Sziasztok, Manók! :)
Elképesztően örülök a 23 feliratkozónak és a több, mint 2700 oldalmegjelenítésnek! Valamint, hogy facebookon folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapok.
Viszont, mivel nem szerettek a kérdések kapcsán sem kommentelni, úgy döntöttem, kicsit jegelem a témát.
Plusz egy infó a jövőre nézve: suli időben csak kéthetente lesznek részek.
Puszi: Pritty Pratty
UI: Vasárnap új rész! ;)
Másnap reggel feje tetejére állt a plébánia.
Boróka az idegességtől már fél hatkor fent volt, ezért leoldalazott a földszintre, hátha Mária néninek segítségre van szüksége.
Rosszul számított. A plébánia konyhatündére még javában húzhatta a lóbőrt, mert hogy a konyhában nem volt, az fix.
A lány úgy döntött, ilyen esetekben legjobb a nyugtató tea, így neki is látott az ital elkészítésének.
Éppen arra várt, hogy a víz felforrjon, s az egyik szekrényben tealeveleket keresgélt, mikor a háta mögött Norbi hangja csendült fel.
- Te sem tudsz aludni?
Boróka ijedten rezzent össze.
- Neked is jó reggelt! - fordult meg dühösen pislogva. - Nem is értem, te miért izgulsz... - ráncolta a homlokát a lány. - Hiszen csak ministrálni fogsz!
- Igen, de attól még izgulhatok! Biztosan rengeteg ember lesz, akik leginkább rád kíváncsiak, de attól még én is ott leszek, és mivel különböző ruhát fogok viselni, mindenki tudni fogja, hogy nem közönséges ministráns vagyok!
- Hú, de nagy probléma! Majd akkor félj, ha te fogod bemutatni a szentmisét!
- De nagy a szája a kisasszonynak!
- Megmutassam? Ááááá!
Boróka és Norbi egyszerre nevettek fel. Máris elszállt a feszültség. A két fiatal egymásra mosolygott.
"Talán tényleg ez lesz a jó taktika!" - vidult fel Boróka. "Lám, máris nem érzem olyan rosszul magam! Norbi tök jó fej (hát éppen ez a baj!), nem gorombáskodik. Inkább legyünk barátok mint ellenségek egy ilyen aranyos és vicces fiúval! Még ha ez a barátság nekem néha fájni is fog..."
- Kérsz nyugtató teát?
- Ja, köszi. De nem fogsz megmérgezni, ugye? - Boróka halkan felkuncogott.
- Mi ez a zsivaly, ifjúság? Hajnali háet óra van! - Bogi támolygott élő a folyosóról.
- Nyugtató teát iszunk - magyarázta Norbi.
- Ahha...nem inkább energiaitalt? - húzta fel a szemöldökét Bogi. - Tudtommal a nyugtató teától az embert lenyugszik. Hiszen benne van a nevében!
- Még nem ittuk meg - tárta szét a karját Boróka.
- Ezt valahogy sejtettem...- mormolta Bogi.
- Na, ki kér tojásrámtottát reggelire? - kapta le a falról Norbi az egyik tepsit.
- Hát te biztosan nem. Amilyen egyszálbél vagy, egy fél szelet kenyér sem menne le a torkodon!
- Humorosak vagyunk így reggel! - jelent meg István atya is az ajtóban. - Kezdődik a "Szent László plébánia és elmegyógyintézet" következő, százharmincötödik része?
- Mi az hogy! Mindjárt hozzák a kamerákat! Ma reggel egy új szereplővel bővül adásunk!
Bogi előszedte Norbinak a tojásokat, a fiú pedig meglepő ügyességgel látott munkához.
Mire a finom illatokra Mária néni is elkerült pár perc múlva, már az asztalon gőzölgött a tojásrámtotta.
- Na, megvan az utódom is! - csapta össze a kezét elégedetten a gömbölyded konyhatündér, miután párat szippantott a levegőbe.
Reggeli után Boróka unottan vánszorgott fel az emeletre. Görcsben állt a gyomra, de még legalább egy szabad órája volt. Azt tervezte, hogy tovább olvassa a naplót.
Szerencsére erre az esetre nem volt érvényes az "ember tervez, Isten végez" közmondás, Boróka ugyanis pár perccel később már az ágyon hasalva olvasta a füzetet.
