3. Rész

Másnap kora reggel Boróka madárcsiripelésre és fűnyíró zajára ébredt. Levetette magáról a vékony plédet, és lehengeredett az ágyról. Rápillantott az éjjeliszekrényen álló ébresztőórára. "Te jó ég, fel nyolc! Egy óra múlva kezdjük a gyakorlást!" Gyorsan magára kapott pár ruhadarabot, és leszáguldott a földszintre.

-Jó reggelt! - köszönt a konyhába belépve az ott szorgoskodó Mária néninek.

-Szervusz, Tündérem! Mit szeretnél reggelizni?

-Teljesen mindegy, amit a többiek szoktak.

-A hűtőben találsz tejet, a szekrényben müzlit, de ha kenyeret szeretnél enni, az ott, a konyhaszekrényben van - mutogatott mindenfelé Mária néni.

-Köszönöm, megleszek. Mit tetszik sütni? - szippantott bele élvezettel a levegőbe Boróka.

-Áfonyás pitét. Nemsokára kiveszem.

-Nincs is jobb, mint Mária néni áfonyás pitéje!  - hallatszott az ajtótból István atya elégedett hangja.-Jó reggelt mindenkinek!

Boróka már majdnem végzett a reggelivel, mikor a kislányok csatlakoztak hozzájuk.

-Anya hol van, Mária néni? - nyűgöskodött Annuska.

-Elment, hogy elhozza a ministránstáborhoz szükséges kellékeket a hobbi boltból - tett le elé Mária néni egy nagy tál csokoládés müzlit.

-És apa? - lendült akcióba Zsófika is.

-Apátok átment a templomba gyakorolni. Boróka is mindjárt átmegy, úgyhogy ma én foglak titeket szórakoztatni.

-Mikor jönnek a ministránsok? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Boróka.

-Kilenckor. Remélem, készen leszek addig a második adag sütivel is, hogy a gyerekeknek is jusson - vetett Mária néni rosszalló pillantást a káplánra, aki már a sokadik süteményt majszolta nagy élvezettel.

-Jaj, Mária néni, ne legyen már olyan zsémbes! Hiszen olyan finomat tetszett sütni, hogy mind a tíz ujjamat megnyalom utána!

-Isten őrizz, hogy aztán nyálas kézzel mindent összefogdoss a szép, tiszta konyhámban! - sápítozott a megszólított.

-Mi ez a nagy perpatvar? Már aludni sem lehet itt?! - jelent meg Antal atya, fáradtságtól dühösen.

-Atyám, nappal  kell prédikációt írni, éjszaka pedig aludni, nem fordítva! - replikázott Mária néni.

Boróka a mosogatógéphez lépett, és belepakolta a koszos edényeit.

-Finom volt a pite, Mária néni - tett egy gyenge kísérletet, hogy a viaskodók abbahagyják a vitát.

-Nem tudod még, mi az igazán finom! Majd ha kóstoltad a csokis-epres tortát Mária néni módra, akkor nyilatkozz - merengett el István atya. Ez végre elérte a hatását, Mária néni abbahagyta a vitát Antal atyával.

-Az István atya mindig csak a hasára gondol! Ilyenek ezek a férfiak!

Boróka kislisszolt az ajtón, még mielőtt újabb szóváltás vette volna kezdetét.

Az előtérben összefutott az éppen érkező Bogival.

-Szia! Hogy aludtál? - Bogi fújtatva pakolta le az - Boróka szerint - agyagtömböket tartalmazó zacskókat az ajtó melletti falhoz.

-Nagyon jól, köszönöm.

-Dél körül tudnál segíteni, hogy megebédeltessük a gyerekeket?

-Persze, remélem, addig Tamás megunja a kínzásomat.

-Ne aggódj, nem lesz vészes! Tehetséges vagy, majd meglátod, menni fog az!

-Haha, hát majd meglátjuk.

Boróka belebújt a szandáljába, és átsétált a szemközti templomba. A templom erdélyi stílusban épült, bár jelentős szerepet kapott a balaton-felvidéki vöröskő is. A falak fehérje messziről virított, a tetőt pedig szép fafaragások díszítették.

Ahogy kinyitotta az ajtót, a kinti 30 fok rögtön vagy ötöt csökkent és meghallotta a karzatról leszálló orgonaszót. Térdet hajtott, és felsétált a lépcsőn Tamáshoz.

-Helló! - köszönt, bár nem volt benne biztos, hogy a férfi hallotta-e, ugyanis nagyon elmélyülten játszott.

-Ó, szia, Boróka! Jó, hogy jössz! Már éppen összegyűjtöttem neked pár kezdő kottát. Gyere cseréljünk helyet!

Boróka óvatosan átlépett az orgona ülőkéjén, és leült.

-Először a pedálokat nézzük meg...

Két és fél órával később Boróka fáradtan lépett ki a templomból a szabadba. A forró, júliusi levegő rögtön mellbe vágta, miközben átsétált az úttesten.

A parókia kertjébe érve viszonylag enyhült a hőség, a nagy fák árnyékában kellemes volt az idő.

Az ajtón belépve hangos gyerekzsivaly fogadta. Az előszobával szomszédos hittanteremből Bogi lépett ki.

-De jó, hogy jössz, alig bírok már velük! Lassan pedig ebédeltetni kéne őket.

Boróka lerúgta a szandálját és beleszippantott a levegőbe.

-Hm, finomak az illatok. Mi lesz a kaja?

-Azt hiszem, paprikás krumplit süt Mária néni.

-Hűha, ennyi gyereknek ő készíti az ennivalót? Azt hittem, hozatjátok.

-Hova gondolsz! Mária néni vérig lenne sértve, ha holmi nagyüzemi kaját ennénk! - kuncogott Bogi.

A két nő együtt lépett vissza a hittanterembe, ahol körülbelül húsz kisfiú rohangált fel és alá, kiélvezve az időt, amíg nincs a közelben felnőtt.

-Csend legyen, gyerekek! - tapsolt párat Bogi, de a fiúk az ő gyenge hangjára fel sem figyeltek. Boróka magában kuncogott. Az órákon is gyakran előfordult régebben, hogy Bogi nem bírt fegyelmezni, és elszabadult a pokol.

-Csitt már, lurkók!

Boróka erélyesebb hangjára rögtön elhallgattak.

-Következik a vadállatok etetése - Boró elégedetlen nyugtázta, hogy a kisfiúk követik őt az ebédlőbe.

Mária néni már odavitte a nagy fazekat, benne a gőzölgő paprikás krumplival. Az asztalon műanyag tányérokkal volt megterítve a fiúknak.

-Paprikás krumpli!  - néhányan vidáman kiáltottak fel, ahogy belenéztek a kondérba.

-Előbb imádkozunk! - utasította helyre a fiúkat Bogi.

-De a vicceset! - kiáltoztak többen is. - Ahogy tavaly!

Bogi elkezdte mondani az imádságot, egy Boróka által ismeretlen ritmusra, és bizonyos időközönként az asztalra csapott. A fiúk boldogan utánozták.

Ebéd után Boróka visszament a templomba, ám legnagyobb meglepetésére Tamást nem egyedül, hanem jó 10-15 emberrel együtt találta.

-Boróka, hadd mutassam be az énekkart! Mivel ma lenne próbánk, és nem akartam lemondani, neked pedig gyakorolnod kell, levettem a hangot az orgonán, így nem fogjuk zavarni egymást - magyarázta Tamás.

"Hát lehet, hogy én titeket nem, de hogy engem idegesíteni fog a ti kornyikálásotok, az tuti!"- füstölgött magában Boróka.

-Sziasztok, csókolom - hangosan csak ennyit mondott, és bevágta magát az orgona mögé.

Fél óra múlva éppen a Szent vagy, szent vagy, szent vagyot gyakorolta, mikor Zsófi és Annus rohantak fel a lépcsőn.

-Apa, apa gyere gyorsan, a Misike eltörte a karját! - kiabálták.

Bár Borókának fogalma sem volt, ki az a Misike, azt látta, hogy a kántornak semmi kedve elszakadni a próbától, így felállt, és a kislányokhoz sietett.

-Ki az a Misike? - kérdezte eközben Tamás.

-Az egyik kisfiú a táborból.

-Az atyák nem tudnak segíteni?

-Nem, elmentek valami megbeszélésre a szomszéd plébániára. Gyere, apa, valakinek muszáj bevinni a kórházba! - nyafogott Annus.

-Hagyjátok apukátokat, majd én beviszem - tolta lefelé Boróka a gyerekeket a lépcsőn.

-Jogsi? - szólt utána Tamás.

-Van! - kiáltott vissza Boróka.

-Kocsi?

-Nincs!

-Vidd el a miénket, Bogi odaadja a kulcsot!

-Oké!

-Köszi, Boróka!

-Nincs mit!

Boróka a két kislánnyal átfutott a plébániára. A kertben a gyerekek egy csoportba verődve, megszeppenten álldogáltak.

-A szülei? - ért oda Bogi mellé Boró.

-Dolgoznak, nem tudják bevinni. Hol van Tamás?

-Majd én beviszem, nem azért kérdeztem. Szóltál már nekik? - türelmetlenkedett a lány.

-Ja, persze. Tamás mit csinál?

-Énekkari próbát tart.

-Tényleg, mondta reggel. Gyere, odaadom a kocsikulcsot. Misike! Boróka bevisz a kórházba! - húzta maga után Bogi a megszeppent kisfiút.- Seperc alatt megröntgeneznek, és begipszelik a karodat, ha szükséges!

"Aha, seperc alatt"- gondolta magában Boróka, kínjában röhögve, két órával később, mikor még mindig csak a röntgenre várták.

A lány a mellette éppen elszundító Misire nézett. "Szegény kisfiú! A szülei tuti nem engedik el a következő négy napon!"

Pedig a tábor programja elég ígéretesnek látszott. A szerdai érsekségi turisztikai központba látogatás mellett szerepelt még sok kézműveskedés, tábortűz csütörtökön és zenés bemutató pénteken.

-Kérem a következőt! - jelent meg az ajtóban a szemüveges nővérke, kimerülten az egész napos munkától.

"Jellemző. Szegény kisfiú pont elalszik, és már mehetünk is be!"- dühöngött Boróka.

A lány finoman megrázta Misi vállát.

-Gyere Misike, mi jövünk!

A röntgenezőben egy öreg doktor fogadta őket.

-Mi történt a karoddal, kisöreg?- kérdezte kedvesen a karját maga előtt fura szögben tartó kisfiút az orvos.

-Elestem. Focizás közben.

-Na, gyere, megnézzük, kell-e rá gipsz!

Misike félve vette fel a sugárzás elleni mellényt.

-Nem fog fájni, ugye?- suttogta Borókának.

-Nem, dehogy!- mosolygott rá a lány.

-A kisöcséd?- kérdezte az orvos, miközben a nővérke bekisérte Misit a röntgenhez.

-Nem, táboroztatunk, én vagyok az egyik segítő.

-Milyen tábor?- kíváncsiskodott a doktor.

-Hittantábor.

-Az jó - bólogatott elgondolkozva az orvos. - Na, nézzük azt a röntgenképet!- fordult a számítógéphez a férfi, mikor a kép betöltött.- Ez bizony eltörött, kisöreg! El kell menni begipszelni. A nővérke majd mutatja az utat.

Újabb két óra üldögélés után behivták Misit az gipszelőbe, így este 8-ra már haza is értek.

Miután Misikét hazafuvarozta, Boróka hulla fáradtan tette le a kocsit a plébánia előtt.