9. Rész

Sziasztok, Manók! :)

Megjött az új rész, ami hát.. hogy is mondjam. Ahogy haladunk előre a történetben, annál jobban szeretem írni a részeket. :D A következő pedig szerintem az eddigi kedvencem lesz... De nem akarok lelőni semmi poént. ;) Jó olvasást! Kommentnek mindig örülök!

Puszi: Pritty Pratty

-De akkor tuti nem tetszik? - meresztette szemeit Fruzsi.
-Lányok, figyeljetek! Kezeljük ezt a helyzetet kicsit nagyobb komolysággal! - tette fel a kezét Dodó. -Borókának ezúttal valóban segítségre van szüksége. Látom a szemén! Ez most nem a tetszik-nem tetszik kérdés...
A három lány feszülten nézett össze.
-Mondjad, Dodó! - mondta végül maga Boróka. -Mit gondolsz az ügyről?
-Most, hogy lassan öt éve ismerlek, ki merem jelenteni, hogy ebből az ügyből nem lesz gáz... Legalábbis remélem...
-Most akkor ki mered jelenteni, vagy sem? - vágott közbe Fruzsi.
-Na jó, ez irtó bonyolult!  - adta meg magát Dodó. -Nem is tudom, hogy álljunk hozzá az ügyhöz.
-Ajj, én is olyan tanácstalan vagyok! Főleg, mivel csomószor gondolok rá! Ijesztően sokszor!
-Többször, mint Mátéra, mikor még együtt voltatok? - meresztette a szemeit Fruzsi.
-Nem, azért annyira nem durva a helyzet. De ahhoz elég gáz, hogy ne tudjak koncentrálni teljes gőzzel a feladataimra. Ráadásul van még egy félelmem is...
-Na, ki vele! - bátorította Dodó.
-Hallottátok, hogy másfél hét múlva érkezik egy kispap a plébániánkra?
-Nee! És attól tartasz...hogy ő lesz az? - sápadt le Dodó.
-Figyu, ne aggódjatok! Az a pasi tuti nem az lesz, akiről Boró mesélt. A bátyám ismeri, és nagyon nem úgy néz ki, mint ahogy leírtad! - veregette meg Fruzsi Boróka vállát.
A lány láthatóan megkönnyebbült. Hát mégsem kell aggódnia a kínos szituációk miatt!
-Fruzsi, Dodó, gyertek beénekelni! - Karola néni, a kórus egyik tagja vidáman integetett a lányoknak. - Ó, Boróka, hát te is itt vagy? De örülök, hogy látlak! Jól érzed magad a plébánián? Eszel eleget? Olyan sovány vagy! - a néni rosszallóan mérte végig a lányt.
Miután Boróka biztosította, hogy minden rendben vele, a három kórustag elment beénekelni, ott hagyva az érzelmek között vergődő lányt.
Boróka nagyon furcsán érezte magát. Egyrészről megkönnyebbült attól, amit Fruzsi mondott, másrészről viszont halvány csalódottságot is érzett, amit próbált elhessegetni magától.
"Nem normális, ahogy viselkedem azóta az incidens óta. Az a kispap maradandó károsodást okozott az agyamban. És...Te jó ég! Azt hiszem, múlt éjjel benne volt az álmomban!"
Boróka összezuhanva temette tenyerébe az arcát. Most aztán jól megjárta!  A kispap mindent elrontott!
A lányt önsajnálatából a harangszó rántotta ki.
Csodálkozva nézett körül, és észrevette, hogy már teljesen üres a rózsabokrokkal szegélyezett udvar. Sietve indult be a templomba, bennt pedig megkereste Bogiékat, és leült a pad sarkára.

