Sziasztok, Manók!
Végre fel tudom rakni az új részt, és tényleg bocsánat, mostantól próbálok rendszeresebben részt hozni.
Örülnék pár kommnetnek, Stelláénak is nagyon örültem, mikor kaptam. Jöhet hideg-meleg, hiszen csak így tudok fejlődni.
Puszi: Pritty Pratty
Boróka másnap reggel arra ébredt, hogy arcára süt a nap, mivel este elfelejtette behúzni a függönyt.
"Ezt nem hiszem el, ilyen buta nem lehetek!"-Dühösen ledobta magáról a takarót, és megnyomta a telefon gombját, a kijelző pedig nem több, mint öt óra húsz percet mutatott. Bosszúsan sóhajtott fel, és gyorsan összerántotta a függönyt, nehogy a gyerekek ilyen korán felébredjenek.
"Ha már így kidobott az ágy, folytatom a naplót!"- Boróka diadalmasan kinyitotta a táskáját, és előhúzta a füzetet. Halkan kiment a szobából, és lesétált a földszintre, ahol az ablakokon mosolyogva áramlott be a napfény, megvilágítva a nappalit és a konyhát. A nappali olyan volt, mintha tudósok élnének a kis lakásban. A falakon körbefutó, beépített könyvespolcok és az óriási lexikonok mintha mind azt sugallták volna Boróka felé: ő itt csak egy egyszerű lány. Akik itt laknak, nála ezerszer okosabbak. Középen a kanapé hívogatóan fehérlett, Boróka pedig odébbdobott néhány párnát, levágta magát, és fellapozta a naplót.
Január 14., vasárnap
Drága Virágszálaim!
Megtörtént a korizás, bár nem pont úgy, ahogy vártam. De szép sorban haladok, hogy mindent értsetek.
Fél négykor indultunk Gabival a közös albérletünkből, ami az Oktogontól pár utcára volt. Nem kellett sokat gyalogolnunk, de persze nem szerettünk volna elkésni sem, ha már ilyen remek lehetőségünk adódott.
Vasárnap délután az Andrássy út elég forgalmas volt, mind az úttest, mind a járda. Az autók hangosan húztak el mellettünk, olvadó hólevet fröcskölve ránk. Gabi bosszúsan mormogott az orra alatt, minden egyes újabb jármű elhaladása után.
-Ekkora bunkókat! Hát nem látják, hogy randira megyek?!
-Nyugi, Gabi, mindjárt odaérünk, megszárad!
Barátnőm mindig is heves természetű volt, könnyen felkapta a vizet, és imádott veszekedni. Az egyetemen éppen ezért nem sokan bírták a csoporttársaink közül. Aki nem volt egy véleményen Miss Gabival, az könnyen és gyorsan le lett alázva. Én valamiért kivételt képeztem, már az első hetekben jóban lettünk Gabival, őszi szünetben pedig közös albérletbe költöztünk. Magam sem értem, hogy történhetett ez, mivel gyakorlatilag egymás ellentétei voltunk, mind külsőleg, mind belsőleg. Én a kék szememmel és a szőke loknijaimmal a szeleburdi, ám mégis szorgalmas és pedáns kislányt képviseltem, míg Gabi a modern frizurájával és macskaszemeivel arrogáns, bulis ennek ellenére céltudatos és okos, önmagával is ellentétben álló személyiség volt.
-Nézd, Kati, látom Zolit! Ott integet! - rángatta meg a karomat barátnőm. Észre sem vettem, hogy időközben megérkeztünk a korcsolyapályához.
Nagyot dobbant a szívem, ahogy felpillantva megláttam az úttest túloldalán álló Zolit. Szemeiben még ilyen messziről is jól láthatóan csillogott az öröm.
Ahogy váltott a lámpa, Gabival szinte futottunk át a zebrán.
-Sziasztok! - mosolygott ránk Zoli, ahogy melléjük értünk. - Engedjétek meg hogy bemutassam nektek barátomat, és albérlőtársamat, Lacit!
Mondanám, hogy Laci még Zolinál is helyesebb volt, és rögtön inkább őt választottam, meg ilyenek, de nem lenne igaz. Laci maga volt a megtestesült szerencsétlenség, ezt első látásra meg tudtam állapítani. Ennek ellenére benne is volt valami plusz, és azt sem tagadhatom, hogy jól nézett ki.
