kettesével egymás ellen versengett.
A csocsóasztal döngve szólt minden egyes gólnál, a bábuk csattogtak, a fiúk kiabáltak.
Mikor aztán Zsombi, Norbi párja beütötte a kezét az egyik fogóba, Borókát lökdöste a helyére. A lány először tiltakozott, de aztán beállt.
És nyertek. Tíz-egyre. Kezeik automatikusan csattantak a levegőben. Marci és Bence visszavágót követeltek, de ők nem törődtek velük.
Valami elkezdődött.