Az ünnepélyes, másfél órás szentmise  után a templomkertben óriási bulit csaptak. A kis karonülőktől kezdve a 90 éves dédikig ott mulatott a falu apraja-nagyja.
Dodó és Fruzsi félrevonultak Borókával együtt, egy nagy tölgyfa árnyékába, miután megkapták a kiporciózott paprikás krumpli adagjukat.
-Na, és mesélj! Milyen az élet a plébánián? Mik történnek ott, amíg mi felvételizünk? - Fruzsi nagy hévvel lapátolta magába az ételt, de közben persze kérdezősködni is maradt ideje.
-Nagyon jól érzem magam! De tényleg! Mindenki nagyon kedves, hisz ismeritek őket! Bogi egy pillanatot sem hagyna ki, hogy ne áldottjólelkeskedjen, Tamás igaz,  néha kicsit magába forduló, de remek tanár, a kislányok imádnivaló ördögfiókák, Mária néni konyhatündér, a két atya pedig tényleg nagyon jó fej! Jó ég! Most jutott eszembe a legfontosabb!  - csapott a homlokára Boróka. - Nem fogjátok elhinni, mit találtam!
-Úristen, Boró, mit? Bogiék esküvői képét? - meresztette nagy, barna szemeit Fruzsi.
Boróka nagyot nevetett. Azt a képet azóta keresték, mióta Frau Vargáéknál megtalálták az övékét.
-Nem, sajnos. Annál sokkal durvább, viccesebb, szívet melengetőbb, és egyben szomorú is. Na, mi lehet ez?
-Ilyennek kell hogy legyen egy jó történet... - merengett Fruzsi, aki magyar szakra készült az ELTE-re.
-Majdnem megvan! - kacsintott Boróka. - Egy jó történet... De mégsem igazán az!
-Mert a valóságot írja le! - sikkantott fel boldogan Dodó. - Bogi naplója?
-Majdnem - nevetett a helyzetet élvezve Boró.
-Ó, csak nem Tamásé? - kuncogott Fruzsi.
A három lány egymást túlharsogva oltotta be sorban azokat az embereket, akikről el sem tudták képzelni, hogy naplót írjanak.
-Basszus, rájöttem! - fagyott le hirtelen Dodó. - Te. Megtaláltad. Frau. Varga. Naplóját! - mutatott minden egyes szót jól megnyomva barátnőjére a lány.
-Miii? Ne, ez igaz? - Fruzsi teljes extázisba esett. - Muti meg! Oh, mein Gott!
-Lehet róla szó - somolygott Boróka.
-De egyáltalán... Mikor és hol és legfőképpen hogy találtad meg?
-Vigyáztam a Lengyel gyerekekre, amíg Frau Varga osztálytalálkozón volt. A kisasztalon találtam. Tudjátok, ami a fenti előtérben van - magyarázott átszellemülten Boróka. Két barátnője ugyanúgy bólogatott.
-Ez remek! Na, hadd nézzük meg!
-Oké, egy pillanat. Idehozom a hátizsákom. Vagy nem is. Az túl feltűnő lenne. Gyertek velem a plébániára, ott megmutatom.
A három lány felpattant a fatuskóról, amin eddig ültek, és átfutottak a plébániára.
Ott Boróka elővette a naplót, és odaadta két barátnőjének.
-Már elkezdted olvasni? - lapozgatta Fruzsi a füzetet.
-Naná! Már három napon túlvagyok! - büszkélkedett a lány.
-Mi is elolvashatjuk? Utána pedig mehetnénk együtt tovább egy nappal - ajánlotta Dodó.
-Oké, nem bánom. De siessetek!
Amíg a két lány olvasott, Boróka visszasietett a templomkertbe, hátha elkel még Boginak a segítség.
A nőt szürke arccal találta az árnyékban, Tamás ült mellette, egy pohár vízzel és vizes zsebkendővel felszerelkezve.
-Jól vagy? Úristen, mi történt? - kapta a szája elé a kezét Boróka.
-Rosszul lett - magyarázta Tamás, miközben  feleségének nyújtotta a poharat. - Miközben osztotta az ételt, hirtelen összegörnyedt, elfutott egy bokor mögé, és hányt.
Bogi megpróbálkozott egy halvány mosollyal, de az inkább  tűnt vicsorgásnak, mint mosolynak.
-Jól leszek - krákogott hát inkább, és kortyolt egyet a vízből.
Borókának rögtön egy gondolat villant át az agyán, de nem merte hangosan kimondani. Inkább kérdezősködni kezdett.
-Nem ettél valami romlottat?  - puhatolódzott hát óvatosan.
-Nem hiszem. Ma még csak egy szelet kenyeret ettem sajttal, meg egy joghurtot. Egyiknek sem járt le még a szavatossági ideje.
-Nem láttál esetleg valamit, amitől rosszul lettél? - Boróka tovább folytatta a "nyomozást".
De Bogi csak ingatta a fejét.
-Arra gondoltál már, hogy esetleg gyereket vársz? - bukott ki a lányból az egyre erősödő sejtelem.
Tamás és Bogi döbbenten néztek össze.
-De, ami azt illeti, igen. Honnan jöttél rá?
-Összeraktam. Nem vagyok ám olyan buta! - kérte ki magának Boróka.
-Egészen elképzelhetőnek tartom - bólogatott eközben Bogi, egyre határozottabban.
-Az nagyon király lenne! - lelkesedett Boróka. - Egy kisbaba a plébánián!