Óvatosan Gabira sandítottam, mert tudtam, ezt most meg kell tárgyalnunk telepatikusan: ő mit szól Lacihoz és én mit szólok Lacihoz.
Meg kellett lepődnöm, mert Gabi arcán méla undort véltem felfedezni. Hát ez meg mi? Azért ennyire nem vészes a pasi, sőt! De nem lehet mindenkinek egyforma az ízlése, nem igaz?
"Jó ég, Kati, micsoda zseniális megállapítások!"
- Ők pedig itt Gabi és Kati, a két szépség, akiket a filmklubban ismertem meg pénteken, és akikről már sokat meséltem.
Laci mosolyogva lépett oda először Gabihoz, majd hozzám egy kézfogásra, és az első reakció alapján nyugodtan konstatáltam, hogy rá inkább Gabi van nagyobb hatással. Kire nem? Mikor azonban az én kezemet rázta meg, észrevettem, valami furcsa csillogást a szemében. Csodálat? Gabinak vagy nekem? Remény? Ha igen, akkor miben vagy mire? Huncutság? Ó, a fene tudja! Nem akartam akkor semmi mással foglalkozni, csak Zolival és a gyönyörű szemeivel.
Négyesben indultunk tovább a korcsolyapályához, ahol negyed óra várakozás után kerültünk sorra.
Mikor megkaptuk a korcsolyákat, kerestünk egy üres padot, hogy nyugodtan fel tudjuk őket csatolni. Közben tovább folyt a megkezdett beszélgetés, mindenféle általános témákról.
- Pestiek vagytok? - kérdezte Zoli, miközben segített bepattintani a korcsolyám csattját.
- Nem, én nem, csak Gabi - mondtam kissé zavarban, hiszen egy pasi matatott a lábamnál!
- Hát akkor honnan jöttél? - érdeklődött Laci.
- Egy bakonyi faluból. Nagyon kicsi, még neve sincs, úgy van hozzácsatolva a szomszéd településhez, ami legalább 5 km messze van onnan. Leginkább svábok lakják.
- Sváb vagy? - meredt rám Gabi.
Nos, igen. Ezek szerint mégsem tudott mindent rólam legjobb barátnőm.
- Igen - bólintotttam, miközben felálltam, és Zoli felém nyújtott karjára támaszkodva elindultam a jég irányába. Gabi és Laci a példánkat követve jöttek mögöttünk. Szinte hallottam, hogy Gabi csaknem fújtat, annyira nincs ínyére Laci.
- Mit olvasol? - Boróka a vékony gyerekhangra ijedtében összecsapta a füzetet.
- Johanna! Hát te hogyhogy ilyen korán fent vagy? - terelt a lány, miközben megpróbálta a naplót a háta mögött egy díszpárna alá rejteni.
- Korán? - kuncogott a kislány. - Fél nyolc is elmúlt!
- Nahát! Így elszaladt az idő? Gyere, csinálunk reggelit!
Boróka kísérlete, hogy Johanna figyelmét elterelje a füzetről, teljes sikerrel járt. A kislány már rohant is a konyhába, hogy előrámolja a reggelihez szükséges dolgokat.
Mire megterítettek, Gergő és Dorka is levánszorogtak a lépcsőn.
- Tej! - kiáltott fel boldogan Dorka olyan stílusban, ahogy a felnőttek szoktak a reggeli kávénak örülni. A lány a csigalépcső fordulójából startolt, és pár másodperccel később már döntötte is magába a tejet egy Jégvarázsos bőréből.
Boróka nevetve megforgatta a szemét. Mióta ismerte a Lengyel gyerekeket, ők odavoltak a tejért, de leginkább Dorka. Ő bármikor képes volt akár egy liter elfogyasztására is.
- Na, csipet-csapat! Reggelizzetek meg, mert anyukátok busza nemsokára érkezik, addig pedig szeretném, ha rendet raknátok a szobátokban, hogy örüljön!
Boróka felszólítását a lurkók egyöntetű morgással jutalmazták.
A lány már alig várta, hogy haza - vagyis jelen esetben a plébániára - mehessen, pedig ez még nem fordult elő, ha a Lengyel gyerekekkel lehetett. Most viszont roppant izgatott volt, mert pont olyan jelenetnél tartott, ami kezdett érdekessé válni. Másrészt pedig nem maradt azóta egyedül, hogy a turisztikai központban találkozott a kispappal, aki eléggé felkavarta a lelkét. Pontosabban nem a személy, hanem a találkozás lefolyása és körülményei. Ezeken viszont mielőbb el szeretett volna gondolkodni. Ígyhát óriási, megkönnyebbült sóhaj kíséretében adta át a Lengyel gyerekeket Frau Vargának, délelőtt tízkor, a buszpályaudvaron.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk! - mosolygott rá kedvesen volt tanára.
- Igazán nincs mit.
Boróka már ment volna, de a gyerekek még sorban puszit követeltek tőle. A lány normál esetben boldogan puszilta volna őket végig, de most csak kutyafuttában teljesítette a gyerekek kérését.
- Szia Boróka! - integetett a Lengyel család, miközben a lány megindult hazafelé.
- Viszontlátásra, Tanárnő, sziasztok!
Ahogy elhagyta a buszmegállót, Boróka megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
"Végre végiggondolhatom ezt az egészet! Már nagyon ideje volt! Érzem, hogy ennek a kispapos dolognak lesz még folytatása. Dehogy mikor és hol, arról fogalmam sincs. Nem volt helyes, tehát igazán nem tudom eldönteni, hogy mi ez a szál, ami folyton őt húzza be a gondolataimba. Lehet, hogy a hasonmásom, csak fiú?" - a képtelen és abszurd ötletre Boróka morgott egyet. "Ez hülyeség. El nem tudom képzelni, mi ez az egész. Remélem, hamarosan megoldódik!"
Mélázása közben elérkezett a városka egyetlen parkjához. Éppen volt egy árnyékos pad, a fagyiárus kocsija mögött.
"Tökéletes hely az olvasásra." - döntött Boróka, és leült a padra. Feltolta a fejére a napszemüvegét, elővette a naplót, és folytatta az olvasást.
A jégre érve rögtön kiderült, hogy Laci és én elég bénák vagyunk, míg Gabi és Zoli profi módon hasították a jeget. Mentünk pár kört lassan, mialatt tovább folytattuk a megkezdett beszélgetést.
- És ti fiúk? Hova valósiak vagytok? - persze, mint mindig, Gabi volt az ügyesebb, neki sikerült gyorsabban felvenni a fonalat.
- Én miskolci vagyok - mondta Laci, miközben botlott egyet a saját lábában.
- Engem csak innen, a VI. kerületből szalasztottak - mosolygott Zoli.
- Nahát, nem gondoltam, hogy fővárosi vagy! Olyan udvarias a modorod! - flörtölt Gabi.
Én - ki tudja, talán ennek a mondatnak a hatására - ügyesen kereszteztem egyik lábamat a másikkal, és elegánsan fenékre ültem.
Laci rögtön nyújtotta a kezét, de ahelyett, hogy felhúzott volna, ő is mellém esett a jégre.
"Oh, mein Gott! Mibe fogadunk, hogy ez a Laci a mostani Laci, Kati férje?! Ez nagyon gáz! Vajon mennyi idő kell míg rájönnek, hogy igazából ők illenek össze?"
Másodszor Gabi kapott észbe, és felrángatott a földről. Laci azonban még mindig a jégen ült, úgyhogy Zoli összeszedve minden erejét, felrántotta.
Mentünk még néhány kört, míg végül Gabi azt mondta, hogy megy pár gyorsat, mindjárt visszajön. Szóval ott maradtam Lacival és Zolival. Köszi, Gabi.
Így már sokkal kínosabb volt az egész helyzet, pláne, mikor Zoli belém karolt, s behúzott Laci elé. Hogy fogták a kezem, már nekem is sokkal könnyebben ment a korizás, azonban kellemetlen volt, hogy lehagytuk szerencsétlen fiút.
Zoli mondjuk nem zavartatta magát, és megmondom őszintén, egy idő után engem sem gyötört a helyzet, mivel ilyen pasival az ember gyorsan elfelejt mindent, ami körülötte van.
- Mondd csak, szépségem, lenne kedved kettesben is elmenni valahová?
A szívem nyolcszor olyan gyorsan kezdett verni, mikor meghallottam a kérdést. Zavartan lesütöttem a szemem, mert éreztem, hogy elpirul az arcom.
"Hát Kati, nagy pálforduláson mentél azóta keresztül! Leginkább egy tankra hasonlítasz manapság, már ami az érzelmeidet illeti!"
Rosszat kérdeztem? - hallottam Zoli hangjában a valódi ijedtséget.
- Nem, dehogy - mosolyogtam rá.
- És mi lenne a válasz?
- Nagyon szívesen!
- Ennek örülök - Zoli megkönnyebbülten nevetett fel, pedig igazán nem kellett volna aggódnia, eszem ágában sem volt nemet mondani neki.
- Minek örülsz, Zoli? - Gabi hátulról érkezett, mint egy váratlan bomba.
- Kati eljön velem vacsorázni!
Ó, nem! Temethetem a barátságomat Gabival, biztos, hogy neki is kellett volna Zoli. Méghozzá nagyon.
- Oh, gratulálok! - mondta barátnőm, én azonban kihallottam a hangjából, hogy szomorú. Nagyszerű, most lelkiismeret-furdalásom lesz.
Ekkor ért mellénk Laci is, ó, de jó, hogy teljes legyen a csapat.
- Lassan lejár a kölcsönzési idő - mondta mosolyogva.
Hála Istennek, legalább vége lesz ennek a kínos szituációnak.
Mind a négyen a kijárat felé vettük az irányt, a pálya szélén lévő padok egyikén pedig leráncigáltuk a korcsolyáinkat.
Miután elköszöntünk, Zoli még visszaszólt.
- Kedden délben ráérsz? Ha igen, megkereslek az előcsarnokban.
- Jó - csak ennyi telt tőlem, nem akartam Gabit még jobban elszomorítani.
A villamoson csöndben utaztunk egymás mellett, ám ahogy hazaértünk, és becsuktam a bejárati ajtót magunk mögött, barátnőmből kitört egy hangos kiáltás.
- Hogy tehetted?
- Ne haragudj, Gabi, de tudod, hogy nekem ugyanúgy tetszik, mint neked.
- Oké, az egy dolog. Kérlek mostantól ne az orrom előtt játszódjanak a szerelmes jeleneteitek!
Erre tudtam volna frappánsat válaszolni, de nem tettem. Jobb Gabival nem összeveszni, mert akkor aztán lesz nemulass!
"Király, vége a napnak. És én még mindig itt ülök, pedig már mindjárt ebédidő!"- tekintett riadtan a karórájára Boróka. "Bogi meg fog ölni, ha nem segítek ma is a gyerekek ebédeltetésében, Tamás pedig már meg is ölt volna, mert egész délelőtt nem gyakoroltam!"
A lány gyorsan felkapta a táskáját, és futva indult meg a plébánia felé, ami szerencsére nem volt messze.
Mikor odaért, látta, hogy a kertben Bogi és Mária néni már megterítettek, a gyerekek pedig éppen az ajtón özönlenek kifelé.
- Sziasztok! - rohant le a kertbe vezető rámpán Boróka. - Bocsi a késésért, elkalandoztam a parkban - mondta Boginak, és kivette a nő kezéből a tányérokat. - Hagyd csak, majd én elrendezem.
Bogi mindentudóan mosolygott a lányra. Ismerte ő már a fiatalok természetét, nemhiába tanított középiskolában. Borókának most lelkiismeret-furdalása van, amiért elkésett, és gyorsan el akarja feledtetni a kellemetlenséget.
- Boróka! Azt reméltem, hogy hamarabb hazaérsz, és még tudsz délelőtt gyakorolni! - jelent meg Tamás a színen, a gyerekeket maga előtt terelgetve.
- Bocsi, tényleg, de elszaladt az idő! Majd délután pótolom!
Este, miután a lányok már lefeküdtek, és Boróka a nappali egyik kényelmes foteljében forrócsokit iszogatott, megjelent az ajtóban Bogi.
- Szia, Boróka, mit csinálsz?
- Elmerülök a gondolataimban. Ide ülsz? - paskolta meg a mellette lévő kanapét a lány.
- Aha, csak hozok én is egy bögrét.
Mikor a nő visszaért, Boróka meglepő kéréssel fogadta.
- Bogi, mesélsz nekem?
A megszólított először megdöbbent, de aztán mosolyogva telepedett le a kanapéra.
- Persze. Mit meséljek?
- Olyan jól mesélsz, hogy mindegy.
- Rendben. Akkor elmesélem, hogyan jöttünk össze Tamással...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése