7. rész

Sziasztok Manók! :)
Meghoztam az új részt, talán most nem is olyan későn. Van benne néhány csúnya szó, amiért előre elnézést, nem szeretek ilyeneket írni, de most muszáj volt, ehhez a karakterhez ez illett.
Azt nem tudom, hogy a következő mikor jön, mert jövő hétvégén Erdélybe utazunk egy hétre, de megpróbálom hozni előtte.
Örülök minden kommnetnek és feliratkozónak :D

-Pécsre jártunk egyetemre, de ezt szerintem tudod - fogott bele a mesélésbe Bogi. - Már a harmadik szemeszteremet töltöttem ott, de még mindig nagyon féltem a vizsgák szóbeli részétől. Ettől függetlenül 5-ösre vizsgáztam ez alkalommal is. Mielőtt hazautaztunk volna, a kollégium bulit szervezett a kollégistáknak és bejárósoknak egyaránt...
A bulit az akkor leghíresebb pécsi klubban szervezte a kollégium vezetősége. Természetesen én is el akartam menni, nemcsak kibulizni magamból a feszültséget, amit a vizsgák okoztak, hanem mert számításom szerint Sanyinak is meg kellett jelennie a bulin.

-Sanyi? Ki az a Sanyi? - értetlenkedett Boróka.
-Tudtam, hogy meg fogod kérdezni. De mi lenne, ha nem szólnál bele, és akkor sokkal gördülékenyebben tudnánk haladni.
-Oké - süllyedt vissza a fotel mélyére Boróka.

Sanyi volt az évfolyamon a leghelyesebb fiú. Tudod, körülbelül úgy nézett ki, mint a mai, amerikai tinifilmek sztárjai.

-Bogi, te miért nézel ilyen filmeket? - tört ki Borókából a nevetés.
A nő szemrehányó tekintetére a lány elhallgatott,  de továbbra is vigyorogva nézett volt matektanárára.
-Bocsi, muszáj volt megkérdeznem.

Szőke tüsifrizurájáért és zöld szemeiért nem csak én, hanem   a lányok 70% - a majd megbolondult.
Szerencsére legjobb barátnőmet, Anikót nem hatották meg az ilyen - szerinte - bájgúnárok, így együtt készülhettünk a nagy estére, anélkül, hogy akármelyikünk irigykedett volna a másik ruhájára.
-Hogy áll a sárga? Nem sápaszt nagyon? - pördült ki Anikó a fürdőszobából.
Anikó pécsi volt, a szüleinél lakott, de külön emeleten, így előfordult párszor, hogy náluk aludtam.
-Nem, dehogy! Különösen jól áll a hajad színéhez! - húztam fel a harisnyám.
-Úristen, mi ez a szürke ruha? - meredt rám Anikó, mintha legalábbis magával a Sátánnal találkozott volna.
Megvontam a vállam.
-Nekem tetszik.


-El sem tudom képzelni, hogy valaha ízlésficammal küzködtél volna! - kotyogott közbe Boróka.
-Köszi a bókot - meredt rá Bogi.
-Most miért?
-Ezzel kijelentetted, hogy ízlésficamom volt.
-Oké, hagyjuk a témát. Folytasd!
-Mintha nem te szakítottál volna félbe...

Anikó óriási hisztit csapott, és kijelentette, hogy ebben a ruhában ki nem tehetem a lábam a házukból.
Aznap délután vesztem össze az egyik legjobb barátommal, Tamással, és nagyon rossz hangulatban voltam. Hiányzott, hogy nem egymást szivatva készülünk erre az eseményre, nem mondja, hogy gyönyörű vagyok, el fogom bűvölni Sanyit és az összes fiút, és a többi. Mindegy volt, mit aggat rám Anikó. Azaz annyira mégsem. Sanyinak tetszeni akartam.
-Azonnal keresnünk kell neked valami gyönyörűt! Még szerencse, hogy a múltkor nem tudtam ott hagyni ezt a kéket! - húzott elő Anikó a szekrényből egy gyönyörű, királykék koktélruhát, harang alakú, rövid  szoknyával és szolid dekoltázzsal.
Tátva maradt a szám, olyan szép volt. Sose viseltem még ilyen különleges ruhát.
Amíg Anikó kisminkelte magát, én felcsavartam a hajamat kontyba.
-Na, ez a frizura tök jól áll neked! - dicsért meg barátnőm.
-De jó, hogy valami végre tetszik neked...RAJTAM!
-Na, ne kapd fel a vizet, a smink még hátravan!
Fél órával később már ott álltunk a klub bejárata előtt, ahonnan hangos zene szűrődött kifelé.
-Menni fog! Tudom, hogy elbűvölöd majd Sanyit! - mosolygott rám Anikó és megszorította a kezem.
-Essünk túl rajta! - fújtam ki a levegőt, ami fehér páraként tekergőzött tovább a fagyos téli levegőben.
Bennt óriási volt a tömeg. A plafonról girlandok lógtak, az emberek party kalapokban, konfettis zacskóval és italos poharakkal mászkáltak vagy táncoltak.
Vera és Andi, négyesünk két másik tagja hamar észrevett bennünket, és próbált eljutni hozzánk az óriási tömegben.
-Sziasztok! - Vera boldogan ugrott a nyakamba. - Bogi, Úristen, de szép vagy!
-És ez nekem köszönhető - vigyorgott Anikó. - Ha én nem lennék, Bogi egy szürke nagyiruhában, lógó hajjal, smink nélkül jelent volna meg.

-De jó véleménnyel vannak rólad a barátnőid! - szólt közbe Boróka. - Ha Fruzsi vagy Dodó ilyet mondanának, eskü, kitekerném a nyakukat, vagy kitépném a hajukat!
-Na, nekem ezek közül egyik sem jutott eszembe, ezért drága barátnőim bátran mondtak ilyeneket.
-Túl szelíd bárányka voltál - morgott Boró.
-Meglehet, és végül ez is lett majdnem a vesztem...

-Gyertek táncolni! - rángatott minket kabátostul Andi.
-Ja, irtó jó buli van! - kacagott Vera.
-Oké, egy pillanat - nézett körül Anikó. - Van ruhatár?
-Aha, persze. Na, gyertek!
Négyesben indultunk meg, ki a teremből, a lányok vezetésével.
Én közben kapkodtam a fejem, hátha megpillantom Sanyit. Már kezdtem megijedni, hogy talán el se jött, mikor megláttam.
Ha lehet ilyet mondani, még helyesebb volt, mint általában. Zöld zakót, és hozzá illő nadrágot viselt, mindehhez tökéletesen passzolt jól beállított haja és villogó szeme.
Egy gyönyörű lánnyal, Ildikóval táncolt.
Rögtön belém mart a féltékenység. Ildi hosszú, szőke hajú, kék szemű lány volt, és színésznek tanult. Hát persze! Melyik pizsamámban is álmodtam, hogy Sanyi majd észrevesz?
Leraktuk a kabátokat, és visszaindultunk a terembe.
-Ne is törődj vele! Ha nem veszi észre, hogy te vagy számára a tökéletes, akkor egy akkora paraszt, hogy nem is érdemel többet Ildikónál - súgta a fülembe Anikó. - Ó, nézd! Ott van Peti! - ezzel ott hagyott minket, és barátja nyakába ugrott.
Hárman maradtunk. Andi és Vera pasi nélkül érkeztek, de feltett szándékuk volt, hogy azzal távoznak. Berángattak hát a táncparkettre, és valamit - táncnak igazán nem nevezhető valamit - kezdtek csinálni.
Kicsit furcsán néztem rájuk.
-Mit nézel Bogi? Nem jössz táncolni?
-De, persze. Ki táncol? - néztem körbe, de közben nevettem.

-Jól van, téged sem kellett azért félteni! - röhögött fel Boróka.
-Csönd, ha mesét akarsz! - kacsintott rá Bogi.
-Igenis, főnökasszony! - szalutált a lány.
-Na azért!
-Hohó, nem így van ám! Mi az, hogy na azért? - háborodott fel a lány.
-Én mesélek, vagy te mesélsz?
-Oké, oké, haladjunk! - tette fel a kezét védekezően a lány.

Körülbelül öt perce táncolhattunk, mikor odajött hozzánk Sanyi.
Azt hittem, leáll a szívem, mikor megláttam. Ahogy közeledett, azt mondogattam magamban, hogy biztos a mögöttünk lévőhöz megy. De nem.
-Sziasztok lányok! - villantotta ránk szívdöglesztő mosolyát. Miközben köszönt, alig észrevehetően rám kacsintott. Megborzongtam. - Elrabolhatom ezt a gyönyörűséget a társaságotokból? - nyújtotta felém a kezét.
Andi és Vera bután kuncogtak, mint valami béna tinivígjáték szereplői.
-Ezt igennek veszem - azzal már pördített is magával szembe.
Pár percig csöndben táncoltunk. Nem igazán tudtam, hogy mit is mondhatnék egy ilyen menő fiúnak, aki valószínűleg rengeteg ismerkedésen van túl, pontosan tudhatná, mit kell ilyenkor tenni, mégsem lép semmit.
Mikor elkezdődött egy lassú szám, Sanyi annyira közel húzott magához, hogy éreztem, ahogy ver a szíve.
-Csodaszép vagy! - suttogta a fülembe rekedt hangján, amitől megint irtóra megborzontam.

-Bogi, ilyen szót, mint az irtó, már rég nem kéne használnod! - nézett Boróka szemrehányóan a nőre.
-Csendet a tárgyalóteremben!

Újból eltelt pár perc, mikor azt vettem észre, hogy kifelé kormányoz a teremből.
-Hová megyünk? - kérdeztem súgva.
-Majd meglátod! Ígérem, tetszeni fog!
A ruhatárnál álló nő furcsán nézett ránk.
-Segíthetek valamiben?
-Nem, köszönjük. Csak kicsit sétálunk a folyosón. Nagy bennt a tömeg - karolt belém Sanyi.
A mosolya a ruhatáros nőt is elbűvölhette, mert nem faggatózott tovább.
Ahogy bekanyarodtunk a sarkon, kicsit megijedtem. Teljes sötétség borult ránk, csak a kanyarból szűrődött némi fény.
Sanyi hirtelen nekidöntött a falnak, és erőszakosan megcsókolt. Először nem gondoltam, hogy ebből bármi gáz lehet, és élveztem ahogy erős karjaival fogva tart. Egyébként egész biztosan elájultam volna, olyan gyengék lettek a lábaim.
Ám amikor a melleimet kezdte fogdosni...

...amik nincsenek...- szólt közbe Boróka.
-Még egy ilyen, és vége a mesének! - próbálta Bogi a szigorú tanárnőt játszani, de nem ment neki. A kellemetlen történet ellenére mindkettőjükből egyszerre szakadt ki a nevetés.

...éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Megpróbáltam eltolni magamtól, de nem hiába kosarazott. Nem bírtam vele. Tovább erőszakoskodott, majd felfektetett a folyosón lévő egyik asztalra.
-Ne félj! Akkor jobban fog fájni! - röhögött.
Láttam már, hogy ebből jó nem származhat. Megint belém nyilalt, hogyha nem vesztem volna össze Tamással, azon, hogy Tinával akar randizni, én meg ezt nem akartam volna, akkor most nem lennék ebben a helyzetben, hiszen együtt jöttünk volna, és ő vigyázna rám. Nagyon hülye voltam.
Kihasználva a pillanatot, mikor Sanyi lehúzta a harisnyámat, és a lábaimmal volt elfoglalva, felsikoltottam. Egyre kétségbeesettebb lettem, mert eszembe jutott, hogy a hangos zene miatt valószínűleg nem hallanak a teremben. Utolsó reményem ígyhát a ruhatáros néni maradt. Az ő gondolatába kapaszkodva sikítottam két újabbat, amíg Sanyi rá nem csapta a kezét a számra.
-Csönd legyen, ribanc! Hát ezt tanították neked? Sikítozni, ha egy férfi örömet akar neked szerezni? Nagyon jó érzés lesz, ne félj!
Nem akartam megtudni, milyen az a jó érzés. Legalábbis nem akkor és nem ott. Azt akartam, hogy majd az esküvőm után, a férjemtől tudjam meg. Biztos, hogy az összes többi lány már rég széttette volna a lábát a helyemben, de én még bízni akartam benne, hogy Isten segít.
Elkezdtem hát magamban az Üdvözlégyet mormolni, és ellenálltam Sanyinak, aki a lábaimat feszegette.
-Mit motyogsz, ribanc? Csak nem imádkozol? - csúnyán felröhögött, és lerántotta a bugyim.
Remegtem és borzasztóan féltem. Tudtam, hogyha öt másodpercen belül nem történik valami, engem megerőszakolnak. Sikítottam hát egy újabbat, mindent beleadva.
-Bogi? Te vagy az?
A sarkon egy árny jelent meg, nekem pedig nagyot dobbant a szívem. Tamás!
-Igen! Tamás, én vagyok az! - a fiú megjelenése erőt adott. Biztos voltam benne, hogy segít rajtam.
-Mi folyik itt? - futva ért mellénk, és egyből lekevert egy óriásit az asztalnál sliccét letoló Sanyinak.
A meglepetés erejével hatott az ütés, Sanyi megingott, én pedig leugrottam az asztalról, felkaptam szétszóródott ruhadarabjaimat, és magamra rángattam mindegyiket.
Eközben megkezdődött a legnagyobb bunyó, amit életemben láttam.
Tamás éppen Sanyi arcát csépelte, teljes erőből, miközben a mellkasán ült.
-Fuss...el! - zihálta felém.
Eszem ágában sem volt elfutni, hogy félig már biztonságban voltam.
-Dehogy futok!
Helyette inkább felrántottam a térdem az éppen menekülni próbáló Sanyinak oda, ahol a legjobban fájt neki.
-Áá, a francba, ribanc! Ezt nem felejtem el neked! Sem pedig neked! - mutatott egyikünkről a másikunkra, majd lábát maga után húzva elsántikált a fény felé.
-Nem esett bajod? - lépett közelebb aggódóan Tamás.
-Nem, köszi, jól vagyok. Már amennyire egy ilyen helyzet után jól lehet lenni...
-Gyere, visszmegyünk a terembe.
Ahogy karonfogott, máris biztonságban éreztem magam. Tudtam, hogy bocsánatot kéne kérnem a Tina-ügy miatt, de nem tudtam, hogyan kezdjek neki.
És ott, a sötét folyosón, Tamásba karolva, jöttem rá egyáltalán arra, hogy miért zavar Tina. Hiszen én Tamásba vagyok szerelmes! Sanyi csak a bálvány volt, akiről áradozhattam.
Rögtön tisztázni akartam a fiúval, hogy én voltam a hülye.
-Figyelj, Tamás, rajöttem valamire.
Ő kérdőn nézett rám.
-Tina...
-Nem, nincs Tina! - vágott a szavamba.
-Miért nincs? - nagyon meglepődtem.
-Mert...csak azt akartam, hogy féltékeny legyél. Sosem tetszett Tina. Csak te...

-Nyálas, nyálas! - visított az ajtóban Annus.
-Annus! - a két nő egyszerre kapta oda a fejét.
-Te mit keresel itt?
-Anyuuuuu, nem tudok aludni! Apa horkol!
Boróka kuncogni kezdett.
-Na, gyere, felkeltjük Apát! - kapta fel Bogi a kislányát.
Kifelé menet Boróka odalépett volt tanára mellé.
-Bogi, ez borzasztó nagy trauma lehetett! Hogy tudsz ezzel együtt élni? - súgta a nő fülébe.
-Tamás segített átvészelni az utána jövő fél éves durva időszakot, amikor Sanyi zaklatott. Teljesen rám volt szállva. Folyamatosan ribancnak hívott. Fél év múlva kirúgták, lányok sorozatos molesztálása miatt.
-Jó ég! Becsüllek, hogy kibírtad ép elmével!
-Nehéz volt. De mindig mellettem állt Tamás.
-Jól esik, hogy ennyire megbízol bennem, és elmesélted.
-Hiszen a húgomként tekintek rád.

6. rész

Sziasztok, Manók!

Végre fel tudom rakni az új részt, és tényleg bocsánat, mostantól próbálok rendszeresebben részt hozni.

Örülnék pár kommnetnek, Stelláénak is nagyon örültem, mikor kaptam. Jöhet hideg-meleg, hiszen csak így tudok fejlődni.

Puszi: Pritty Pratty

Boróka másnap reggel arra ébredt, hogy arcára süt a nap, mivel este elfelejtette behúzni a függönyt.

"Ezt nem hiszem el, ilyen buta nem lehetek!"-Dühösen ledobta magáról a takarót, és megnyomta a telefon gombját, a kijelző pedig nem több, mint öt óra húsz percet mutatott. Bosszúsan sóhajtott fel, és gyorsan összerántotta a függönyt, nehogy a gyerekek ilyen korán felébredjenek.

"Ha már így kidobott az ágy, folytatom a naplót!"- Boróka diadalmasan kinyitotta a táskáját, és előhúzta a füzetet. Halkan kiment a szobából, és lesétált a földszintre, ahol az ablakokon mosolyogva áramlott be a napfény, megvilágítva a nappalit és a konyhát. A nappali olyan volt, mintha tudósok élnének a kis lakásban. A falakon körbefutó, beépített könyvespolcok és az óriási lexikonok mintha mind azt sugallták volna Boróka felé: ő itt csak egy egyszerű lány. Akik itt laknak, nála ezerszer okosabbak. Középen a kanapé hívogatóan fehérlett, Boróka pedig odébbdobott néhány párnát, levágta magát, és fellapozta a naplót.

Január 14., vasárnap

Drága Virágszálaim!

Megtörtént a korizás, bár nem pont úgy, ahogy vártam. De szép sorban haladok, hogy mindent értsetek.

Fél négykor indultunk Gabival a közös albérletünkből, ami az Oktogontól pár utcára volt. Nem kellett sokat gyalogolnunk, de persze nem szerettünk volna elkésni sem, ha már ilyen remek lehetőségünk adódott.

Vasárnap délután az Andrássy út elég forgalmas volt, mind az úttest, mind a járda. Az autók hangosan húztak el mellettünk,  olvadó hólevet fröcskölve ránk. Gabi bosszúsan mormogott az orra alatt, minden egyes újabb jármű elhaladása után.

-Ekkora bunkókat! Hát nem látják, hogy randira megyek?!

-Nyugi, Gabi, mindjárt odaérünk, megszárad!

Barátnőm mindig is heves természetű volt, könnyen felkapta a vizet, és imádott veszekedni. Az egyetemen éppen ezért nem sokan bírták a csoporttársaink közül. Aki nem volt egy véleményen Miss Gabival, az könnyen és gyorsan le lett alázva. Én valamiért kivételt képeztem, már az első hetekben jóban lettünk Gabival, őszi szünetben pedig közös albérletbe költöztünk. Magam sem értem, hogy történhetett ez, mivel gyakorlatilag egymás ellentétei voltunk, mind külsőleg, mind belsőleg. Én a kék szememmel és a szőke loknijaimmal a szeleburdi, ám mégis szorgalmas és pedáns kislányt képviseltem, míg Gabi a modern frizurájával és macskaszemeivel arrogáns, bulis ennek ellenére céltudatos és okos, önmagával is ellentétben álló személyiség volt.

-Nézd, Kati, látom Zolit! Ott integet! - rángatta meg a karomat barátnőm. Észre sem vettem, hogy időközben megérkeztünk a korcsolyapályához.

Nagyot dobbant a szívem, ahogy felpillantva megláttam az úttest túloldalán álló Zolit. Szemeiben még ilyen messziről is jól láthatóan csillogott az öröm.

Ahogy váltott a lámpa, Gabival szinte futottunk át a zebrán.

-Sziasztok! - mosolygott ránk Zoli, ahogy melléjük értünk. - Engedjétek meg hogy bemutassam nektek barátomat, és albérlőtársamat, Lacit!

Mondanám, hogy Laci még Zolinál is helyesebb volt, és rögtön inkább őt választottam, meg ilyenek, de nem lenne igaz. Laci maga volt a megtestesült szerencsétlenség, ezt első látásra meg tudtam állapítani. Ennek ellenére benne is volt valami plusz, és azt sem tagadhatom, hogy jól nézett ki.

Óvatosan Gabira sandítottam, mert tudtam, ezt most meg kell tárgyalnunk telepatikusan: ő mit szól Lacihoz és én mit szólok Lacihoz.

Meg kellett lepődnöm, mert Gabi arcán méla undort véltem felfedezni. Hát ez meg mi? Azért ennyire nem vészes a pasi, sőt! De nem lehet mindenkinek egyforma az ízlése, nem igaz?

"Jó ég, Kati, micsoda zseniális megállapítások!"

- Ők pedig itt Gabi és Kati, a két szépség, akiket a filmklubban ismertem meg pénteken, és akikről már sokat meséltem.

Laci mosolyogva lépett oda először Gabihoz, majd hozzám egy kézfogásra, és az első reakció alapján nyugodtan konstatáltam, hogy rá inkább Gabi van nagyobb hatással. Kire nem? Mikor azonban az én kezemet rázta meg, észrevettem, valami furcsa csillogást a szemében. Csodálat? Gabinak vagy nekem? Remény? Ha igen, akkor miben vagy mire? Huncutság? Ó, a fene tudja! Nem akartam akkor semmi mással foglalkozni, csak Zolival és a gyönyörű szemeivel.

Négyesben indultunk tovább a korcsolyapályához,  ahol negyed óra várakozás után kerültünk sorra.

Mikor megkaptuk a korcsolyákat, kerestünk egy üres padot, hogy nyugodtan fel tudjuk őket csatolni. Közben tovább folyt a megkezdett beszélgetés, mindenféle általános témákról.

- Pestiek vagytok? - kérdezte Zoli, miközben segített bepattintani a korcsolyám csattját.

- Nem, én nem, csak Gabi - mondtam kissé zavarban, hiszen egy pasi matatott a lábamnál!

- Hát akkor honnan jöttél? - érdeklődött Laci.

- Egy bakonyi faluból. Nagyon kicsi, még neve sincs, úgy van hozzácsatolva a szomszéd településhez, ami legalább 5 km messze van onnan. Leginkább svábok lakják.

- Sváb vagy? - meredt rám Gabi.

Nos, igen. Ezek szerint mégsem tudott mindent rólam legjobb barátnőm.

- Igen - bólintotttam, miközben felálltam, és Zoli felém nyújtott karjára támaszkodva elindultam a jég irányába. Gabi és Laci a példánkat követve jöttek mögöttünk. Szinte hallottam, hogy Gabi csaknem fújtat, annyira nincs ínyére Laci.

- Mit olvasol? - Boróka a vékony gyerekhangra ijedtében összecsapta a füzetet.

- Johanna! Hát te hogyhogy ilyen korán fent vagy? - terelt a lány, miközben megpróbálta a naplót a háta mögött egy díszpárna alá rejteni.

- Korán? - kuncogott a kislány. - Fél nyolc is elmúlt!

- Nahát! Így elszaladt az idő? Gyere, csinálunk reggelit!

Boróka kísérlete, hogy Johanna figyelmét elterelje a füzetről, teljes sikerrel járt. A kislány már rohant is a konyhába, hogy előrámolja a reggelihez szükséges dolgokat.

Mire megterítettek, Gergő és Dorka is levánszorogtak a lépcsőn.

- Tej! - kiáltott fel boldogan Dorka olyan stílusban, ahogy a felnőttek szoktak a reggeli kávénak örülni. A lány a csigalépcső fordulójából startolt, és pár másodperccel később már döntötte is magába a tejet egy Jégvarázsos bőréből.

Boróka nevetve megforgatta a szemét. Mióta ismerte a Lengyel gyerekeket, ők odavoltak a tejért, de leginkább Dorka. Ő bármikor képes volt akár egy liter elfogyasztására is.

- Na, csipet-csapat! Reggelizzetek meg, mert anyukátok busza nemsokára érkezik, addig pedig szeretném,  ha rendet raknátok a szobátokban, hogy örüljön!

Boróka felszólítását a lurkók egyöntetű morgással jutalmazták.

A lány már alig várta, hogy haza - vagyis jelen esetben a plébániára - mehessen, pedig ez még nem fordult elő, ha a Lengyel gyerekekkel lehetett. Most viszont roppant izgatott volt, mert pont olyan jelenetnél tartott, ami kezdett érdekessé válni. Másrészt pedig nem maradt azóta egyedül, hogy a turisztikai központban találkozott a kispappal, aki eléggé felkavarta a lelkét. Pontosabban nem a személy, hanem a találkozás lefolyása és körülményei. Ezeken viszont mielőbb el szeretett volna gondolkodni. Ígyhát óriási, megkönnyebbült sóhaj kíséretében adta át a Lengyel gyerekeket Frau Vargának, délelőtt tízkor, a buszpályaudvaron.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk! - mosolygott rá kedvesen volt tanára.

- Igazán nincs mit.

Boróka már ment volna, de a gyerekek még sorban puszit követeltek tőle. A lány normál esetben boldogan puszilta volna őket végig, de most csak kutyafuttában teljesítette a gyerekek kérését.

- Szia Boróka! - integetett a Lengyel család, miközben a lány megindult hazafelé.

- Viszontlátásra, Tanárnő, sziasztok!

Ahogy elhagyta a buszmegállót, Boróka megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

"Végre végiggondolhatom ezt az egészet! Már nagyon ideje volt! Érzem, hogy ennek a kispapos dolognak lesz még folytatása. Dehogy mikor és hol, arról fogalmam sincs. Nem volt helyes, tehát igazán nem tudom eldönteni, hogy mi ez a szál, ami folyton őt húzza be a gondolataimba. Lehet, hogy a hasonmásom, csak fiú?" - a képtelen és abszurd ötletre Boróka morgott egyet. "Ez hülyeség. El nem tudom képzelni, mi ez az egész. Remélem, hamarosan megoldódik!"

Mélázása közben elérkezett a városka egyetlen parkjához. Éppen volt egy árnyékos pad, a fagyiárus kocsija mögött.

"Tökéletes hely az olvasásra." - döntött Boróka, és leült a padra. Feltolta a fejére a napszemüvegét, elővette a naplót, és folytatta az olvasást.

A jégre érve rögtön kiderült, hogy Laci és én elég bénák vagyunk, míg Gabi és Zoli profi módon hasították a jeget. Mentünk pár kört lassan, mialatt tovább folytattuk a megkezdett beszélgetést.

- És ti fiúk? Hova valósiak vagytok? - persze, mint mindig, Gabi volt az ügyesebb, neki sikerült gyorsabban felvenni a fonalat.

- Én miskolci vagyok - mondta Laci, miközben botlott egyet a saját lábában.

- Engem csak innen, a VI. kerületből szalasztottak - mosolygott Zoli.

- Nahát, nem gondoltam, hogy fővárosi vagy! Olyan udvarias a modorod! - flörtölt Gabi.

Én - ki tudja, talán ennek a mondatnak a hatására - ügyesen kereszteztem egyik lábamat a másikkal, és elegánsan fenékre ültem.

Laci rögtön nyújtotta a kezét, de ahelyett, hogy felhúzott volna, ő is mellém esett a jégre.

"Oh, mein Gott! Mibe fogadunk, hogy ez a Laci a mostani Laci, Kati férje?! Ez nagyon gáz! Vajon mennyi idő kell  míg rájönnek, hogy igazából ők illenek össze?"

Másodszor Gabi kapott észbe,  és felrángatott a földről. Laci azonban még mindig a jégen ült, úgyhogy Zoli összeszedve minden erejét, felrántotta.

Mentünk még néhány kört, míg végül Gabi azt mondta, hogy megy pár gyorsat, mindjárt visszajön. Szóval ott maradtam Lacival és Zolival. Köszi, Gabi.

Így már sokkal kínosabb volt az egész helyzet, pláne, mikor Zoli belém karolt, s behúzott Laci elé. Hogy fogták a kezem, már nekem is sokkal könnyebben ment a korizás, azonban kellemetlen volt, hogy lehagytuk szerencsétlen fiút.

Zoli mondjuk nem zavartatta magát, és megmondom őszintén, egy idő után engem sem gyötört a helyzet, mivel ilyen pasival az ember gyorsan elfelejt mindent, ami körülötte van.

- Mondd csak, szépségem, lenne kedved kettesben is elmenni valahová?

A szívem nyolcszor olyan gyorsan kezdett verni, mikor meghallottam a kérdést. Zavartan lesütöttem a szemem, mert éreztem, hogy elpirul az arcom.

"Hát Kati, nagy pálforduláson mentél azóta keresztül! Leginkább egy tankra hasonlítasz manapság, már ami az érzelmeidet illeti!"

Rosszat kérdeztem? - hallottam Zoli hangjában a valódi ijedtséget.

- Nem, dehogy - mosolyogtam rá.

- És mi lenne a válasz?

- Nagyon szívesen!

- Ennek örülök - Zoli megkönnyebbülten nevetett fel, pedig igazán nem kellett volna aggódnia, eszem ágában sem volt nemet mondani neki.

- Minek örülsz, Zoli? - Gabi hátulról érkezett, mint egy váratlan bomba.

- Kati eljön velem vacsorázni!

Ó, nem! Temethetem a barátságomat Gabival, biztos, hogy neki is kellett volna Zoli. Méghozzá nagyon.

- Oh, gratulálok! - mondta barátnőm, én azonban kihallottam a hangjából, hogy szomorú. Nagyszerű, most lelkiismeret-furdalásom lesz.

Ekkor ért mellénk Laci is, ó, de jó, hogy teljes legyen a csapat.

- Lassan lejár a kölcsönzési idő - mondta mosolyogva.

Hála Istennek, legalább vége lesz ennek a kínos szituációnak.

Mind a négyen a kijárat felé vettük az irányt, a pálya szélén lévő padok egyikén pedig leráncigáltuk a korcsolyáinkat.

Miután elköszöntünk, Zoli még visszaszólt.

- Kedden délben ráérsz? Ha igen, megkereslek az előcsarnokban.

- Jó - csak ennyi telt tőlem, nem akartam Gabit még jobban elszomorítani.

A villamoson csöndben utaztunk egymás mellett, ám ahogy hazaértünk, és becsuktam a bejárati ajtót magunk mögött, barátnőmből kitört egy hangos kiáltás.

- Hogy tehetted?

- Ne haragudj, Gabi, de tudod, hogy nekem ugyanúgy tetszik, mint neked.

- Oké, az egy dolog. Kérlek mostantól ne az orrom előtt játszódjanak a szerelmes jeleneteitek!

Erre tudtam volna frappánsat válaszolni, de nem tettem. Jobb Gabival nem összeveszni, mert akkor aztán lesz nemulass!

"Király, vége a napnak. És én még mindig itt ülök, pedig már mindjárt ebédidő!"- tekintett riadtan a karórájára Boróka. "Bogi meg fog ölni, ha nem segítek ma is a gyerekek ebédeltetésében, Tamás pedig már meg is ölt volna, mert egész délelőtt nem gyakoroltam!"

A lány gyorsan felkapta a táskáját, és futva indult meg a plébánia felé, ami szerencsére nem volt messze.

Mikor odaért, látta, hogy a kertben Bogi és Mária néni már megterítettek, a gyerekek pedig éppen az ajtón özönlenek kifelé.

- Sziasztok! - rohant le a kertbe vezető rámpán Boróka. - Bocsi a késésért, elkalandoztam a parkban - mondta Boginak, és kivette a nő kezéből a tányérokat. - Hagyd csak, majd én elrendezem.

Bogi mindentudóan mosolygott a lányra. Ismerte ő már a fiatalok természetét, nemhiába tanított középiskolában. Borókának most lelkiismeret-furdalása van, amiért elkésett, és gyorsan el akarja feledtetni a kellemetlenséget.

- Boróka! Azt reméltem, hogy hamarabb hazaérsz, és még tudsz délelőtt gyakorolni! - jelent meg Tamás a színen, a gyerekeket maga előtt terelgetve.

- Bocsi, tényleg, de elszaladt az idő! Majd délután pótolom!

Este, miután a lányok már lefeküdtek, és Boróka a nappali egyik kényelmes foteljében forrócsokit iszogatott, megjelent az ajtóban Bogi.

- Szia, Boróka, mit csinálsz?

- Elmerülök a gondolataimban. Ide ülsz? - paskolta meg a mellette lévő kanapét a lány.

- Aha, csak hozok én is egy bögrét.

Mikor a nő visszaért, Boróka meglepő kéréssel fogadta.

- Bogi, mesélsz nekem?

A megszólított először megdöbbent, de aztán mosolyogva telepedett le a kanapéra.

- Persze. Mit meséljek?

- Olyan jól mesélsz, hogy mindegy.

- Rendben. Akkor elmesélem, hogyan jöttünk össze Tamással...

Bocsi!!

Na sziasztok Manók! :)
Örömmel látom, hogy annak ellenére, hogy én ilyen hanyag vagyok, Ti megint egyel többen lettetek! :))
Nagyon sajnálom, hogy 3 hete nem hoztam részt, és ha megengeditek, ezt ráfogom az év végi hajtásra. Most viszont vége a sulinak, és majdnem kész az új rész is. Holnap mindenképp hozom!
Puszi: PrittyPratty