Boróka az idegességtől már fél hatkor fent volt, ezért leoldalazott a földszintre, hátha Mária néninek segítségre van szüksége.
Rosszul számított. A plébánia konyhatündére még javában húzhatta a lóbőrt, mert hogy a konyhában nem volt, az fix.
A lány úgy döntött, ilyen esetekben legjobb a nyugtató tea, így neki is látott az ital elkészítésének.
Éppen arra várt, hogy a víz felforrjon, s az egyik szekrényben tealeveleket keresgélt, mikor a háta mögött Norbi hangja csendült fel.
- Te sem tudsz aludni?
Boróka ijedten rezzent össze.
- Neked is jó reggelt! - fordult meg dühösen pislogva. - Nem is értem, te miért izgulsz... - ráncolta a homlokát a lány. - Hiszen csak ministrálni fogsz!
- Igen, de attól még izgulhatok! Biztosan rengeteg ember lesz, akik leginkább rád kíváncsiak, de attól még én is ott leszek, és mivel különböző ruhát fogok viselni, mindenki tudni fogja, hogy nem közönséges ministráns vagyok!
- Hú, de nagy probléma! Majd akkor félj, ha te fogod bemutatni a szentmisét!
- De nagy a szája a kisasszonynak!
- Megmutassam? Ááááá!
Boróka és Norbi egyszerre nevettek fel. Máris elszállt a feszültség. A két fiatal egymásra mosolygott.
"Talán tényleg ez lesz a jó taktika!" - vidult fel Boróka. "Lám, máris nem érzem olyan rosszul magam! Norbi tök jó fej (hát éppen ez a baj!), nem gorombáskodik. Inkább legyünk barátok mint ellenségek egy ilyen aranyos és vicces fiúval! Még ha ez a barátság nekem néha fájni is fog..."
- Kérsz nyugtató teát?
- Ja, köszi. De nem fogsz megmérgezni, ugye? - Boróka halkan felkuncogott.
- Mi ez a zsivaly, ifjúság? Hajnali háet óra van! - Bogi támolygott élő a folyosóról.
- Nyugtató teát iszunk - magyarázta Norbi.
- Ahha...nem inkább energiaitalt? - húzta fel a szemöldökét Bogi. - Tudtommal a nyugtató teától az embert lenyugszik. Hiszen benne van a nevében!
- Még nem ittuk meg - tárta szét a karját Boróka.
- Ezt valahogy sejtettem...- mormolta Bogi.
- Na, ki kér tojásrámtottát reggelire? - kapta le a falról Norbi az egyik tepsit.
- Hát te biztosan nem. Amilyen egyszálbél vagy, egy fél szelet kenyér sem menne le a torkodon!
- Humorosak vagyunk így reggel! - jelent meg István atya is az ajtóban. - Kezdődik a "Szent László plébánia és elmegyógyintézet" következő, százharmincötödik része?
- Mi az hogy! Mindjárt hozzák a kamerákat! Ma reggel egy új szereplővel bővül adásunk!
Bogi előszedte Norbinak a tojásokat, a fiú pedig meglepő ügyességgel látott munkához.
Mire a finom illatokra Mária néni is elkerült pár perc múlva, már az asztalon gőzölgött a tojásrámtotta.
- Na, megvan az utódom is! - csapta össze a kezét elégedetten a gömbölyded konyhatündér, miután párat szippantott a levegőbe.
Reggeli után Boróka unottan vánszorgott fel az emeletre. Görcsben állt a gyomra, de még legalább egy szabad órája volt. Azt tervezte, hogy tovább olvassa a naplót.
Szerencsére erre az esetre nem volt érvényes az "ember tervez, Isten végez" közmondás, Boróka ugyanis pár perccel később már az ágyon hasalva olvasta a füzetet.
A mozi - ahol annyira, de annyira jó volt! - után még várt rám az a bizonyos "muszáj-beszélgetés" Gabival.
Nem nagyon akartam rá sort keríteni, de - hiszen a neve is tartalmazta - muszáj volt megtennem.
Mikor kulcsommal motoszkáltam az ajtó előtt, és benyitottam a tök sötét lakásba, azt hittem, Gabi már alszik.
Hah, kérésem meghallgatásra talált!
De ahogy beljebb mentem, felismertem a fürdőből kiszűrőd, semmivel össze nem téveszthető vízcsobogást.
Csak fürdik. De kár!
- Szia, Gabi, megjöttem! - rikoltottam, hogy lakótársnőm biztosan meghallja. Választ nem kaptam, de három perc múlva meg is jelent Gabi, fején törülközőből csavart turbánnal.
- Szia, Kati!
- Gabi, beszélnünk kell, ugye tudod?
- Kati, beszélnünk kell, ugye tudod?
- Remek. Te miről akarsz beszélni? - húztam fel a szemöldökömet "Na ki vele!" stílusban.
- Zoliról. Ki másról? - értetlenkedett barátnőm.
- Szuper, mert én is.
- Csak annyit szeretnék, hogy ne idegelj ezen, nekem nem kell - legyintett nagyvonalúan Gabi.
Megkönnyebbülten fújtam ki levegőt. Nem is mertem remélni, hogy ez ilyen könnyű menet lesz.
- Akkor ez túl is van tárgyalva.
- Várj, Gabi! - tettem fel a mutatóujjam. - Van itt még valami!
- Jöhet!
- Laci randira akar hívni - hadartam egy szuszra.
- Micsoda? - kapta fel a fejét barátnőm a körömágya tanulmányozásából.
- Laci. Randizni. Veled. Vágod? - próbáltam minél egyszerűbben Gabi elé festeni a helyzetet.
- Aha, világos.
Gabin nem látszott, hogy ennél többre számíthatok tőle.
- Nekem nem kerül semmibe, őt viszont boldoggá tennéd! Csak egyetlen randiról van szó, Laci pedig nem is olyan gáz arc. Kedves, vicces...
- Jó, egy randi. De nem több! - vonta fel figyelmeztetően Gabi a szemöldökét.
- Ez igazán jófej dolog tőled.
- Hát igen, tudom. Mindig is a szívemen viseltem a nyomik sorsát.
- Jaj már, de gonosz vagy! - csaptam meg a karját, de már mindketten nevettünk.
A nevetés mögött azonban valamiért csalódott voltam. Gabi Lacival? És ez engem miért bánt vajon?!
Nem nagyon akartam rá sort keríteni, de - hiszen a neve is tartalmazta - muszáj volt megtennem.
Mikor kulcsommal motoszkáltam az ajtó előtt, és benyitottam a tök sötét lakásba, azt hittem, Gabi már alszik.
Hah, kérésem meghallgatásra talált!
De ahogy beljebb mentem, felismertem a fürdőből kiszűrőd, semmivel össze nem téveszthető vízcsobogást.
Csak fürdik. De kár!
- Szia, Gabi, megjöttem! - rikoltottam, hogy lakótársnőm biztosan meghallja. Választ nem kaptam, de három perc múlva meg is jelent Gabi, fején törülközőből csavart turbánnal.
- Szia, Kati!
- Gabi, beszélnünk kell, ugye tudod?
- Kati, beszélnünk kell, ugye tudod?
- Remek. Te miről akarsz beszélni? - húztam fel a szemöldökömet "Na ki vele!" stílusban.
- Zoliról. Ki másról? - értetlenkedett barátnőm.
- Szuper, mert én is.
- Csak annyit szeretnék, hogy ne idegelj ezen, nekem nem kell - legyintett nagyvonalúan Gabi.
Megkönnyebbülten fújtam ki levegőt. Nem is mertem remélni, hogy ez ilyen könnyű menet lesz.
- Akkor ez túl is van tárgyalva.
- Várj, Gabi! - tettem fel a mutatóujjam. - Van itt még valami!
- Jöhet!
- Laci randira akar hívni - hadartam egy szuszra.
- Micsoda? - kapta fel a fejét barátnőm a körömágya tanulmányozásából.
- Laci. Randizni. Veled. Vágod? - próbáltam minél egyszerűbben Gabi elé festeni a helyzetet.
- Aha, világos.
Gabin nem látszott, hogy ennél többre számíthatok tőle.
- Nekem nem kerül semmibe, őt viszont boldoggá tennéd! Csak egyetlen randiról van szó, Laci pedig nem is olyan gáz arc. Kedves, vicces...
- Jó, egy randi. De nem több! - vonta fel figyelmeztetően Gabi a szemöldökét.
- Ez igazán jófej dolog tőled.
- Hát igen, tudom. Mindig is a szívemen viseltem a nyomik sorsát.
- Jaj már, de gonosz vagy! - csaptam meg a karját, de már mindketten nevettünk.
A nevetés mögött azonban valamiért csalódott voltam. Gabi Lacival? És ez engem miért bánt vajon?!
Január 25., szerda
Drága Virágszálaim!
Laci és Gabi ma fogják lefixálni a randijuk időpontját. Ez engem miért zavar még mindig?
Nem értem saját magam. Remélem, nem is sokáig kell. Zoli megérthetne magam helyett magam.
Pénteken színházba megyünk. Juj, nagyon várom! Komolyan, rosszabb vagyok, mint egy kamaszlány, össze-vissza pattogok a témák között.
Tegnap megírtuk a zh-t. (Na, erről beszéltem. Már megint egy újabb téma!) Nem tudom még, hogy sikerült, mindenesetre felkeltem tegnap fél négykor, és hétig tanultam. Remélem, nem nagyon látszott rajtam, vagy legalábbis Zoli nem vette észre!
Drága Virágszálaim!
Laci és Gabi ma fogják lefixálni a randijuk időpontját. Ez engem miért zavar még mindig?
Nem értem saját magam. Remélem, nem is sokáig kell. Zoli megérthetne magam helyett magam.
Pénteken színházba megyünk. Juj, nagyon várom! Komolyan, rosszabb vagyok, mint egy kamaszlány, össze-vissza pattogok a témák között.
Tegnap megírtuk a zh-t. (Na, erről beszéltem. Már megint egy újabb téma!) Nem tudom még, hogy sikerült, mindenesetre felkeltem tegnap fél négykor, és hétig tanultam. Remélem, nem nagyon látszott rajtam, vagy legalábbis Zoli nem vette észre!
Boróka dörömbölésre riadt. A nyugtató tea ezek szerint olyannyira megtette a hatását, hogy még be is aludt tőle.
- Boró, te féleszű! Húsz perc múlva kezdődik a mise! - Bogi hangja nagyon idegesen csengett. Nagyon-nagyon idegesen.
- Nyugalom, öt perc, és kész leszek! - kiáltott ki Boróka, feltápászkodott az ágyról, és belenézett a tükörbe. - Ajjaj! - mormolta - Lehet, hogy csak tíz!
- Orosz Boróka, ne szórakozz te velem! Öt perced van, és nem több, vagy elintézem, hogy kirúgjanak! - fenyegetőzött Bogi.
- Csak semmi pánik! Megoldom a helyzetet! - bizonygatta a lány.
Öt perccel később tényleg ott állt teljes harci díszben a templom bejárata előtt. Már tényleg csak a tollak hiányoztak a hajából.
Néhány idő néni már bent ült a templomban, de az ő halk dünnyögésüktől eltekintve csend volt. Boróka persze hozzászokott már a lassan egy hónapja tartó gyakorlások alatt a templomi csendhez, ez most mégis riasztóan borult az épületre.
Bogival az oldalán lépett be, Tamást pedig már ott találták. Bekapcsolta Borónak az orgonát, hogy kevesebbet kelljen vesződnie.
A lány izgatottan ült a hangszerhez. Ha bárki kételkedett volna benne, annak most meg akarta mutatni, hogy ő igenis megérdemli a bizalmat.
Sorban kipakolta a kottákat a kottatartóra, kezdve a legkésőbbivel, s így haladva felfelé. Legfelülre a bevonulási éneket tette, és alig volt ideje játszani pár akkordot, megszólalt a harang.
A templomba innentől kezdve özönlöttek az emberek, hiszen Antal atya előrelátóan beharangozta múlt vasárnap a nagy hírt, miszerint új kántoruk lesz és még egy kispapot is kapnak.
Boróka családja is megérkezett, elfoglalva az orgonához legközelebbi padot. Boró édesanyja kacsintott, édesapja pedig feltartott hüvelykujjal mosolygott lányára. Marci és Veronika egymást böködve ültek a padon, úgy viselkedve, mint az óvodások.
Egyre több ismerős kezdte betölteni a templomot, Borókának pedig gyorsabb tempóra kapcsolt a szíve. Ott volt Máté is, az ex, de persze akadtak alsós tanítónénik, testvére barátai, nagyszülei szomszédja, sőt, a polgármester is - mint hű, katolikus hazafi - megjelent a templomban.
Aztán a kis ministráns Mester Zsombi meghúzta a harangot a sekrestyéből a szentélyre néző ajtóban, és Boróka belecsapott a lecsóba.
Lejátszotta a kezdő akkordokat, a ministránsok elindultak befelé, a nép pedig teli torokból rázendített a bevonulási énekre.
- Jöjj, Szentlélek Úristen, hintsd le reánk kegyesen...
Hihetetlen élmény volt. Boróka hibátlanul játszotta egyik hangot a másik után, közben pedig szeme sarkából figyelte a bevonuló ministránsokat. A kis segítőkből sosem volt hiány, ez alkalommal még a szokásosnál is többen voltak: a pap előtt és után is négy-négy ministráns állt, Norbit nem számítva.
Antal atya civilként érkezett, az ének után. Az ambóhoz lépett, s ahogy az orgona elhalt, megpöcögtette a mikrofont.
Miután mindenki a füléhez kapott az erős, sípoló hangtól, elégedetten köszönt bele.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus!
- Mindörökké, ámen - zugták a hívek.
Antal atya nagy torokköszörülések közepette fogott bele mondanivalójába.
- Mai nappal megkezdik működésüket plébániánkon új kántorunk, Orosz Boróka, és egy kispap, Lepsényi Norbert.
Boró észlelte, hogy Norbi felnéz, és kacsint egyet, de nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy visszakacsintson.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy bármelyikünk is felmondaná hivatalát. Tamás is, István atya is, valamint jómagam szintén tovább erősítjük a plébániát, és a Szent Lászlóhoz tartozó híveket. Új kántorunk váltva fog közreműködni a miséken Tamással, kispap társunk pedig a hitoktatás téren veszi majd ki a részét a munkából.
Antal atya ennyivel meg is elégedett, és hátra vonult, hogy elfoglalja helyét a gyóntatószékben, István atya pedig megkezdte a szentmisét.
- Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
- Ámen - a nép hangja zengve töltötte meg a templomot.
Az idős nénik nagy figyelmet tanúsítottak Norbinak. Sosem voltak még ilyen izgágák a szentmisén, de most...mintha csitriket ültettek volna a padokba.
A karzaton a nénik suttogásából néhány foszlány Borókához is eljutott, mikor éppen nem játszott a hangszeren.
- ...pedig egészen helyes fiatalember!
- Kicsit satnya, de majd Antal atya főztje megteszi a magáét - Marika néni, Borókáék szembeszomszédja is kinyilvánította véleményét.
- Nem csodálkoznék, ha... Na, de ilyet ki sem szeretnék ejteni a számon!
A nénik még halkabbra fogták magukat, úgy tárgyaltak tovább a Norbi-ügyről.
Boróka egyik szemöldökét felhúzva méregette az öregasszonyokat.
"Micsoda társaság! Még én meg Verus sem sugdolóztunk ennyit kiskorunkban, ha templomban voltunk!"
A záróének végeztével nagy kő esett le Boróka szívéről. Hát ezt is megcsinálta! Szüleivel és testvéreivel karöltve ment a sekrestyébe, hiszen lehetett rá számítani, hogy többen odajönnek beszélgetni és gratulálni.
Nem is tévedtek. A kis szobában már gyűltek az öreg nénik, barátok, ismerősök.
Boróka felfigylet a Norbi körül izgő-mozgő lányra, és egy sovány házaspárra.
A fiúnak feltűnhetett a lány bámulása, mert súgott valamit a szüleinek, majd mind a négyen becélozták Borókáék családját.
- Sziasztok, jó napot! - biccentett udvariasan Norbi.
- Ki ez? - súgta Boróka édesanyja csemetéje fülébe, de a lány csak feltartotta mutatóujját, amolyan "figyelj és tanulj!" stílusban.
- Sziasztok, jó napot! - utánozta Boróka a fiút.
Norbi édesanyjának nem nagyjából tetszhett ez a formális köszöngetés, mert már le is támadta Boróka anyukáját, két cuppanós puszival üdvözölve.
- Szervusz! Mónika vagyok. Ugye megengeded, hogy tegezzelek? - választ sem várva már folytatta is nagymonológját. - Ő itt a férjem, Alfonz, a fiam, Norbert, és a lányom, Andrea - mindehhez olyan hevesen gesztikulált, hogy félő volt, orra veri valamelyik közelükben álló nénikét.
- Öhm, szervusztok! - húzta mosolyra a száját mostmár Bori édesanyja is. Ennyi szeleburdiság láttán muszáj mosolyogni! - Én Sára vagyok, ők pedig itt az én kis családom: Csaba, Veronika, Boróka és Marci. Csak nem a te fiad az új kispap?
- De bizony ő! -húzta ki magát büszkén Mónika.
Norbi apukája eközben kezet fogott Borókáéval, Veronika és Andi pedig beszédbe is elegyedtek.
- Mintha sógorok lennének - somolygott Norbi, Boró mellé lépve.
A lány rémült oldalpillantást vetett a fiúra.
"De hiszen az sosem valósulhatna meg! Hacsak Andi és Marci nem.." - töprengett Boróka. "Persze nem hiszem, hogy rájuk gondolt volna Norbi..."
- Ezt hogy érted?
- Mit? - kapta fel a fejét Norbi.
- Hát amit az előbb mondtál.
- Mit mondtam? - ráncolta a homlokát fiú.
- Á, semmi - legyintett Boróka, és az éppen érkező Bogihoz lépett.
- Megcsináltad, ügyes vagy! - ölelte át nő lendületből Borókát. Tamás kezét fogott a lánnyal, majd gratulált neki. A két kislány a lábak között sertepertélt.
- Juj, de cukiii! - visította Andi. A többiek a hangtól megijedve fordultak a lány felé.
Andi Zsofikát tartotta a kezében, és az arcát puszilgatta.
Mindenki nevetésben tört ki.
- Andi már csak ilyen! Nem tud ellenállni a kisgyerekeknek. Vérbeli óvónő! - húzta ki magát büszkén Mónika.
Mindenki mindenkinek bemutatkozott, miközben Borót ellepték leginkább az öreg nénik, de akadtak ismerősök és barátok is.
A sor vége felé, két öreg nyanyóka közé ékelődve érkezett Máté, Boróka ex-barátja. Vagy inkább egyetlen barátja, akivel valaha is járt.
- Öhm, szia - a lány nem nagyon értette, mit akar tőle a fiú, mikor utoljára két hónapja beszéltek, akkor is azt közölte vele Máté, hogy időre van szüksége.
- Szia! - Máté úgy gondolta, hogy neki simán jár egy ölelés a lánytól, mert lazán átszelte a köztük lévő két lépés távolságot, és néhány másodpercre magához húzta Borókát.
A lány döbbent tekintete a háttérben álló, homlokát összeráncoló Norbiéval találkozott, aki amint összepillantottak, el is kapta a fejét.
- Nagyon ügyes voltál! - tolta el magától Máté Borókát. - Tudod, két hónapja időt kértem. Azóta átgondoltam a dolgokat. Újra tudnánk kezdeni?
- Boró, te féleszű! Húsz perc múlva kezdődik a mise! - Bogi hangja nagyon idegesen csengett. Nagyon-nagyon idegesen.
- Nyugalom, öt perc, és kész leszek! - kiáltott ki Boróka, feltápászkodott az ágyról, és belenézett a tükörbe. - Ajjaj! - mormolta - Lehet, hogy csak tíz!
- Orosz Boróka, ne szórakozz te velem! Öt perced van, és nem több, vagy elintézem, hogy kirúgjanak! - fenyegetőzött Bogi.
- Csak semmi pánik! Megoldom a helyzetet! - bizonygatta a lány.
Öt perccel később tényleg ott állt teljes harci díszben a templom bejárata előtt. Már tényleg csak a tollak hiányoztak a hajából.
Néhány idő néni már bent ült a templomban, de az ő halk dünnyögésüktől eltekintve csend volt. Boróka persze hozzászokott már a lassan egy hónapja tartó gyakorlások alatt a templomi csendhez, ez most mégis riasztóan borult az épületre.
Bogival az oldalán lépett be, Tamást pedig már ott találták. Bekapcsolta Borónak az orgonát, hogy kevesebbet kelljen vesződnie.
A lány izgatottan ült a hangszerhez. Ha bárki kételkedett volna benne, annak most meg akarta mutatni, hogy ő igenis megérdemli a bizalmat.
Sorban kipakolta a kottákat a kottatartóra, kezdve a legkésőbbivel, s így haladva felfelé. Legfelülre a bevonulási éneket tette, és alig volt ideje játszani pár akkordot, megszólalt a harang.
A templomba innentől kezdve özönlöttek az emberek, hiszen Antal atya előrelátóan beharangozta múlt vasárnap a nagy hírt, miszerint új kántoruk lesz és még egy kispapot is kapnak.
Boróka családja is megérkezett, elfoglalva az orgonához legközelebbi padot. Boró édesanyja kacsintott, édesapja pedig feltartott hüvelykujjal mosolygott lányára. Marci és Veronika egymást böködve ültek a padon, úgy viselkedve, mint az óvodások.
Egyre több ismerős kezdte betölteni a templomot, Borókának pedig gyorsabb tempóra kapcsolt a szíve. Ott volt Máté is, az ex, de persze akadtak alsós tanítónénik, testvére barátai, nagyszülei szomszédja, sőt, a polgármester is - mint hű, katolikus hazafi - megjelent a templomban.
Aztán a kis ministráns Mester Zsombi meghúzta a harangot a sekrestyéből a szentélyre néző ajtóban, és Boróka belecsapott a lecsóba.
Lejátszotta a kezdő akkordokat, a ministránsok elindultak befelé, a nép pedig teli torokból rázendített a bevonulási énekre.
- Jöjj, Szentlélek Úristen, hintsd le reánk kegyesen...
Hihetetlen élmény volt. Boróka hibátlanul játszotta egyik hangot a másik után, közben pedig szeme sarkából figyelte a bevonuló ministránsokat. A kis segítőkből sosem volt hiány, ez alkalommal még a szokásosnál is többen voltak: a pap előtt és után is négy-négy ministráns állt, Norbit nem számítva.
Antal atya civilként érkezett, az ének után. Az ambóhoz lépett, s ahogy az orgona elhalt, megpöcögtette a mikrofont.
Miután mindenki a füléhez kapott az erős, sípoló hangtól, elégedetten köszönt bele.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus!
- Mindörökké, ámen - zugták a hívek.
Antal atya nagy torokköszörülések közepette fogott bele mondanivalójába.
- Mai nappal megkezdik működésüket plébániánkon új kántorunk, Orosz Boróka, és egy kispap, Lepsényi Norbert.
Boró észlelte, hogy Norbi felnéz, és kacsint egyet, de nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy visszakacsintson.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy bármelyikünk is felmondaná hivatalát. Tamás is, István atya is, valamint jómagam szintén tovább erősítjük a plébániát, és a Szent Lászlóhoz tartozó híveket. Új kántorunk váltva fog közreműködni a miséken Tamással, kispap társunk pedig a hitoktatás téren veszi majd ki a részét a munkából.
Antal atya ennyivel meg is elégedett, és hátra vonult, hogy elfoglalja helyét a gyóntatószékben, István atya pedig megkezdte a szentmisét.
- Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
- Ámen - a nép hangja zengve töltötte meg a templomot.
Az idős nénik nagy figyelmet tanúsítottak Norbinak. Sosem voltak még ilyen izgágák a szentmisén, de most...mintha csitriket ültettek volna a padokba.
A karzaton a nénik suttogásából néhány foszlány Borókához is eljutott, mikor éppen nem játszott a hangszeren.
- ...pedig egészen helyes fiatalember!
- Kicsit satnya, de majd Antal atya főztje megteszi a magáét - Marika néni, Borókáék szembeszomszédja is kinyilvánította véleményét.
- Nem csodálkoznék, ha... Na, de ilyet ki sem szeretnék ejteni a számon!
A nénik még halkabbra fogták magukat, úgy tárgyaltak tovább a Norbi-ügyről.
Boróka egyik szemöldökét felhúzva méregette az öregasszonyokat.
"Micsoda társaság! Még én meg Verus sem sugdolóztunk ennyit kiskorunkban, ha templomban voltunk!"
A záróének végeztével nagy kő esett le Boróka szívéről. Hát ezt is megcsinálta! Szüleivel és testvéreivel karöltve ment a sekrestyébe, hiszen lehetett rá számítani, hogy többen odajönnek beszélgetni és gratulálni.
Nem is tévedtek. A kis szobában már gyűltek az öreg nénik, barátok, ismerősök.
Boróka felfigylet a Norbi körül izgő-mozgő lányra, és egy sovány házaspárra.
A fiúnak feltűnhetett a lány bámulása, mert súgott valamit a szüleinek, majd mind a négyen becélozták Borókáék családját.
- Sziasztok, jó napot! - biccentett udvariasan Norbi.
- Ki ez? - súgta Boróka édesanyja csemetéje fülébe, de a lány csak feltartotta mutatóujját, amolyan "figyelj és tanulj!" stílusban.
- Sziasztok, jó napot! - utánozta Boróka a fiút.
Norbi édesanyjának nem nagyjából tetszhett ez a formális köszöngetés, mert már le is támadta Boróka anyukáját, két cuppanós puszival üdvözölve.
- Szervusz! Mónika vagyok. Ugye megengeded, hogy tegezzelek? - választ sem várva már folytatta is nagymonológját. - Ő itt a férjem, Alfonz, a fiam, Norbert, és a lányom, Andrea - mindehhez olyan hevesen gesztikulált, hogy félő volt, orra veri valamelyik közelükben álló nénikét.
- Öhm, szervusztok! - húzta mosolyra a száját mostmár Bori édesanyja is. Ennyi szeleburdiság láttán muszáj mosolyogni! - Én Sára vagyok, ők pedig itt az én kis családom: Csaba, Veronika, Boróka és Marci. Csak nem a te fiad az új kispap?
- De bizony ő! -húzta ki magát büszkén Mónika.
Norbi apukája eközben kezet fogott Borókáéval, Veronika és Andi pedig beszédbe is elegyedtek.
- Mintha sógorok lennének - somolygott Norbi, Boró mellé lépve.
A lány rémült oldalpillantást vetett a fiúra.
"De hiszen az sosem valósulhatna meg! Hacsak Andi és Marci nem.." - töprengett Boróka. "Persze nem hiszem, hogy rájuk gondolt volna Norbi..."
- Ezt hogy érted?
- Mit? - kapta fel a fejét Norbi.
- Hát amit az előbb mondtál.
- Mit mondtam? - ráncolta a homlokát fiú.
- Á, semmi - legyintett Boróka, és az éppen érkező Bogihoz lépett.
- Megcsináltad, ügyes vagy! - ölelte át nő lendületből Borókát. Tamás kezét fogott a lánnyal, majd gratulált neki. A két kislány a lábak között sertepertélt.
- Juj, de cukiii! - visította Andi. A többiek a hangtól megijedve fordultak a lány felé.
Andi Zsofikát tartotta a kezében, és az arcát puszilgatta.
Mindenki nevetésben tört ki.
- Andi már csak ilyen! Nem tud ellenállni a kisgyerekeknek. Vérbeli óvónő! - húzta ki magát büszkén Mónika.
Mindenki mindenkinek bemutatkozott, miközben Borót ellepték leginkább az öreg nénik, de akadtak ismerősök és barátok is.
A sor vége felé, két öreg nyanyóka közé ékelődve érkezett Máté, Boróka ex-barátja. Vagy inkább egyetlen barátja, akivel valaha is járt.
- Öhm, szia - a lány nem nagyon értette, mit akar tőle a fiú, mikor utoljára két hónapja beszéltek, akkor is azt közölte vele Máté, hogy időre van szüksége.
- Szia! - Máté úgy gondolta, hogy neki simán jár egy ölelés a lánytól, mert lazán átszelte a köztük lévő két lépés távolságot, és néhány másodpercre magához húzta Borókát.
A lány döbbent tekintete a háttérben álló, homlokát összeráncoló Norbiéval találkozott, aki amint összepillantottak, el is kapta a fejét.
- Nagyon ügyes voltál! - tolta el magától Máté Borókát. - Tudod, két hónapja időt kértem. Azóta átgondoltam a dolgokat. Újra tudnánk kezdeni?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése