11. Rész

 Sziasztok, Manók! :)

Íme, egy nap késéssel, de itt a 11. rész. Remélem, elnyeri tetszéseteket. Aki még nem látta, és nincs otthon a vallásos világban, annak ajánlom figyelmébe a laikusoknak is könnyen értelmezhető "Ki kicsoda?" oldalt. ;)

Nagyon szépen köszönöm ezen kívül a 17 feliratkozót, olyan jó látni, hogy ennyiteket érdekel a történetem! :)

Ezen kívül még a facebookos lájkokat és az itteni kommenteket is köszönöm, s nézzetek még be a kritikák oldalra is, ahol már három kritika olvasható a blogomról! :)

Na, be is fogtam, a végén még találkozunk! ;)

Puszi: Pritty Pratty

A fiú - ezek szerint Norbi, mostmár neve is volt a papnövendéknek - szintén döbbenten nézett Borókára. Mert ő volt az, aki az Érsekségi Központban útba igazította a lányt.
Egyedül talán Bogi vette észre, hogy valami nincs rendben, mert Boróka gyorsan leplezte rémületét, meglepődöttségét, és ijedtségét. Ahogy felöltötte maszkját, mintha saját nyelvet beszéltek volna a fiúval, Norbi arcáról is eltűnt a döbbenet. Mintha értette volna, hogy a lány nem akarja a körülöttük lévők tudtára adni, hogy ők ketten már ismerik egymást.
- Öhm... szia - Boróka tette meg az első lépést a fiú felé, aki erre rögtön lerázta magáról a faarcát, s erőteljesen megrázta a fele nyújtott kezet.
"Mint a hollywood-i filmekben. Nem gondoltam volna, hogy ez a valóságban is előfordulhat. Elektromos szikrák. Puha a keze. De fura ez az érzés!"
Boróka fejében kusza, össze nem illő gondolatok keringtek, mialatt a kézfogás történt. Ismét elpirult, mint a kiránduláson, mire Norbi elkapta a tekintetét, s hátrált pár lépést.
- Szia - mondta aztán ő is.
Bogi úgy érezte, muszáj közbelépnie, mert lassan a többieknek is kezdett derengeni, hogy valami nincs rendben.
- Norbi, ő itt Boróka. Boróka, ő itt Norbi - mutogatott, hevesen gesztikulálva, miközben szeme sarkából figyelte, hogy sikeres-e a művelete.
Úgy tűnt, a plébánia többi lakóját nem nagyon hatják meg a történések. Mária néni már el is tűnt a konyhában, hogy folytassa az ebédet, a kislányok egymás haját húzogatták, a három férfi pedig már bele is merült az az előtt elkezdett beszélgetésbe, hogy Norbi megjött volna.
Így Bogi is csak vállat vont, majd Mária néni után indult, hogy segítsen az idős asszonynak. Meg sem lepődött, hogy Boróka szinte pánikszerűen követi.
- Mi baj? - súgta hátra a nő, szigorúan bizalmas hangnemben.
- Semmi. Mi lenne? - lehelte a lány, teljes közömbösséget tettetve.
Bogi újból vállat vont, és bemasírozott a konyhába.
Boróka utána.
- Mária néni! Mi lesz az ebéd? - csicseregte Boróka, mintha nem most teljesült volna be élete egyik rémálma.
- Kapros-uborkás-tejfölös tészta, tonhalsalátával. Előtte gyümölcsleves, utána házi málnafagyi. Segítesz teríteni?
Boróka dühösen csapkodta a tányérokat az asztal lapjához.
"Hát ez remek. Mintha kifordult volna önmagából a világ!" - füstölgött.

Ebéd után István atya idegenvezetést tartott Norbinak, így Boróka úgy döntött, ha már eddig el tudta kerülni - úgy-ahogy - a kínos helyzeteket, most sem kísérti a sorsot, és elmegy gyakorolni. A templomban aztán, orgonálás közben, kiadhatta magából a dühét és rémületét.
"Hát, nem tudom, mit fogok csinálni. Irtó kínos, hogy Norbi itt van. Mert a bemutatás is gázos volt már. De nem szaladhatok el a sorsom elől, amit Isten szánt nekem. Meg persze... nem is tudom, mit mondhatnék a többieknek. Bogi egész biztosan nem értené, mi a fenének megyek el, és dobom el magamtól ezt a remek megélhetési lehetőséget. Vagy mégis?"
- A templom az 1900-as évek elején épült, erdélyi stílusban - hallotta meg Boróka a karzat alól István atya hangját.
"Csak nem sikerül békén hagyniuk!" - azzal dühösen felpattant, és bebújt az elektromos orgona alá. Tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy hatéves óvodás, de nem zavartatta magát. Ha ez kellet a nyugalmához, ő akár még hajót vezetni is megtanult volna.
- Az erdélyi stílus különösen jól megmutatkozik a fából készült karzaton - István atya és Norbi léptei már a lépcsőn csattogtak felfelé. Boróka még kisebbre húzta össze magát.
Szerencsére a két férfi csak futó pillantást vetett a karzatra, s már fordultak is vissza.
Mikor megszólalt Boróka telefonja, nem lehetne megmondani, ki ijedt meg jobban: a két férfi, vagy a lány maga.
István atya nőket megszégyenítő kecsességgel pördült, és szólalt meg.
- Ki van ott?
Ezzel egy időben Boróka meglepetésében nekidőlt az orgona láb-manuáljainak, amik így, hogy a hangszer nem volt áramtalanítva, hatalmasat szóltak.
"Na, ezt jól megcsináltam!" - Boróka vörös fejjel kászálódott fel, miközben megpróbálta elhallgattatni a folyamatosan csengő mobilt.
- Csak én. Leejtettem a telefonom.
István atya furcsálkodva húzta fel a szemöldökét, míg mögötte Norbi két kezébe temette az arcát.
"Szerintem pedig igenis jó hazugság volt!" - duzzogott magában Boróka. "Miért nem hiszik el?"
- Értem. Hát akkor további jó gyakorlást! - intett István atya majd meg is indult a lépcső felé. Norbi még megrázta a fejét, s követte idegenvezetőjét.
Amint becsapódott mögöttük a templom ajtaja, Boróka vörös fejjel zuttyant a padra.
"Hát ez nem lehet igaz! Ekkora égést! Remélem, legalább valami értelmes ember hívott, értelmes okból!"
A lány megnyitotta a híváslistát. A legfelső, előkelő helyen Dodó neve szerepelt.
"Dodó, kinyírlak, ha nem egetrengető lesz, amit mondani szeretnél!" - azzal megnyomta a hívás gombot.
- Szia, Dodó!
- Szia! Csak nincs valami baj? Olyan ideges a hangod! - Boróka minden nehézség nélkül el tudta képzelni, ahogy Dodó gondtalanul ücsörög az ágyán, és egyik szőke tincsével játszadozik.
- Argh. Mondd, miért hívtál?
- Ja, semmi különös, csak eszembe jutott, hogy ma jön a kispapotok, gondoltam, lelket öntök beléd.
- Drága Fleischer Dorottya! Legszívesebben most  azonnal kinyírnálak, és csak azért nem teszem, mert épp egy templomban vagyok, s nem tudok hozzád teleportálni.
- Öhm... bocsika! Igaz, miért is akarsz kinyírni? - Dodó homlok-ráncolva sétált fel-alá a volna túlsó végén.
- A kispap már megjött. Igen, képzeld Ő az.
- Na ne!
- Na de. Ezen kívül mikor Te, drága barátnőm, akkor hívtál, amikor éppen az orgona alatt bujkáltam!
- Mit csináltál az orgona alatt? - visított a nevetéstől Dodó.
- Bujkáltam.
- Nem értem.
- Jól van, na, hát az úgy volt... - Boróka töviről hegyire elmesélte barátnőjének a pár perce történteket.
- Te kész szerencsétlenség vagy, Orosz Boróka Perpétua!
- Ne mondd ki a harmadik nevemet!
- Most az egyszer...
- Dodó, rád fogom csapni a telefont! - fenyegetőzött Boróka.
- És hogy boldogulsz? - tudakolta komolyabb hangvétellel Dodó.
- Az orgonás eseten kívül? Szerencsére nem volt még komolyabb borzadály, azt leszámítva, hogy egyáltalán ő az a kispap, akivel fél évet egy fedél alatt kell töltenem.
- Szorult helyzet, meg kell hogy mondjam. De én bízom benne Boró, hogy végig csinálod zűrök nélkül! Ugye? - Boróka megijedt, mikor meghallotta a barátnője hangjából kicsendülő kétségbeesést.
- Nyugi, Dodó, ura vagyok a helyzetnek! - "Legalábbis egyelőre."
- Le kell tennem, bocsi, Boró, de Öcsit muszáj levinnem a strandra, fél órája rágja a fülem. Esetleg gyere te is!
- Nem tudok, ne haragudj! Gyakorolnom kell, tudod, vasárnap én játszom!
- Ja, tényleg! Aki mindig csak gyakorolgat...
- Jól van, nem kell beszólni, Antal atyától kaptam még egy hetet!
- Akkor holnapután lesz a nagy nap! Ahogy ismerem az Atyát, jól be akar majd égetni, és akkorra tesz, amikor a legtöbben várhatóak.
- Köszi, Dodó, én is szeretlek. Na, menj a strandra, ide hallom, ahogy Matyika üvölt.
- Megyek már, Öcsi! - kiabált, eltartva a telefont magától Dodó, de Boróka így is majd megsüketült. - Puszi, Bori, ne csinálj semmi hülyeséget, érted?
- Megpróbálom - sóhajtott a megszólított. - Szia!
- Szia!
Boróka lehuppant az orgonaszékre, és lapozgatni kezdte a kottákat. Megállapodott az egyiknél, és felcsapta a mostani vasárnapra kiírt énekeket.
- Futva jöttem elibéd, boldogságos szívvel...
Fél órával később fogta a mappáját, és visszaindult a plébániára. Próbált úgy szlalomozni, mikor belépett az ajtón, hogy Norbi még véletlenül se kerüljön a közelébe.
Ahogy elérte a szobáját, megkönnyebbülten rogyott az ágyra.
"Már most megterhelő ez a koncentrálás, pedig még fél napja se, hogy megérkezett az az idióta."

Norbi a bőröndje felett guggolva pakolta be a ruháit, az új szobájában.
Még emlékezett arra a napra, amikor a Szaléziánumban összetalálkozott Borókával. Volt valami abbnak a lányban, amitől aznap úgy érezte, hogy vissza kell pillantania. Az már csak hab volt a tortán, hogy a lány is visszanézett, és tekintetük összekapcsolódott.
Nehéz volt hát, amikor a plébánia nappalijában villámcsapásként érte a hír: ez a lány, Boróka, mégpedig - akár tetszik, akár nem - mától a munkatársa, úgymond. Már éppen kiverte volna a lányt a fejéből - különben is, hogy került oda? Ő kispap, vagy mi a szösz! - erre tessék.
Persze, nem volt mit tenni. Egy a feladata, semmi más: Istenre figyelni, hiszen nem véletlenül küldte annak idején a kis szülőfalujába Tibor atyát, akinek biztatására végül beadta a jelentkezését a szemináriumba. Egyszóval, ő majd csak teszi a dolgát, ez a lány pedig remélhetőleg nem lesz az útjában.
"Egyébként Boróka nagyon furcsa." - huppant le a frissen bevetett ágyra. "Ez az orgona alatt telefont kereső akciója is azt mutatja, hogy valami nem stimmel vele... Nem  elég volt! Lemegyek, és megnézem, tudok-e valamiben segíteni!"
Norbi határozottan pattant fel, kilépett a szobájából, és lement a földszintre.
Bogit a nappaliban találta, ahogy éppen a kislányokkal - vagy inkább a kislányok után - rendet rak.
- Szia, Norbi! Sikerült berendezkedned? - a nő éppen az előhagyott műanyag pónikat dobálta bele egy kosárba. Annus és Zsófika körülötte kergetőztek.
- Persze! Remek a kilátás! Mindig is szerettem volna, ha a Balatonra néz a szobám! Otthon sajnos túl messze laktunk a parttól. Azért jöttem, hátha tudok valamit segíteni.
- Pihenj csak le nyugodtan. Hisz tudod, az igazi nehézségek holnaputántól kezdődnek.
A nappali ajtajában Boróka jelent meg, így Norbi - annak ellenére, hogy az előző pillanatban még erősködött volna, hogy adjanak neki valamit, amivel elfoglalhatja magát - legyen az akár WC pucoló kefe - a lányt meglátva sürgősen távozott a nappali másik ajtaján.
Bogi és Boróka döbbenten néztek utána.
- Ezt megint mi lelte? Alig néhány órája van ott, és máris úgy viselkedik, mintha valamelyikünket megszállta volna az ördög!
Borókának akkor esett le, hogy Bogi nem ismerte fel Norbit. Nem tudja, hogy ő az a "szemezős" kispap az Érsekségi Központból.
- Ki tudja? - tárta szét a karját színpadiasan, miközben próbált az arcjátékából minden érzelmet nélkülözni.
- Na és te? Csak nem azért jöttél, hogy segíts nekem rendbe rakni a nappalit a két ördögfióka után?
- Ööö... Sürgős dolgom van! Pápá! - intett Boróka, miután felmérte a helyzetet, és kifutott az udvarra.
- Gondoltam! - kiáltott utána Bogi, a szemét forgatva.
Boróka odakint megkereste a legnagyobb fenyőt, majd az árnyékában leterítette a magával hozott pokrócot, leheveredett, és előkapta a naplót.
"Azóta erre a pillanatra várok, hogy Veronika elhagyta a rendelőt!"

Nem tudtam, hogy higyjek-e Zolinak. Akartam hinni, olyan jó lett volna, ha nem, és az arcába tudom kiáltani, hogy köcsög, de nem ment. Furcsának és szentimentálisnak hathat, de akkor már az övé volt a szívem.
-... meg tudsz bocsátani? - Zoli kacsintott egyet, s én teljesen kész voltam.
- Persze. Jófej vagy, hogy próbálsz Lacinak segíteni, de öhm... azt hiszem, Gabinak nem éppen ő a zsánere.
Nem akartam megbántani Lacit, bár a múltkori kávés-cetlis eset nem plusz jel volt  a számláján.
- Tudnánk úgy tenni, mintha ez az egész első, balul elsült randi meg sem történt volna?
Boldogan bólintottam rá a kérésre. Már csak az volt a kérdés, hogy Gabit  mennyire rázzák meg az események ilyen fejleményei...

"Kati, túl könnyen bocsátottál meg. Érzem, hogy ebből még baj lesz!"

Január 24., kedd
Drága Virágszálaim!
Azt beszéltük meg Zolival, hogy ma reggel értem jön,mivel tudtam, hogy Gabinak csak tízre kell bemenni az egyetemre. Nem aggódtam, hogy bármi balul sülhetne el. Minden jól is alakult.
Halkan reggeliztem, majd a mosogatnivalót ott hagytam barátnőmre, nehogy a csöröpölésre felébredjen.
Nem sokáig halogathattam már a muszáj-beszélgetést, ahol Gabival mindent tisztáznunk kell, de egyelőre nem akartam tudomást venni a problémákról.
Szerettem volna kicsit szerelmes lenni.
Csak egy kis boldogságot akartam.
Nagy gáz volt viszont az, hogy Zolit a múltkor nem oda küldtem, ahol lakunk. Tehát ha nem akartam zűrt, most is oda kellett volna hívnom. Ehelyett az  Andrássyra beszéltünk meg találkozót, ami nekem azért volt jó, mert nem kellett olyan sokat gyalogolnom.

"Értem én, Kati, hogy azt akarod, hogy a lányaid minden lépésedet értsék, de unom már ezt a sok rizsát!"

A megbeszélt időpontban aztán egy öreg bérháznál találkoztunk. Zoli kezében egy csokor szegfű volt, nem tudom, hogy találta ki  hogy melyik a kedvenc virágom.

"Micsoda különbségek udvarlás terén! A mostaniról ne is beszéljünk, de ami régen volt! Én is ilyen pasit szeretnék!"
- Szia! Ne haragudj a zavarásért, a nagybátyámat keresem. Kántor.
Boróka akkorát csapott ijedtében a napló tetejére, hogy piros lett a tenyere. Nem mellesleg fájt is.
- Nem szeretnélek megzavarni az olvasásban, még kevésbé szeretném elolvasni azt a füzetet, hacsak nem kényszerítesz rá, úgyhogy ne aggódj.
Boróka végre felnézett. Előtte Mr. Tökéletes állt: haja szőke, szem sötétzöld, arany pöttyökkel. A fiú furcsán ejtette a magyar szavakat.
A lány köpni-nyelni nem tudott. Szó se róla, nem lett volna ellenére egy ilyen fiú, bár most... semmit sem érzett. A szíve egy darab kő volt. Megrémült.
A beszélgetés foszlányaira István atya jelent meg az ajtóban.
- Boróka, ki ez a fiú?
- Azt mondja, Tamás unokaöccse - tárta szét a karját Boró, az iménti felismeréstől még mindig sokkosan.
- Akkor gyertek be, máris hívom Tamást!
Boróka bevezette a vendéget a nappaliba, ahol Bogi máris beszélni kezdett, ahogy meglátta a vendéget. A lányt pedig limonádéért küldte a konyhába.
- Ott van a konyhapulton, most csináltam! - instruálta még Borókát.
Boró kiment a konyhába, a pultnak támaszkodva azonban Norbit találta. Hátrahajtott fejjel itta a limonádét.
A lány szíve ezer apró darabra robbant szét, hogy újra összeálljon, mint valami génkezelt gyurma, s puhán pattogjon mellkasában ide-oda. Az érzés, ami Tamás unokaöccsétől kellett volna, hogy rátelepedjen, most csapott le, milliónyi szikraként robbanva a lány szívében, lelkében, eszében.
Ijedten kapott az asztal széle után. Norbi pohara abban a pillanatban találkozott a konyhapulttal, s a férfi ránézett.
- Jól vagy? - ráncolta össze a homlokát kedvesen.
- Persze - suttogta a lány. - Látogatónk érkezett - mondta aztán teljesen normális hangsúllyal, megacélozva szívét és lelkét. - Tamás unokaöccse. Viszek neki limonádét.
Norbi aprót biccentett, majd a lány mellett elhaladva kiment a konyhából.
Boróka remegő kézzel nyúlt a kancsó után.
"Ez így nem mehet tovább! Utálatosnak kell lennem, hogy érezze, nem vagyok irányába kedves. Ez az érzés rémületes!"
A lány a pohár frissítővel tért vissza a nappaliba, ahol Tamás már javában beszélgetett titokzatos unokaöccsével, aki "szépfiúsan", nagy terpeszben, szétvetett karokkal fetrengett a kanapén.
- Hoztam limonádét! - pakolta le Boróka a kezében tartott poharat a nappali asztalkájára. - Tamás, neked is hozzak?
- Igen, köszönöm.
Boróka újból kiment a konyhába, ezúttal viszont szerencsér senki sem zavarta meg ténykedésében.
Tamás - miután megkapta a limonádét - úgy érezte illendőnek, ha bemutatja egymásnak a két fiatalt.
- Boróka, ő itt az unokaöcsém, Ádám, a bátyám fia. Édesanyja orosz származású, kint is élnek, ezért Ádám kicsit törve beszéli a nyelvünket.
"Á, hát innen a fura akcentus!"
- Örülök, hogy találkoztunk, Orosz Boróka vagyok - fogott egymással kezet a két fiatal.
Ádám jót derült Boró vezetéknevén, váltottak pár szót, majd a lány felment a szobájába.
A fiú sem maradt sokáig.
Tamás gondterhelten nézett unokaöccse után az ablakból, mikor elment, s lakrészük felé vette az irányt.

És akkor a kérdések:

1., Mit gondoltok a találkozásról? Erre számítottatok vagy nagyon nem?

2., Szerintetek lesz valami kavarc Ásámmal?

3., Vajon menni fog Borónak az, hogy undokoskodjon Norbival?

4., És a fiú vajon hogy fog reagálni?

+ Bármi, amit szívesen megosztanátok velem! :)

Vasárnap találkozunk! (remélhetőleg!)

10. Rész

Sziasztok, Manók! :)

Amint láthatjátok, meghoztam a 10. részt. Nagyon szerettem írni, remélem, nektek is tetszeni fog.

Nagyon köszönöm a segítségeket, egyéb dolgokat Kertész Kingának, Stellának, Árszintye Erikának és Brooklyn Lovegodnak. Ezenkívül nagyon szépen köszönöm, hogy lájkoljátok, ha valahova linkelem a blogomat a facebookos csoportokban, a több, mint 1000 oldalmegjelenítést, és persze azt, hogy már 11-en vagytok nekem! :)

Kertész Kingától pedig átvettem azt a remek szokást, hogy a részek végén kérdésekkel bombázza az olvasókat :D Szóval ha van kedvetek, majd bátran írjatok, én nagyon örülnék neki! :)

Ahogy közeledett a napja annak, hogy a kispap megérkezzen a plébániára, úgy lett mindenki egyre izgatottabb, Boróka egyre idegesebb, Mária néni egyre szétszórtabb, a plébánia pedig egyre rendetlenebb.
Az érkezés előtti estén Mária néni éppen világhírű áfonyás pitéjének sütésében hívta segítségül Borókát, mikor megszólalt a telefon.
-Majd én felveszem! - ugrott Boró, hogy legalább addig is lefoglalja nyughatatlan gondolatait, míg Mária néni megtöri a tojásokat.
-Halló, Szent László plébánia, Orosz Boróka!
-Dicsértessék a Jézus Krisztus, Érsekségi Központ!
-Mindörökké, ámen. Kit adhatok? - a lány egyre zavarodottabbnak érezte magát. "Talán mégse jön semmilyen kispap..."
-A plébános úrral szeretnék beszélni.
-Egy pillanat.
Boróka félretette a telefont, és elfutott Antal atya irodája felé. Útközben sorban ugrálta át a kislányok előhagyott játékait.
-Antal atya! - kopogott végül türelmetlenül a lány az ajtón. - Telefon!
-Jövök!
Boróka visszafutott, és elbújt a sarkon kiugró ajtófélfa mögött. Muszáj volt megtudnia, hogy mit akarnak a központból.
-Dicsértessék a Jézus Krisztus!  - vette fel a kagylót az atya.
Itt hosszas hallgatás következett.
Boróka már éppen elment volna, vissza a konyhába, mikor Antal atya újra megszólalt.
-Ez érdekes... - itt krákogott egyet. - Akkor nem jön senki?... Ja, jön! Értem, egy másik! Lepsényi Norbert... Rendben, semmi probléma. Ha esetleg van bármi különleges igénye - vegetáriánus, esetleg allergiás a macskaszőrre, - mindenképpen jelezzék!
Boróka furcsálta a helyzetet. Most akkor jön egy másik kispap, nem is az, akit vártak? Ez érdekes...
A lány elgondolkodva ment vissza, hogy segítsen a sütésben Mária néninek.
-Lányom, gyere gyorsan, mert meg kéne mosni az áfonyát! - rikkantotta a plébánia konyhatündére.
Kevesen voltak otthon. Bogiék lementek a strandra, István atya pedig bevásárolni ment. A robotgép zümmögésén kívül így nagy csend honolt a plébánián.
-Így ni. Most kérlek öntsd bele az olajat! - rendelkezett Mária néni, és óvatosan feljebb emelete a robotgépet, nehogy kifröcsköljön a nyers tészta.
Boróka fogta a poharat, és beleborította a tartalmát a tálba.
-Mária néni?
-Igen, Boróka?
-Maga ismeri a kispapot, aki jön? Azt hiszem, Lepsényi Norbert a neve... - a lány próbálta úgy szórni az áfonyát a pitére, hogy a haja eltakarja piros arcát.
-Lepsényi, Lepsényi... - dünnyögött Mária néni. - Ismerős a név, csillagom, de meg nem tudnám mondani, honnan - tárta szét a karját a néni csalódottan.
Boróka nem egészen tudta, hogyan könyvelje el ezt a fejleményt: negatív vagy pozitív oldalra.
"Mindegy is. Holnap úgyis minden eldől. Akár akarom, akár nem, akár jó lesz nekem, akár nem."
-Mindegy, Mária néni - legyintett a lány, mintha csak egy idegesítő legyet próbált volna elűzni. 

-Szia Boróka! Ugye nem én keltettelek?
Boróka már tízszer elátkozta nővérét abban az öt másodpercben, mióta telefonbeszélgetésük tartott.
-Dehogynem, de teljesen mindegy - dörgölte meg a szemét.
-Jaj, ne haragudj, de feltétlen meg akartam kérdezni, hogy nem jönnél-e be velem a városba. El kell mennem orvoshoz, de csak úgy vagyok hajlandó, ha utána mehetek a H&M-be. Viszont egyedül nem szeretek vásárolni. Hm? - Veronika hangján hallatszott, hogy friss, valószínűleg rég fent van már, és ezer éve lefutotta a szokásos, reggeli 10 km-ét.
Boróka ezzel szemben még sehol sem tartott a reggeli teendők listáján. Olyannyira sehol, hogy nemrég nyitotta ki a szemét, és még mindig az ágyában szenvedve várta, hogy nővére megunja a kínzását.
-Borókaaaaa? Ott vagy még? - sipított Veronika a telefonba.
-Itt vagyok. Oké, megyek - dörmögte  lány.
-Ez tök tuti! Hányra menjek érted? Negyed óra múlva jó?
Boróka erre végérvényesen felébredt.
-Negyed óra? Te megőrültél? Most keltem fel! - visított bele nővére fülébe.
-Jól van. Hajlandó vagyok alkudozni. 25 perc?
-35 perc?
-Fél óra, és egy perccel sem több! - Veronika hangja elszántan csengett a vonalban, így húga jobbnak látta, ha nem piszkálja tovább az indulás időpontjával.
-Oké, szia!
-Szia! - csicseregte Veronika.
Boróka dühösen csapta le az éjjeliszekrényre a telefonját.
"Ez nem igaz! Veronika úgy ugráltat engem, mintha a játékszere lennék. Persze az én bajom is. Miért hagyom?"
A lány füstölögve viharzott le a lépcsőn.
-Délelőttre elmegyek, ebédre itt vagyok, délután gyakorolok a misére! - kiáltott be a konyhába, ahol Bogi mosogatott.
-Jó, de ebédre tényleg érj vissza! Délben jön a kispap! - szólt utána a nő.
"Basszus, ez teljesen kiment a fejemből!" - sápadt le a lány.
-Persze, itt leszek! - a bejárati ajtó döngve csapódott be Boróka mögött.
Mire kiért a kapuhoz, nővére már a járda mellett parkolt, a család fehér Skodájával.
-Szia, Verus! - pattant be a járműbe Boróka, és két csattanós puszit nyomott nővére arcára. Régen nem látták már egymást.
-Szia Boró! Hogy vagy?
-Szuperül. Miután hajnalok hajnalán felébresztettél, hogy máshogy is lehetnék? - vágott szenvedő arcot Boróka.
-Haha. Hajnalok hajnalán. Fél kilenckor. Nincs ezen a plébánián egy ébresztőóra sem?
-Nagyon vicces. Hát már aludni sem szabad?
-Ahelyett, hogy Boginak és Mária néninek segítenél elkészíteni a reggelit, alszol? Hát nincs lelkiismeret-furdalásod?
És már ott is tartottak, ahol legutóbb abbahagyták: egy jó kis testvéri veszekedés kellős közepén.
Az egészségközponthoz érve Boróka felkísérte nővérét a második emeletre, ahol a bőrgyógyászat helyet kapott.
-Utálom a szemölcsöket! - nyavalygott Veronika. - Különben is, hogy került rám? Olyan higiéniám van, hogy az csak na! - méltatlankodott a lány.
-Biztos a strandon kaptad el - nyugtatta a nővérét Boróka. - Ott nagyon egyszerű az ilyesmiket beszerezni.
-De ajj, és a bőrgyógyászt is utálom! Egy öreg, vén krapek! Aki ráadásul pedofil...
-Rá se ránts! Gondolj arra, hogy utána megyünk a H&M-be! Meg gondolj az asszisztensre! Előtte biztos nem fog megerőszakolni! - biztatta hisztis testvérét Boróka. - Utána cukrászdába is elmehetünk!
Veronikát láthatóan meggyőzték az érvek, mert duzzogva bár, de leült a rendelő előtti székek egyikére.
Három perccel később már szólították is.
-Orosz Veronika! - az asszisztens kedvesen mosolyogva tartotta az ajtót, amíg Verus, száját húzva bement a rendelőbe.
Boróka sanda mosollyal az arcán kapta élő a táskájából a naplót.
"Hah! Csak nem gondoltátok, hogy enélkül akárhova is kiteszem a lábam mostantól?" - nézett körbe a félig üres váróban, mintha a betegeknek akarna bizonyítani, majd felcsapta a füzetet.

Január 21., szombat
Drága Virágszálaim!
Kívánom, hogy nektek soha ne kelljen megtapasztalni azt a kellemetlen érzést, amit szerelmi bánatnak hívnak. Bár talán mégis jobb, ha a saját hibáitokból - jelen esetben csalódásaitokból - tanultok meg a nagybetűs Életben mozogni, otthon lenni.
Reggel az éjszakai sírástól bedagadt szemmel ébredtem.
Halkan kászálódtam ki az ágyból, nehogy Gabit felébresszem. Sajnos esélyem sem volt: barátnőm már a nappaliban csinálta a hasizom-gyakorlatait.
-Kati! Te jó ég! Hogy nézel ki?
Nagyon nem akaródzott válaszolnom erre a kérdésre.
-Hát... azt hiszem, allergiás vagyok az új mosóporra... - próbálkoztam nehézkesen a reggeli bágyadtságtól.
-Kamu. Ezt nem fogom elhinni! - Gabi végzett pár nyújtást, majd felállt, és lehuppant az egyik fotelbe. - Tuti, hogy az a köcsög Zoli volt az!

"Köcsög! Én is ezt mondtam! Haha! Gabi, a kis rokonlélek!"

Persze, most hirtelen köcsög lett Zoli. A múlt hétvégén még a világ leghelyesebb pasija volt. Változnak az idők...
-Figyelj, Gabi, hagyjuk ezt! Nem szeretném, ha erre menne rá a barátságunk! Most nem akarok beszélni róla.
Ezzel duzzogva vonultam ki a nappaliból.
A nap további részét önmagam sajnálásával töltöttem, csokit ettem, és véletlenül sem tanultam a keddi zh-ra.

"Ez az, Kati, sajnáld csak magad! De szerencsétlen vagy! Ha nem vagy képes túllátni a saját, gagyi féltékenységeden, hát az már régen rossz! Nézzük tovább!"

Január 22., vasárnap
Drága Virágszálaim!
Az éjszakám újabb bőgésrohamokkal telt, amikor egymást váltogatta a halk hüppögés és a hisztérikus zokogás.
Remélem, Gabi tudott aludni, azért olyan bunkó nem vagyok, és kiköltöztem a nappaliba.
Nagyon hiányzott Zoli, és sehova sem tudtam rakni, hogy a randinkon folyamatosan Gabi után érdeklődött.

"Hűha! Én ezt már nem tudom követni. Miért ilyen idióta Zoli, hogy Katit hülyíti, ha Gabiról érdeklődik?!"

Reggel elmentem a templomba, s mire hazaértem, szerencsére éppen Gabinak is menni kellett a református templomba. Így volt egy bő órám, amikor úgy-ahogy rendbe szedtem magam, és ma már Gabi sem zaklatott a kérdéseivel.

Január 23., hétfő
Drága Virágszálaim!
Ma roppant furcsa dolog történt!
Ahogy beléptem reggel az egyetem épületébe, eszembe villant a másnapi zh, amire még az égvilágon semmit sem tanultam. Persze nem ez volt a nap furcsaság-tetőpontja.
Tizenegy körül, mikor kijöttem az előadásról, meglepetésemre Zoli támasztotta kívülről az ajtófélfát, kezében egy doboz bonbonnal.
-Bocsánatot szeretnék kérni a pénteken történtek miatt.

"A disznó! Hát nem szégyenli magát? Csak nem adja fel, hogy Gabi közelébe  férkőzhessen! És gyáva kukac is! Ha a másik lány kell neki, miért fájdítja Kati szívét?"

Nagyon szemét módon viselkedtem. Valóban nem kellett volna folyton Gabit felhoznom. Az az igazság... hogy Lacinak nagyon bejön. Megígértem neki, hogy megpróbálok tőled infókat megtudni róla...

"Full kamu! Full kamu!" - ismételgette Boróka öccse kedvenc mondatát.
-Boróka! Végeztem! - robbant ki az ajtón Veronika. A váróban ülők elfolytott mosollyal nézték a nagylányt. - Nahát, te mit olvasol? - ért húga mellé összeráncolt homlokkal Verus.
-A... törijegyzeteimet - vágta ki Boróka, ami először eszébe jutott.
"A fenébe, kezdett izgalmassá válni a helyzet!"
-Nem úgy volt, hogy ott hagyod a sulit? - töprengett Veronika.
-De, csak valami eszembe jutott, és meg akartam nézni.
Szerencsére Boróka nővére pont olyan volt belül, mint ahogy kinézett, és ahogy viselkedett. Fekete haját folyton vasalta vagy göndörítette, adott az öltözködésére, s mindehhez úgy viselkedett, mint egy 15 éves csitri. Húgának nagyon sokszor ment az agyára, ám ebből most kivételesen előnyös helyzetet lehetett faragni. Veronika - hála Isten - már a H&M-es ruhák és a Vanília Cukrászda krémesénél tartott gondolatban.
-Gyere, Boró, akarok egy halvány rózsaszín blézert! Tudod, olyat, ami illik a nadrágomhoz, amit a múltkor kaptam Kamillától.
Kamilla Verus legjobb barátnője volt, már ovi óta, és ezen Boróka cseppet sem csodálkozott. A lány tökéletes mása volt nővérének - csak szőkében.
-De várj Verus! Az orvos mit mondott? - meredt szigorúan Boró a testvérére.
Veronika vállat vont.
-Nem nagyon emlékszem... - ráncolta a homlokát, és látszott, hogy erősen töri a fejét. - De mindegy. Kaptam szemölcsirtót! - lobogtatta meg diadalmasan a receptet a lány.
-Akkor elmegyünk a patikába, kiváltani?
-Ajj, ne már! Majd hazafelé! Előbb vegyük meg a blézert, és együnk krémest!
Boróka megadóan sóhajtott fel.
-Oké, nem bánom! Gyerünk a blézeredért! Addig úgysem hagysz békén, ha jól sejtem...
A két lány átsétált a szemben lévő plázába.
A H&M-ben Verust nagy csalódás érte: elfogyott a blézer a méretében.
-Nahát, ezt nem hiszem el! Ezért bírtam ki a bőrgyógyászt, aki ráadásul pedofil, és a lábamat próbálta simogatni, vizsgálat közben?
-Nyugi, Verus, eszünk egy krémest. Az édesség segít feldolgozni a csalódásokat - húzta  ki a boltból nővérét Boró, ahol már mindenki őket nézte, és átterelte Veronikát a szomszéd cukrászdába.
Krémesezés közben aztán Veronika szeme is kinyílt a húgát illetően.
-Boróka! Olyan sápadt vagy! Rosszul érzed magad? - nézett furán Verus.
Boróka riadtan rezzent össze. Éppen eszébe jutott, hogy egy óra múlva a plébánián kell lennie, és a többiekkel együtt fogadnia kell a kispapot. Valószínűleg ezért sápadt le.
-Nem, köszi, minden oké.
-Nem-nem - ingatta a fejét Veronika. - Engem nem versz át! Na, ki vele!
És akkor Borókából kitört az elmúlt három hét zavaros, viharos története, kispapostul, naplóstul, orgonástul, mindenestül. Csak beszélt, és beszélt, nővére pedig hallgatta.
-A legnagyobb félelmem pedig az, hogy fél óra múlva az a kispap fog rámmeredni, akivel az Érsekségi Központban találkoztam.
-Húgom, te nagyon flúgos vagy! Miért nem csekkolod facebookon? Különben is, mi ez a förtelmes nadrág rajtad?
-Verus, te egy zseni vagy! Hát persze! Facebook! - Boróka figyelmen kívül hagyta nővére sértő megjegyzését a nadrágjával kapcsolatban, előkapta a telefonját, csatlakozott a pláza wifi-jére, és már meg is nyitotta a facebookját.
Pár másodperccel később csalódottan eresztette le a készüléket.
-Nincs facebookja!
-Mi? Az nem lehet! - kapta ki a telefont húga kezéből Veronika. Kitörölte, majd újból beütötte a nevet, többször is, variálta, de sehogyan sem dobott ki semmit.
-Hát ez roppant érdekes! Ki az a mai fiatal, akinek nincs facebookja? - tárta szét a karját Verus.
-Rossz találós kérdés, mert tudom a választ. Lepsényi Norbert - mormogott Boróka, a nem létező bajsza alatt.
-Figyelj, fölösleges aggódni! Végülis semmi törvénybe ütközőt nem tettél - mosolygott húgára Verus, a krémese romjai felett.
-Köszi, ez megnyugtató - állt fel sóhajtva Boróka. - Visszavinnél a plébániára? Hamarosan dél...
-Persze.
A két lány fizetett, és a parkoló felé vették az irányt.
A kocsiban Borókának egyre nagyobb görcs kezdett kialakulni a gyomrában. Egyre jobban érezte, ahogy elhatalmasodik rajta a pánik. Mint érettségi előtt.
A plébánia előtt Veronika fékezett, és megállt. A templom harangja abban a pillanatban kezdte el ütni a delet.
-Nyugalom, Boró, este felhívlak! - a két lány összeölelkezett, majd Boróka kikászálódott a kocsiból. Megvárta, amíg nővére elhajt, integetett neki, majd nagy levegőt véve megindult a kertbe vezető rámpán.
Érezte, ahogy egyre jobban vert  a szíve, kiszáradt a szája, és izzadt a tenyere. Akár a réges-régi zongoravizsgák vagy randik előtt.
A nyitott ajtón át nevetés hangjai szűrődtek ki. Boróka sóhajtva lépett be a házba, és megindult a hangok irányába.
Az étkezőben egy kis csapatba verődve ott állt a plébánia apraja-nagyja. Valaki körül álltak, és sorban bemutatkoztak neki.
-Sziasztok! - Boróka olyannak érezte a nyelvét, mintha lesmirglizték volna.
Először Bogi fordult meg.
-Ó, szia, Boróka! Engedd meg, hogy bemutassam a kispapot! Lepsényi Norbert - s a kör közepéből kilépett a fiú.
-Ez vicc - suttogta maga elé Boróka dermedten.

És akkor a kérdések:

1., Mit gondoltok Veronikáról, örültök, hogy jobban megismertétek?

2., Úgy általában, tetszik nektek az, hogy Boróka kommentálja a naplót, vagy ezt inkább ne tegye?

3., Na és mit gondoltok, ki a kispap? ;) :D

Köszönöm, hogy velem voltatok! Jövő vasárnap pedig új rész! :)

9. Rész

Sziasztok, Manók! :)

Megjött az új rész, ami hát.. hogy is mondjam. Ahogy haladunk előre a történetben, annál jobban szeretem írni a részeket. :D A következő pedig szerintem az eddigi kedvencem lesz... De nem akarok lelőni semmi poént. ;) Jó olvasást! Kommentnek mindig örülök!

Puszi: Pritty Pratty

-De akkor tuti nem tetszik? - meresztette szemeit Fruzsi.
-Lányok, figyeljetek! Kezeljük ezt a helyzetet kicsit nagyobb komolysággal! - tette fel a kezét Dodó. -Borókának ezúttal valóban segítségre van szüksége. Látom a szemén! Ez most nem a tetszik-nem tetszik kérdés...
A három lány feszülten nézett össze.
-Mondjad, Dodó! - mondta végül maga Boróka. -Mit gondolsz az ügyről?
-Most, hogy lassan öt éve ismerlek, ki merem jelenteni, hogy ebből az ügyből nem lesz gáz... Legalábbis remélem...
-Most akkor ki mered jelenteni, vagy sem? - vágott közbe Fruzsi.
-Na jó, ez irtó bonyolult!  - adta meg magát Dodó. -Nem is tudom, hogy álljunk hozzá az ügyhöz.
-Ajj, én is olyan tanácstalan vagyok! Főleg, mivel csomószor gondolok rá! Ijesztően sokszor!
-Többször, mint Mátéra, mikor még együtt voltatok? - meresztette a szemeit Fruzsi.
-Nem, azért annyira nem durva a helyzet. De ahhoz elég gáz, hogy ne tudjak koncentrálni teljes gőzzel a feladataimra. Ráadásul van még egy félelmem is...
-Na, ki vele! - bátorította Dodó.
-Hallottátok, hogy másfél hét múlva érkezik egy kispap a plébániánkra?
-Nee! És attól tartasz...hogy ő lesz az? - sápadt le Dodó.
-Figyu, ne aggódjatok! Az a pasi tuti nem az lesz, akiről Boró mesélt. A bátyám ismeri, és nagyon nem úgy néz ki, mint ahogy leírtad! - veregette meg Fruzsi Boróka vállát.
A lány láthatóan megkönnyebbült. Hát mégsem kell aggódnia a kínos szituációk miatt!
-Fruzsi, Dodó, gyertek beénekelni! - Karola néni, a kórus egyik tagja vidáman integetett a lányoknak. - Ó, Boróka, hát te is itt vagy? De örülök, hogy látlak! Jól érzed magad a plébánián? Eszel eleget? Olyan sovány vagy! - a néni rosszallóan mérte végig a lányt.
Miután Boróka biztosította, hogy minden rendben vele, a három kórustag elment beénekelni, ott hagyva az érzelmek között vergődő lányt.
Boróka nagyon furcsán érezte magát. Egyrészről megkönnyebbült attól, amit Fruzsi mondott, másrészről viszont halvány csalódottságot is érzett, amit próbált elhessegetni magától.
"Nem normális, ahogy viselkedem azóta az incidens óta. Az a kispap maradandó károsodást okozott az agyamban. És...Te jó ég! Azt hiszem, múlt éjjel benne volt az álmomban!"
Boróka összezuhanva temette tenyerébe az arcát. Most aztán jól megjárta!  A kispap mindent elrontott!
A lányt önsajnálatából a harangszó rántotta ki.
Csodálkozva nézett körül, és észrevette, hogy már teljesen üres a rózsabokrokkal szegélyezett udvar. Sietve indult be a templomba, bennt pedig megkereste Bogiékat, és leült a pad sarkára.

Az ünnepélyes, másfél órás szentmise  után a templomkertben óriási bulit csaptak. A kis karonülőktől kezdve a 90 éves dédikig ott mulatott a falu apraja-nagyja.
Dodó és Fruzsi félrevonultak Borókával együtt, egy nagy tölgyfa árnyékába, miután megkapták a kiporciózott paprikás krumpli adagjukat.
-Na, és mesélj! Milyen az élet a plébánián? Mik történnek ott, amíg mi felvételizünk? - Fruzsi nagy hévvel lapátolta magába az ételt, de közben persze kérdezősködni is maradt ideje.
-Nagyon jól érzem magam! De tényleg! Mindenki nagyon kedves, hisz ismeritek őket! Bogi egy pillanatot sem hagyna ki, hogy ne áldottjólelkeskedjen, Tamás igaz,  néha kicsit magába forduló, de remek tanár, a kislányok imádnivaló ördögfiókák, Mária néni konyhatündér, a két atya pedig tényleg nagyon jó fej! Jó ég! Most jutott eszembe a legfontosabb!  - csapott a homlokára Boróka. - Nem fogjátok elhinni, mit találtam!
-Úristen, Boró, mit? Bogiék esküvői képét? - meresztette nagy, barna szemeit Fruzsi.
Boróka nagyot nevetett. Azt a képet azóta keresték, mióta Frau Vargáéknál megtalálták az övékét.
-Nem, sajnos. Annál sokkal durvább, viccesebb, szívet melengetőbb, és egyben szomorú is. Na, mi lehet ez?
-Ilyennek kell hogy legyen egy jó történet... - merengett Fruzsi, aki magyar szakra készült az ELTE-re.
-Majdnem megvan! - kacsintott Boróka. - Egy jó történet... De mégsem igazán az!
-Mert a valóságot írja le! - sikkantott fel boldogan Dodó. - Bogi naplója?
-Majdnem - nevetett a helyzetet élvezve Boró.
-Ó, csak nem Tamásé? - kuncogott Fruzsi.
A három lány egymást túlharsogva oltotta be sorban azokat az embereket, akikről el sem tudták képzelni, hogy naplót írjanak.
-Basszus, rájöttem! - fagyott le hirtelen Dodó. - Te. Megtaláltad. Frau. Varga. Naplóját! - mutatott minden egyes szót jól megnyomva barátnőjére a lány.
-Miii? Ne, ez igaz? - Fruzsi teljes extázisba esett. - Muti meg! Oh, mein Gott!
-Lehet róla szó - somolygott Boróka.
-De egyáltalán... Mikor és hol és legfőképpen hogy találtad meg?
-Vigyáztam a Lengyel gyerekekre, amíg Frau Varga osztálytalálkozón volt. A kisasztalon találtam. Tudjátok, ami a fenti előtérben van - magyarázott átszellemülten Boróka. Két barátnője ugyanúgy bólogatott.
-Ez remek! Na, hadd nézzük meg!
-Oké, egy pillanat. Idehozom a hátizsákom. Vagy nem is. Az túl feltűnő lenne. Gyertek velem a plébániára, ott megmutatom.
A három lány felpattant a fatuskóról, amin eddig ültek, és átfutottak a plébániára.
Ott Boróka elővette a naplót, és odaadta két barátnőjének.
-Már elkezdted olvasni? - lapozgatta Fruzsi a füzetet.
-Naná! Már három napon túlvagyok! - büszkélkedett a lány.
-Mi is elolvashatjuk? Utána pedig mehetnénk együtt tovább egy nappal - ajánlotta Dodó.
-Oké, nem bánom. De siessetek!
Amíg a két lány olvasott, Boróka visszasietett a templomkertbe, hátha elkel még Boginak a segítség.
A nőt szürke arccal találta az árnyékban, Tamás ült mellette, egy pohár vízzel és vizes zsebkendővel felszerelkezve.
-Jól vagy? Úristen, mi történt? - kapta a szája elé a kezét Boróka.
-Rosszul lett - magyarázta Tamás, miközben  feleségének nyújtotta a poharat. - Miközben osztotta az ételt, hirtelen összegörnyedt, elfutott egy bokor mögé, és hányt.
Bogi megpróbálkozott egy halvány mosollyal, de az inkább  tűnt vicsorgásnak, mint mosolynak.
-Jól leszek - krákogott hát inkább, és kortyolt egyet a vízből.
Borókának rögtön egy gondolat villant át az agyán, de nem merte hangosan kimondani. Inkább kérdezősködni kezdett.
-Nem ettél valami romlottat?  - puhatolódzott hát óvatosan.
-Nem hiszem. Ma még csak egy szelet kenyeret ettem sajttal, meg egy joghurtot. Egyiknek sem járt le még a szavatossági ideje.
-Nem láttál esetleg valamit, amitől rosszul lettél? - Boróka tovább folytatta a "nyomozást".
De Bogi csak ingatta a fejét.
-Arra gondoltál már, hogy esetleg gyereket vársz? - bukott ki a lányból az egyre erősödő sejtelem.
Tamás és Bogi döbbenten néztek össze.
-De, ami azt illeti, igen. Honnan jöttél rá?
-Összeraktam. Nem vagyok ám olyan buta! - kérte ki magának Boróka.
-Egészen elképzelhetőnek tartom - bólogatott eközben Bogi, egyre határozottabban.
-Az nagyon király lenne! - lelkesedett Boróka. - Egy kisbaba a plébánián!

Boróka lelkesen szaladt vissza barátnőihez a hírrel, miután Bogi jobban lett.
-Képzeljétek el, Bogi valószínűleg kisbabát vár! Hát nem nagyszerű? - rontott be a szobába, ahol Dodót és Fruzsit hagyta.
-Micsoda? Ezt nem mondod komolyan? - Fruzsi úgy pattant fel az ágyról, mintha fenékbe csípték volna.
-De-de. Ez bizony nagyon is komoly - Boróka egyre nagyobb  vigyorral az arcán nézett a másik két lányra. - Na és ti? Hol tartotok? Elolvastátok az első három napot?
Dodó és Fruzsi egymás szavába vágva kezdtek el magyarázni a naplóról, hogy ez mennyire csodás és vicces, de egyben mekkora tragédia is lehetett megélni, hogy össze kellett vesznie Gabival.
-Akkor folytathatjuk? - kacsintott rájuk Boróka.
-Aha, most rögtön! - lelkesedett Fruzsi. -Ki akarja olvasni?
-Majd én! - vette maga elé a füzetet Dodó.

Január 20., péntek
Drága Virágszálaim!

-Amúgy ez milyen gáz, hogy előre iszik a medve bőrére, és a leendő kislányainak ír? - szólt közbe rögtön Fruzsi.
-Szerintem aranyos - vont vállat Dodó.
-Boró? - néztek kérdőn a lányok a harmadik szövetségesre.
-Szerintem is cuki. Haladjunk!

Már fél hétkor apa unokatestvéréjéknél voltam, nehogy Zoli előbb érkezzen, és a csengőket végignézve észrevegye, hogy nincs is ott a nevem.
Kicsit fázott a lábam a fekete magassarkú cipőben, ezért beálltam a lépcsőházba. Ott viszont macskapisi szag volt, de inkább befogtam az orrom, minthogy felfázzak.
Zoli pontosan érkezett - bár jöhetett volna előbb is - én pedig kipenderültem a lépcsőházból, és csak remélni mertem, hogy nem vagyok húgyszagú.
-Szia, Kati! Nahát, milyen csini vagy! - mért végig elismerően, én pedig pirultam rendesen. - Gabi nincs itthon? Felszaladnék köszönni neki!
"Na már csak az kéne!"
-Nem, nincs itt. Elment a barátnőjével színházba! - nyögtem ki az első eszembe jutó, elfogadható hazugságot.
-Ó! - halvány csalódottság suhant át az arcán, amin kicsit meglepődtem. Most akkor velem akar randizni, vagy Gabival?!
-Hová megyünk? - néztem fel rá kacéran, mert nem akartam, hogy Gabin gondolkodjon. Fura ez a helyzet.

-Jaj, féltékeny a drága! De cuki! - nevetett vinnyogva Fruzsi.
-Csönd már, te féleszű!  Az előtt be kell fejeznünk, hogy visszaindulnánk! - morgott Dodó.
-Ti mikor indultok?
-Azt hiszem, négy körül.
-Király. Mi is - nyugodott meg Boróka.

-Az egyik legjobb étterembe, amit ismerek - jelentette ki magabiztosan Zoli.
-Miért nem a legjobba? - próbáltam flörtölni, több-kevesebb sikerrel. Ha magamat adtam volna, félszegen mosolyogva, szó nélkül, fél méterre Zolitól lépkedtem volna. De nagyon magamnak akartam a fiút, sosem volt még igazi "pasim".
Erre a kérdésemre nem nagyon kaptam választ. Éreztem valami feszültséget a levegőben, de nem tudtam volna megmondani, mi az.
-Valami baj van? - kérdeztem hát meg, mikor már öt perce csöndben lépkedtünk egymás mellett. Kezdett kicsit kínos lenni...
-Nem, semmi.
Aha, persze. És azt hiszed, én ezt beveszem?
Valami nagyon nem stimmelt ma Zolival. Nem bókolt nekem, nem tartott szóval...
Mikor odaertünk az étteremhez - ami be kell hogy valljam, tényleg nagyon híres volt - kicsit engedett a hangulat.
-Mit szeretnél? - emelte fel az étlapot Zoli, miután egy pincér eltűnt a kabátjainkkal, egy másik pedig az előre lefoglalt asztalhoz vezetett minket.
-Nem is tudom... Ez a zöldséges-vajas tésztakülönlegesség egész jól hangzik! - tanulmányoztam a kezemben tartott papírlapot.
-Jó választás! - dicsért meg Zoli, majd egy tonhalas-krumplis tésztasalátát kért.
Innentől kezdve visszafordult a hangulat oda, ahol elkezdődött. Körülbelül egy szót sem váltottunk, és mikor a vacsora végén Zoli megszólalt, olyat kérdezett, hogy felment bennem a pumpa.
-Mit néznek Gabiék a színházban?
Megfontolatlanul kiáltottam rá.
-Ez nagyon zavaró! Miért kell neked folyton-folyvást Gabi után érdeklődnöd? - pattantam fel.
-Ne haragudj, nem tudtam, hogy...
-Mit nem tudtál? Hogy nem Gabival randizol, hanem velem? Tudod mit? Én most elemegyek. Szólj, ha lejárt a Gabi-lemez!
Azzal ott hagyva csapot-papot - de leginkább Zolit és a kajámat - kirohantam az étteremből.
Otthon arra sem volt energiám, hogy lemossam magamról a sírástól elkenődött szemfestéket, zokogva dőltem az ágyra. Szerencsére Gabi tényleg nem volt otthon, úgyhogy nem kellett magyarázkodnom senkinek...

-Hát ez meg mi volt? - Fruzsinak a döbbenettől mindig magasabb lett a hangja.
-Irtó fura! - merengett Dodó.
-Ez a Zoli egy köcsög - jelentette ki teljes nyugalommal Boróka.
-Egyébként lányok... Csak nekem ismerős nagyon Gabi kinézetre és belsőleg is? - nézett tanácstalanul két barátnőjére Dodó.
-Nem! Ugye, milyen idegesítő, hogy nem jut eszedbe? Én is pont így vagyok! - csapott le a kérdésre Fruzsi.
-Akkor ezt ki kell nyomoznunk.
Az ajtó felől kopogás hallatszott.
-Indulunk, lányok! - a résben Tamás feje jelent meg.
Boróka gyorsan betömködte a naplót a hátizsákjába, majd Dodóval és Fruzsival együtt segített a kántornak lecuccolni a csomagokat.

Blogverseny

                                                      Sziasztok!
Csakhogy senki se unatkozzon : jelentkeztem a Stay strong által meghirdetett blogversenyre. Gondoljatok a blogra, bár nem hiszem, hogy számít, de lehet, hogy mégis :DD
Puszi: Pritty Pratty :))

8. Rész

Sziasztok, Manók! :)

Örömmel látom, hogy újra egyel többen vagyunk, bár ez a szám még akkor is alacsony...

A következő rész jövő vasárnap érkezik, mert bár nyaralni megyünk, előre megírtam, hogy tudjam időben hozni.

Jó olvasást! :)

Miután vége lett a ministráns tábornak, az élet visszatért a rendes kerékvágásba a plébánián, egy dolgot kivéve. Boróka továbbra sem tudta kiverni a fejéből a kispapot, ez pedig minden cselekvése rovására ment. Bogi néha titokban figyelte a lányt, hátha rájön, mi a baja a lánynak, de csak nem sikerült kiderítenie.
A tábort követő héten került sor a Szent Magdolna templom búcsújára, a kisváros testvértelepülésén, amire természetesen a plébánia apraja-nagyja izgatottan készült.
Magdolna-napot megelőző délután indultak, mert a testvérváros nem volt éppen közel.
Antal atya kilenc személyes Fordja már odakint várakozott a kapu előtt, mindenki indulásra készen állt, mikor Mária néni még nekiállt az ötödik felé sütemény elkészítésének.
-Mária néni! Erre most nem érünk rá! - kiáltott be a konyhába István atya.
-Jaj, pedig ezt még muszáj elkészítenem, ez a kislányok kedvence!
-Engem most az sem érdekel, ha magának a római pápának a kedvence, akkor is indulnunk kell! - jelent meg az ajtóban Antal atya félig már ősz feje.
Hiába volt minden puffogás: Mária néni ragaszkodott hozzá, hogy megsüsse a sütit. Mivel senki nem akarta otthagyni a plébánia konyhatündérét, nem indultak el nélküle.
Így viszont 20 perces csúszásba kerültek, és félő volt, hogy lekésik az előesti szentmisét.
Az úton éppen ezért mindenki roppant mód idegeskedett, ami nem volt jó hatással Antal atya vezető képességeire.
-Atya, vigyázzon, egy róka! - sikkantott fel Bogi ijedten, mikor majdnem elütötték szegény, vörösbundás állatot.
Annus és Zsófika ragaszkodtak hozzá, hogy Boróka mellett, és leghátul ülhessenek, így a lánynak nem ez volt élete legnyugodtabb utazása. A kicsik két oldalról folyamatosan húzták az agyát a különböző hülyeségeikkel.
Boróka egy darabig tűrte, de aztán megelégelte a dolgot.
-Még egy ilyen húzás, lányok, és helyet cserélek anyukátokkal! - fenyegette meg őket Boró.
Bogi kibújt Tamás ölelő karjai közül, és hátrafordult.
-Szóljál ám, ha nagyon nem bírod! - mosolygott a lányra.
-Ha most elcsendesednek, szerintem rendben leszek.
Zsófika Boró vállára hajtotta a fejét, és szerencsére öt perc múlva már aludt is. Annus egyedül már nem élvezte a nagylány szivatását, és duzzogva nézte az elhaladó tájat.
Boróka megkönnyebbülten sóhajtott fel, ugyanakkor rémülten össze is rezzent. Most, hogy nem volt, ami lekösse a figyelmét, - még ha az olyan idegesítő  legyen is, mint a kislányok - akaratlanul is szeme elé tolultak a képek a kispapról agya egy hátsó, rejtett zugából. Inkább elővette a naplót, és olvasni kezdett.

Január 16., kedd

Drága Virágszálaim!
Ma volt a napja, hogy Zoli megkeressen az egyetem aulájában.
A hétfőnk Gabival elég kellemetlen hangulatban zajlott. Szerencsére úgy adódott, hogy nagyon hamar felkeltem, ő pedig még aludt, ezért gyorsan elmentem a suliba, és délután négyig ott ültem. Az este már gázosabb volt, de én próbáltam vele kedves lenni. Remélem, nem sokáig fog duzzogni.
Reggel izgatottan készülődtem, sokáig gondolkodtam rajta, hogy szoknyát vagy nadrágot vegyek, meg más ilyen apróságokon. Persze figyeltem rá, hogy Gabit ne bántsam meg, de nagyon rossz érzés volt, hogy összevesztünk, és nem tudok vele mindent megbeszélni.
Délelőtt a suliban egy előadásra kellett csak beülnöm, de persze nem tudtam jól koncentrálni, pedig az egyik kedvenc profom tartotta.
Igaz, hogy már tizenegykor kiszabadultam, mégis rohantam le az aulába. Tudtam, hogy még egy órát tuti várnom kell, de legalább addig is át tudom gondolni, hogy mit fogok mondani Zolinak.
-Szia, Kati! - ijedtemben majdnem kicsúszott a kávés papírpohár a kezemből. Az asztalka túloldalához Laci húzott oda egy széket.

"Micsoda klisé ez a fordulat! Semmi eredeti nincs benne " - csóválta a fejét elégedetlenül Boróka.

-Szia, Laci! Nahát, micsoda meglepetés! Nem is tudtam,  hogy te is ide jársz! - zavartan gyűrögettem a szoknyámat. Magamban még  hozzátettem: "Bár amilyen szerencsétlen vagy, gondolhattam volna, hogy nem műszakis vagy egyéb reálos vagy."
-Pedig de. Történelem szakra.
"Basszus, akor rohadt gáz, hogy fél év után sem ismerem meg a csoporttársaimat!"
-Ó, ez fura. Én is töris vagyok, de még nem láttalak egy előadáson sem.
-Lehet, hogy csak nem figyeltél. Nem vagyok egy feltűnő jelenség...
"Ebben sajnos egyet kell, hogy értsek."
-Á, biztos nem olyan vészes a helyzet!
-De - bólogatott letörten. - Eddig csak egy barátnőm volt. Ő is elhagyott egy hónap után.
"Persze, mert szerencsétlen vagy."
-Ijj...
Nem nagyon tudtam mit mondani erre. Már az is fura volt, hogy ide terelődött a beszélgetés.

"Úristen, ez nagyon gáz!"- húzta a száját Boróka."Hogy lehetett Kati ilyen szerencsétlen? "

De Laci feltalálta magát.
-És? Egyébként mit csinálsz itt?
"Ide járok suliba. Egyébként meg kávét iszom."
-Zolit várom. Nemsokára itt kell lennie.
Nem akartam olyan lány benyomását kelteni, akit csak úgy meg lehet kapni, és már fél órával a találkozó előtt a helyszínen dekkol. Kicsit szépítettem a helyzeten.
-Az király. Szép páros lennétek - bólogatott kedvesen.
"Ja, szerintem is."
De hangosan inkább nem mondtam semmit.
Itt több percnyi kínos csend következett, ami alatt nem tudom, Laci miért nem kopott le.
Szerencsére Zoli kicsit előbb érkezett a vártnál.
-Sziasztok! Nahát, micsoda meglepetés! Így kettesben látni titeket!
Én azonban láttam a szemén, hogy nem túl kellemes számára ez a meglepetés. És nem tévedtem.
-Hát akkor én megyek is... Sziasztok! Kati, örülök, hogy találkoztunk - kisfiús szemével rám nézett, közben pedig félszegen mosolygott.
-Én is - motyogtam az orrom alatt.
Alighogy Laci elment, Zoli kérdőn nézett rám.
-Mi volt ez a találka? - meredt féltékenyen előre.
-Ez nem találka volt. Véletlen összefutás.
-Biztos?
"Jó ég, de féltékeny! Ha végig így fogja csinálni..."
-Na és mikor megyünk és hova? - próbáltam elterelni a kissé kínos témát.
Látszólag sikerrel jártam.
-Hát, arra gondoltam, hogy pénteken elmehetnénk vacsorázni. Mit szólsz? - szemei várakozásteljesen csillogtak.
-Nekem tetszik az ötlet - mosolyogtam rá. Továbbra sem bírtam betelni az égszínkék szemeivel.
-Érted mehetek?
Na, ez kínos. Gabival ezt nem tehetem meg. De azt sem mondhatom Zolinak, hogy ne már, azzal a barátnőmnek fájdalmat okoznál, mivel ő is szerelmes beléd.
-Ööö... oké.
A hamis cím megadása ér?
-Hová menjek?
-Nagymező utca 7. - vágtam rá kapásból, ami először az eszembe jutott. Apa unokatestvéréék. Tökéletes.
-Akkor este hétre érted megyek - kacsintott rám. - Rohanok előadásra! Te nem mész?
-Csak háromkor lesz.
-Hát, további kellemes időtöltést, addig is - villant a szeme abba az irányba, amerre Laci elment.
-Meglesz, köszi.
Én pedig direkt nem fogok tudomást venni a féltékenységi jeleneteiről.
-Szia! - intettem bénán a kezemmel, és csak miután elment, vettem észre, hogy én végig ültem, ő pedig állt. Tuti kellemetlen volt neki. Na mindegy mostmár...
Ahogy gondolataimba mélyedve tologattam az asztalon az üres papírpoharat, egy cetlit láttam meg a szemem sarkából. Biztos voltam benne, hogy mikor érkeztem, még nem volt ott.
Izgatottan hajtogattam szét a papírt. Rejtély, király!
"Vigyázz Zolival! Nagy nőcsábász. Laci"
Ennyit a rejtélyekről. A féltékeny nemjóját ennek a Lacinak!

Boróka meglepetten kapta fel a fejét a sebességváltozásra. A kocsi zökkenve állt meg egy plébánia-kinézetű ház előtt.
-Megérkeztünk! - jelentette ki boldogan Mária néni.
Boróka kinézett az autó ablakán. Kint már szürkült, de így is remekül lehetett látni a plébániát, és a vele szemben álló, kis, fehér mészkő templomot.
Antal atya szállt ki először, és kihúzta a kocsi oldalajtaját, hogy a hátrább ülők is kijussanak az autóból.
Bogi óvatosan emelte ki a még mindig békésen alvó Zsofikát.
Kinyílt a plébánia ajtaja, és egy meglehetősen idős pap lépett ki a házból.
-Dicsértessék a Jézus Krisztus!  - kiáltott oda Bogi.
-Mindörökké, ámen! - az atya arca felderült, mikor felismerte látogatóit.
-Gyertek csak beljebb! Már vártunk titeket! Az előesti szentmise is nemsokára kezdődik. Juli néni már aggódott, hogy nem is értek ide!
Boróka a felnyitott csomagtartóhoz lépett, hogy előrámolja a hátizsákokat és táskákat.
-Hagyd, majd én - tolta arrébb Tamás, hogy ő emelje ki a Mária néni által sütivel degeszre tömött szatyrokat.
A plébánia egy hegy oldalába épített, kedves kis házikó volt. Kisebb, mint ahol Boróka lakott, de hamarosan kiderült, hogy ennek a személyzet létszáma az oka. Péter atya és Juli néni, a testvére, kettesben éltek a plébánián.
A ház mérete miatt Boróka közös szobát kapott Bogival, a kislányokkal és Mária nénivel is.
Hamar kiderült azonban, hogy még így is egyel kevesebb az ágy.
-Én akarok Borókával aludni! - sikkantott fel Zsófika.
-Nem, nem alhatsz Borókával, mert nem tudna tőled rendesen pihenni - mondta Bogi, miközben kipakolta a táskájából a lányok pizsamáját.
-Hagyd, Bogi, nyugodtan alhat velem - mosolygott Boróka a kislányra.
-Juppí, hallottad, anya?
-Biztos?
-Persze. Nekem is van kistestvérem, bírom a kiképzést.
Boróka már nagyon várta, hogy találkozhasson a barátnőivel, akik a kórus különbuszával jönnek majd holnap. Azóta nem látta őket, hogy odakerült a plébániára. A szüleivel találkozott vasárnap a misén, de a lányok nem voltak ott. Valakinek pedig már muszáj volt mesélnie a kispapos esetről. Lehetőleg élőben, nem virtuálisan. Na és persze nem Boginak, aki azért mégiscsak felnőtt, még ha nem is sokkal idősebb, mint Boróka.
Az előesti szentmise nagyon rövid volt. Borókának alig tűnt egy szempillantásnak. Az énekeknél elképzelte, hogy ő orgonál, és a levegőben játszotta a kíséretet. Tamás meg is dicsérte a mise végén.
-Látom, Boróka, egész jól fejlődsz! Néhány hét, és még engem is leorgonálsz majd, éppen ezért inkább te fogsz játszani kettő misén is.
A lány kissé megrettent, bár tudta, hogy ez a kötelessége.
Vacsora után Boróka vállalta, hogy lefekteti a gyerekeket, hogy a felnőttek nyugodtan tudjanak beszélgetni. Zsófika nem nagyon akart aludni, ezért Borókának is le kellett mellé feküdni. A kislány szuszogása azonban olyan megnyugtató volt, hogy Boróka - az éberség ellenére, amit érzett - nagyon hamar mély álomba merült.

Másnap reggel a korai fekvés miatt korán is kelt. Még mindenki aludt, de ő már egy szemhunyásnyit sem bírt volna az ágyban maradni. Ránézett a telefonja kijelzőére, ami fél hetet mutatott.
"Csoda, hogy még nincs fent senki?!"- gondolta megnyugodva Boróka. Fogta a melegítőjét, meg egy tiszta pólót, hogy elmenjen futni reggeli előtt.
Ahogy kiért a kapun, jobbra fordult, mert emlékei szerint arra lehetett lejutni a Duna-partra, ő pedig most ott akart futni.
Alig ment pár száz métert , máris meglátta a fényesen csillogó víztükröt. Máris sajnálta, hogy nem hozott magával fürdőruhát, így csak belesétálni tudott a vízbe, ami ezen a korai órán még gyönyörű átlátszó volt.
Mire visszért a plébániára, már csak Tamás aludt, a többiek óriási hangzavart keltve mászkáltak fel-alá a házban.
Boróka várakozásteljesen pillantott az órájára: már csak másfél óra, és itt lesz a kórus! Igaz, hogy mise előtt nem nagyon tudnak majd beszélni, de utána... Elmondhatja végre barátnőinek, ami a szívét nyomja.
Hogy gyorsabban teljen az idő, Boróka vállalta, hogy segít Boginak és Mária néninek megtetríteni a templomkertben, hogy a mise után a falu apraja-nagyja ott tudjon ebédelni.
Miközben pakolászták a műanyag tányérokat, Bogi váratlanul megszólalt.
-Már csak másfél hét, és jön a kispap a plébániára.
-Ide? - kérdezte meg Boróka, szinte oda sem figyelve a nőre.
-Nem, hozzánk.
Boróka kezében megállt a kenyérvágó kés. Szerencsére Bogi épp háttal állt neki, különben nagyon megrémült volna, ha látja a lány halálsápadt arcát.
"Mi van...ha ez az a kispap lesz?"- Borókán félelem hullámzott végig.
-Ismered? - kérdezte meg gyorsan Bogitól, nehogy feltűnő legyen a hallgatása.
-Nem. Még a nevét sem tudom.
"Huh, akkor valószínűleg messzebbről jön, és nem ő lesz"- nyugodott meg Boróka.
-Boró!
A lány sikkantva fordult hátra.
-Dodó! Fruzsi!
A három lány ugrándozva ölelte át egymást.
-Van most öt percetek, vagy rögtön mentek próbálni?
-Ha valami életbevágóan fontos, akor van - mosolygott barátnőjére Dodó.
-Elég érdekes...
-Akkor jöhet! - lelkesedett Fruzsi.
Boróka gyorsan átgondolta, amit mondani akart, aztán nagy levegőt véve belevágott.
-Szóval. A múlt héten ministráns tábor volt a plébánián, és szerdán bevittük őket a Szaléziánumba, megnézni a kiállítást. Én lemaradtam...
-A lényeget, Boró, már nagyon felcsigáztál - ugrált Dodó, mint aki mindjárt hiperventillál.
-Jól van, mondom. És nem találtam sehol Bogiékat...
-Tényleg, milyenek a kislányai? - vágott közbe Fruzsi csillogó szemmel.
-Irtó aranyosak, de befejezhetném?
-Ja, persze, bocsi.
-Na, és éppen nem tudtam, mit csináljak, mikor szembejött egy kispap a folyosón, és megmutatta, merre mentek Bogiék. Mikor elmentünk egymás mellett, mindketten visszanéztünk, és... olyan volt, mintha... szemeztünk volna.
-Hagy találjam ki, tetszik neked?
-Dehogyis, hogy gondolod? - háborodott fel Boróka. - Azért mégiscsak egy papnövendékről beszélünk!
-Aki lehet, hogy nagyon helyes!
-Nem, abszolút nyomi. És PAPNÖVENDÉK!
-Na ja, ez így már bajosabb...