Boróka lelkesen szaladt vissza barátnőihez a hírrel, miután Bogi jobban lett.
-Képzeljétek el, Bogi valószínűleg kisbabát vár! Hát nem nagyszerű? - rontott be a szobába, ahol Dodót és Fruzsit hagyta.
-Micsoda? Ezt nem mondod komolyan? - Fruzsi úgy pattant fel az ágyról, mintha fenékbe csípték volna.
-De-de. Ez bizony nagyon is komoly - Boróka egyre nagyobb  vigyorral az arcán nézett a másik két lányra. - Na és ti? Hol tartotok? Elolvastátok az első három napot?
Dodó és Fruzsi egymás szavába vágva kezdtek el magyarázni a naplóról, hogy ez mennyire csodás és vicces, de egyben mekkora tragédia is lehetett megélni, hogy össze kellett vesznie Gabival.
-Akkor folytathatjuk? - kacsintott rájuk Boróka.
-Aha, most rögtön! - lelkesedett Fruzsi. -Ki akarja olvasni?
-Majd én! - vette maga elé a füzetet Dodó.

Január 20., péntek
Drága Virágszálaim!

-Amúgy ez milyen gáz, hogy előre iszik a medve bőrére, és a leendő kislányainak ír? - szólt közbe rögtön Fruzsi.
-Szerintem aranyos - vont vállat Dodó.
-Boró? - néztek kérdőn a lányok a harmadik szövetségesre.
-Szerintem is cuki. Haladjunk!

Már fél hétkor apa unokatestvéréjéknél voltam, nehogy Zoli előbb érkezzen, és a csengőket végignézve észrevegye, hogy nincs is ott a nevem.
Kicsit fázott a lábam a fekete magassarkú cipőben, ezért beálltam a lépcsőházba. Ott viszont macskapisi szag volt, de inkább befogtam az orrom, minthogy felfázzak.
Zoli pontosan érkezett - bár jöhetett volna előbb is - én pedig kipenderültem a lépcsőházból, és csak remélni mertem, hogy nem vagyok húgyszagú.
-Szia, Kati! Nahát, milyen csini vagy! - mért végig elismerően, én pedig pirultam rendesen. - Gabi nincs itthon? Felszaladnék köszönni neki!
"Na már csak az kéne!"
-Nem, nincs itt. Elment a barátnőjével színházba! - nyögtem ki az első eszembe jutó, elfogadható hazugságot.
-Ó! - halvány csalódottság suhant át az arcán, amin kicsit meglepődtem. Most akkor velem akar randizni, vagy Gabival?!
-Hová megyünk? - néztem fel rá kacéran, mert nem akartam, hogy Gabin gondolkodjon. Fura ez a helyzet.

-Jaj, féltékeny a drága! De cuki! - nevetett vinnyogva Fruzsi.
-Csönd már, te féleszű!  Az előtt be kell fejeznünk, hogy visszaindulnánk! - morgott Dodó.
-Ti mikor indultok?
-Azt hiszem, négy körül.
-Király. Mi is - nyugodott meg Boróka.

-Az egyik legjobb étterembe, amit ismerek - jelentette ki magabiztosan Zoli.
-Miért nem a legjobba? - próbáltam flörtölni, több-kevesebb sikerrel. Ha magamat adtam volna, félszegen mosolyogva, szó nélkül, fél méterre Zolitól lépkedtem volna. De nagyon magamnak akartam a fiút, sosem volt még igazi "pasim".
Erre a kérdésemre nem nagyon kaptam választ. Éreztem valami feszültséget a levegőben, de nem tudtam volna megmondani, mi az.
-Valami baj van? - kérdeztem hát meg, mikor már öt perce csöndben lépkedtünk egymás mellett. Kezdett kicsit kínos lenni...
-Nem, semmi.
Aha, persze. És azt hiszed, én ezt beveszem?
Valami nagyon nem stimmelt ma Zolival. Nem bókolt nekem, nem tartott szóval...
Mikor odaertünk az étteremhez - ami be kell hogy valljam, tényleg nagyon híres volt - kicsit engedett a hangulat.
-Mit szeretnél? - emelte fel az étlapot Zoli, miután egy pincér eltűnt a kabátjainkkal, egy másik pedig az előre lefoglalt asztalhoz vezetett minket.
-Nem is tudom... Ez a zöldséges-vajas tésztakülönlegesség egész jól hangzik! - tanulmányoztam a kezemben tartott papírlapot.
-Jó választás! - dicsért meg Zoli, majd egy tonhalas-krumplis tésztasalátát kért.
Innentől kezdve visszafordult a hangulat oda, ahol elkezdődött. Körülbelül egy szót sem váltottunk, és mikor a vacsora végén Zoli megszólalt, olyat kérdezett, hogy felment bennem a pumpa.
-Mit néznek Gabiék a színházban?
Megfontolatlanul kiáltottam rá.
-Ez nagyon zavaró! Miért kell neked folyton-folyvást Gabi után érdeklődnöd? - pattantam fel.
-Ne haragudj, nem tudtam, hogy...
-Mit nem tudtál? Hogy nem Gabival randizol, hanem velem? Tudod mit? Én most elemegyek. Szólj, ha lejárt a Gabi-lemez!
Azzal ott hagyva csapot-papot - de leginkább Zolit és a kajámat - kirohantam az étteremből.
Otthon arra sem volt energiám, hogy lemossam magamról a sírástól elkenődött szemfestéket, zokogva dőltem az ágyra. Szerencsére Gabi tényleg nem volt otthon, úgyhogy nem kellett magyarázkodnom senkinek...

-Hát ez meg mi volt? - Fruzsinak a döbbenettől mindig magasabb lett a hangja.
-Irtó fura! - merengett Dodó.
-Ez a Zoli egy köcsög - jelentette ki teljes nyugalommal Boróka.
-Egyébként lányok... Csak nekem ismerős nagyon Gabi kinézetre és belsőleg is? - nézett tanácstalanul két barátnőjére Dodó.
-Nem! Ugye, milyen idegesítő, hogy nem jut eszedbe? Én is pont így vagyok! - csapott le a kérdésre Fruzsi.
-Akkor ezt ki kell nyomoznunk.
Az ajtó felől kopogás hallatszott.
-Indulunk, lányok! - a résben Tamás feje jelent meg.
Boróka gyorsan betömködte a naplót a hátizsákjába, majd Dodóval és Fruzsival együtt segített a kántornak lecuccolni a csomagokat.