Sziasztok Manók! És külön szia Stella :)) Meghoztam a következő részt, amihez csak annyit, hogy ez eddig a leghosszabb, de még mindig nem éri el az általam jó hosszúságúnak ítélt részt. Úgyhogy még igyekeznem kell... Ürülnék még néhány, mit néhány, rengeteg feliratkozónak is örülnék xd, és kérlek hagyjatok nyomot! Puszi: Pritty Pratty
A kirándulás utáni napon, délelőtt Boróka éppen orgonát gyakorolt a templomban, amikor a telefonja megcsörrent. A lány - mivel Tamás éppen a karzat alatt pakolta ki az ingyenesen elvihető kiadványokat - gyorsan rápillantott a telefon kijelzőére.
"Nahát, a Tanárnő! Mit akarhat tőlem? Egyáltalán mikor cseréltünk számot? - esett gondolkodóba Boróka."Na mindegy, felveszem. Úristen, tegeznem kéne! Na Boróka hajrá, rajtad a sor, tegezd le a volt tanárod, aki öt évig tanított! Na jó, nem megy. Talán nem emlékszik, hogy azt kérte, tegezzem."
-Halló! Jó napot Tanárnő!
-Szia Boróka, nem zavarlak? - Frau Varga hangja egy sor régi emlék áradatát indította meg a lányban.
-Nem, mondja csak Tanárnő! - mosolygott Boróka, a kedves emlékek hatására.
-Ma este lenne az érettségi találkozóm Pesten, amire nagyon szeretnék elmenni, de nincs itthon a férjem, mert haza kellett utaznia s szüleihez. Nem tudnál vigyázni a gyerekekre?
Boróka megdöbbent. Oké, amíg a gimibe járt, többször is vigyázott töritanára gyerekeire, akik nagyon belopták magukat a szívébe. De most? Kicsit furcsa volt, dehát miért is ne?
-Tanárnő, hát persze! Tudja, mennyire szeretem azokat a kisördögöket!
-Köszönöm Boróka, tudtam, hogy rád mindig számíthatok!
-Hányra menjek?
-Boróka! - szólt lentről Tamás. - Miért nem gyakorolsz?
-Egy pillanat, telefonálok! - tartotta el a fülétől a készüléket a lány. - Elnézést Tanárnő, itt vagyok. Szóval hányra?
-Négy óra tízkor indul a vonatom, találkozhatunk a vasútállomáson négykor, és akkor ott átadom a gyerekeket, ha ez megfelel.
-Tökéletes.
-Akkor további szép napot, Boróka!
-Magának is Tanárnő! Viszonthallásra!
-Szia!
Boróka kuncogva tette le a telefont. Ez vicces. Régebben mindig Dodóval és Fruzsival jártak vigyázni az akkor még bizony elég kicsi gyerekekre. "Lassan nem lesz szükségük a felügyeletre. Gergő nemsokára 11 lesz!"
A gondolatmenetet a lépcső tetején megjelenő Tamás szakította félbe.
-Most már igazán gyakorolhatnál! - szidta le a lányt. - Még van fél órád ebédig, használd ki, és nehogy lazsálj! Nemsokára te is kántorkodni fogsz!
-Jól van, játszom már!
Boróka fél órával később már az ebédlőasztalnál ült.
-Van valami borzasztóan fontos program ma estére? - fordult Bogihoz a lány.
-Csak a tábortűz, miért?
-Frau Varga megkért, hogy vigyázak a gyerekeire.
-Szerintem elmehetsz, ezt megoldjuk Tamással.
-Király, akkor megyek! - nyugtázta Boróka.
Négy órakor már ott is állt az állomáson. Persze Frau Vargának és a gyerekeknek még sehol semmi nyomuk nem volt, de jobb előbb érkezni, mint elkésni.
"Milyen vicces volt, mikor először vigyáztunk rájuk! Akkor még csak Dodóval... Később Fruzsi is csatlakozott. De az első az mindent felülmúlt. Éppen németünk lett volna, és már tíz perce nem jött be Frau Varga"- mélázott el Boróka."Emlékszem, már kényelembe helyeztem magam a földön, mikor kipattant az ajtó, és Frau Varga - mint egy tank - bevágtatott a terembe. Elnézést kért, fontos telefonja volt. Az édesanyja hívta, hogy nem tud másnap vigyázni a gyerekekre, mert beteg. Dodó poénból beszólt, hogy majd mi figyelünk rájuk. A baj csak az volt, hogy Frau Varga ezt komolyan vette, és elkérte a telószámom. Másnap dél körül hívott, hogy akkor tudunk - e menni. Én miután letettem, örömtáncot jártam, és rögtön üzentem Dodónak, hogy egy egész este a német tanárunk lakásában fogunk garázdálkodni. Persze zseniális estét töltöttünk el a gyerekekkel, akik akkor még elég kicsik voltak. Csoda, hogy Johanna elengedte az anyukáját.... Az maradt meg legjobban, hogy az esküvői képet kerestük..."- kuncogott magában Boró.
-Boróka! - két kislány - visítás törte meg a kis vasútállomás csendjét.
A lány épphogy csak megfordult, Johanna és Dorka, Frau Varga lányai már a nyakában is lógtak.
-Sziasztok! - Boróka összepuszilta a gyerekeket, majd megborzolta az akkor odaérő Gergő haját. - Jó napot, Tanárnő!
-Szia, Boróka! - Frau Varga mosolyogva nézett a lányra. - Köszönöm, hogy vigyázol ezekre az átokfattyakra!
-Ez nem is kérdés, hiszen mi vagyunk a szerencsétlen jóbarátok, nem? - kacsintott a lány a gyerekekre.
-A szerencsétlen ebből csak rád vonatkozik a jó meg csak ránk! - bökte hasba Borókát a nyolcéves Dorka.
-Na, nem bántjuk a másikat! - emelete fel a hangját Frau Varga. - Bemegyek jegyet venni, addig itthagyom a gyerekeket.
-Nem tud, Tanárnő, nincs nyitva az iroda!
-Akkor majd a vonaton veszek.
Ahogy befejezte a mondatot, máris megszólalt a bemondóból a jól ismert dallam: dó, szó, lá, fá, mi, fá, szó.
-Személyvonat érkezik Tapolca felől a második vágányra. A vonat beszállás után tovább indul Székesfehérváron át Budapest Déli - pályaudvarra. A vonat csak másodosztályú, nemdohányzó kocsikkal közlekedik. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak!
-Vigyázzatok magatokra, gyerekek, fogadjatok szót Borókának! Holnap délelőtt érkezem! Egyétek meg a vacsorát, és ne felejtsetek el fogat mosni! - látta el jó tanácsokkal gyerekeit Frau Varga, majd egyenként puszit adott nekik. - Boróka, mindent tudsz, hol van, mikor és hogyan kell csinálni, ugye? - fordult oda végül a lányhoz a nő.
-Persze, Tanárnő, legyen nyugodt, a gyerekek jó kezekben lesznek.
-Gergőnél van a Schlüssel (kulcs)! - súgta még Frau Varga, és az éppen begördülő piros vonathoz lépett. Megnyomta az ajtónyitó gombot, és felszállt a szerelvényre.
-Vigyázzatok magatokra! - szólt még vissza, majd bezárult mögötte az ajtó.
Boróka hátrébb húzta a gyerekeket a vonattól, és mikor kigördültek a kocsik az állomásról, velük együtt integetett a szerelvényen utazó Tanárnőnek.
-Na, csiripiszlik, egy fagyi? - kacsintott a szőke gyerekekre.
-Jöheeeet! - visítottak azok válaszul, és máris a közeli fagyizó felé kezdték ráncigálni Borókát.
Tíz perccel később már nyakig fagyisan másztak felfelé a Balaton fölé magasodó dombra, a házhoz.
-Na és hogy vagytok? A múlt héten nem láttalak titeket a misén - nyalt nagyot a csokifagyiba Boró.
-Horvátországban voltunk nyaralni - csacsogott Johanna vidáman. - Képzeld, láttam igazi cápát is!
-Az nem is cápa volt, csak a víz felszínén lebegő szemétkupac - javította ki a húgát Gergő.
-Nem iiiis, cápa volt! - adott igazat Dorka Johannának.
-Jó, akkor ez egy olyan cápa volt, amit csak a lányok látnak - próbálta meg Boróka menteni a menthetőt.
-Mi az, hogy csak a lányok látják? - háborodott fel Gergő.
"Na, ez nem jött össze."
-Gergő, legyél Te az okosabb! - súgta oda Boróka a fiúnak, amíg Johanna és Dorka nevetgélve mentek előttük, előbbi győzelmüknek örülve. - Csinálj úgy, mintha egyetértenél velük, úgy nem olyan elviselhetetlenek - kacsintott rá a kisfiúra.
Gergő komoly képpel megfontolta az ajánlatot.
-Hát jó, leszek én az okosabb - terült el önelégült mosoly az arcán.
Befordultak a Muskátli utcába, és Gergő vidáman csörgetve kulcsait a nyakában futott a 14-es számú ház kapujáig.
-Én vagyok az első, én nyertem! - tartotta fel két karját boldogan.
-Jól van, de csak azért, mert itt van Boróka, és mi az ő kezét fogtuk - magyarázta Johanna.
A fagyi után nehéz volt a gyerekeket megvacsoráztatni, de egy plusz mese beigérésével mindent el lehet érni.
Mikor már pizsamában ültek a tv előtt, Boróka nekiállt elmosogatni. A házimunkák rutinos elvégzése után pedig ágyba dugta a gyerekeket.
-Jó éjszakát szépségeim, én is mindjárt jövök - mutatott a földön csak rá váró, előre odakészített szivacsra. - Álmodjatok szépeket!
Mindegyikük arcára nyomott egy nagy puszit, majd kiment a szobából, és behúzta maga mögött az ajtót.
Kis előtérbe érkezett, ahonnan Frau Vargáék hálószobájába és egy fürdőbe nyílt még ajtó. Középen kis asztalka állt, amin a gyerekek füzetei és tankönyvei közül hevert néhány, egy - két kekszdarab, félig telt műanyag poharak, miegymás társaságában. Boróka közelebb lépett, mert eddigi tapasztalati szerint Frau Varga a rendetlenség legalján szokta tárolni az aktuális Nők Lapját. Ahogy óvatosan, csendben túrta át a kupacot, valami oda nem illő dologra lett figyelmes: egy vászonkötésű, A4-es, vastag, tömött füzetre. A bordó kötés már foszladozott, ám a füzet elején álló címkén világosan olvasható volt egy név és egy évszám. Boróka csodálattal vette kezébe a füzetet, és lefújt róla pár szendvicsmorzsát. Varga Katalin, 1988; állt a borítón.
"Úristen! Egy napló!" - villant át a lány agyán felismerés."Frau Varga naplója! Oh, mein Gott! (Istenem!)"
Körülnézett, mintha meg akarna győződni róla, hogy senki sem látja. A világosbarna falakon függő régi és új fényképekről a Lengyel család tagjai mosolyogtak le. Boróka kedvence az esküvői kép volt, amit harmadik ott - tartózkodásuk alkalmával fedeztek fel Dodóval. A kicsit már megfakult fotó hátulján látható volt az évszám is: 1993.
"Jó ég, már 22 éve! Durva, hogy 11 évig nem született gyerekük!"
Frau Varga és férje kart karba öltve néztek egyenesen a kamerába.
"És én most ki fogom nyitni a naplóját, igen"- határozott Boróka, és egyenesen Frau Varga szemébe nézve felcsapta a füzet első oldalát.... Amin csak egy szál szárított rózsa volt. "Az első virág Zolitól"- olvasta Boróka Frau Varga gömbölyded, kissé keszekusza betűit, amiket jól ismert már német és töri órákról.
"Na stop. Ki az a Zoli? A férjét nem Lászlónak hívják?"- a lány tanácstalanul megvonta a vállát, és eltökélte, hogy végig olvassa a füzetet. Gyorsan lapozott, és ezúttal nem kellett csalódnia: sűrűn teleírt oldalak várták rá. Boróka mohón vetette bele magát a titokzatos naplóba.
Drága Virágszála(i)m!
(Mert tudom, hogy leszel/lesztek.)
Leírom nektek (mondjuk, hogy Isten megajándékoz legalább kettővel) életem legzűrösebb korszakát, hogyha majd egyszer ti is a választás kapujába kerültök, szó szerint (de legalábbis majdnem) vissza tudjam adni nektek ezeket a napokat, heteket, hónapokat, ne csak a szokásos tanmesékkel untassalak titeket. Mert hiszem, hogy minden lány életében eljön az a pillanat, amikor szüksége lesz édesanyja szavaira. És hiszem, hogy egyszer nekem is lesznek ilyen lányaim. Most bőven van időm, de ki tudja.... Lehet, hogy mire szükségetek lesz rá, már nem leszek mellettetek, ezt olvasva viszont olyan lesz, mintha fognám a kezetek.
"Hát ez röhej! Na nehogy már ezt Frau Varga írta volna! "- kerekedtek ki Boróka szemei. "Meg kell tudnom, miről beszél az akkor még csak 19 éves Kati. De fura! Kati... Még sosem hívtam így..."- a lány elgondolkodva lapozott egyet.
Január 12., péntek
Drága Virágszálaim!
A mai napon legjobb barátnőmmel, Gabival elmentünk az egyetem filmklubjába. Hogy mit néztünk, azt nem tudnám megmondani, mert nem ez a lényeg. A film után ugyanis odajött hozzánk egy nagyon helyes fiú, jó ég, még most is borsódzik a hátam az égszínkék szemeitől!
-Sziasztok, lányok! - köszönt, és ahogy elmosolyodott, két gödröcske jelent meg az arcán.
"Fúj már, Kati, ugye nem az egész naplód fog a nyáladzásaidról szólni?"
-Szia! - Gabi kacér mosolyt villantott a fiúra. Persze, neki jól mentek a pasizások, nagyon szép volt. Néha irigykedtem is rendesen, ha az egyes táncestéken őt több fiú kérte fel táncolni, mint engem. Hiába, Petőfi korába kellett volna születnem, hiszen ő megírta, Iluska a legszebb lány, neki pedig kék a szeme, szőke a haja. Pont mint nekem. Na persze, a XX. század vége merőben más, mint a XIX. század közepe, ékes példája ennek, hogy Gabi a zöld szemével, és barna bubifrizurájával sokkal nagyobb hatást gyakorolt a férfinépre, mint én.
-Szia! - próbálkoztam azért én is, és úgy tűnt, most az egyszer nekem van szerencsém: a fiú ugyanis - ha csak alig láthatóan is - de rámkacsintott! Ujjongtam belül, persze! Végre egy fiú, akit én varázsolok el, nem pedig Gabi.
-Afelől érdeklődnék, hogy lenne-e kedvetek vasárnap délután jégre merészkedni szerény személyem, és barátom, Laci társaságában, aki bár nincs itt, de biztos vagyok benne, hogy szívesen lesz társunk.
"Jó ég, harminc éve még ilyen udvariasak voltak a pasik? Ma meg jó, ha rám mer írni az illető facebookon. Vagy még ott se, és csak csorgatja a nyálát, ha lát..."
-Mi az hogy! - csapta le a labdát - azaz inkább randifelkérést - Gabi, igyekezve, hogy újra ő legyen a középpontban.
-És neked, szőke loknis idegen? - mosolygott rám a fiú.
-Én is szívesen megyek.
Igen, rettentő félős voltam ám bakfis koromban. Otthon, a bakonyi falucskában én voltam a sztár az általános iskolában, de mikor felkerültem Pestre, egy leánynevelő intézetbe (Gondoljatok a Matulára, tudjátok, az Abigélből! Remélem, olvastátok már!) négy évig közöm sem volt a fiúkhoz, jó, ha hétvégén, az utcán, messziről láttam egy -egy helyesebb példányt.
-Az remek lenne! - csapta össze a kezét lelkesen a fiú, majd beletúrt vöröses barna hajába, és így szólt: - Négy óra megfelel?
-Tökéletes, ott leszünk. Igaz, Kati? - sandított rám Gabi oldalról, érezve, hogy nincs minden rendben. Ó , hát azon kívül, hogy első látásra beleszerettem a titokzatos fiúba, akinek még a nevét sem tudom, és az egyetemünkön sem láttam soha, nem volt semmi baj...
-Igen, ott leszünk - nyögtem hát ki gyorsan.
-Nagyon jó lesz, biztos vagyok benne! - mosolygott újra ránk a fiú , majd intett egyet a kezével. -A főbejárat előtt, négykor! - kacsintott és elment.
Ahogy eltűnt a folyosó végén lévő kanyarban, Gabival egymást elnyomva kezdtünk sikoltozni.
"Kamaszlányok?! Na nee! Én is ennyi idős vagyok, mégse visítoztam még soha, egy helyesebb pasi hozzámszólt!"
-Irtó cuki! - sóhajtott Gabi.
-Annyira aranyos!
-Kíváncsi vagyok, vajon a barátja is ilyen eszméletlen helyes - e.
-Majd meglátjuk - kuncogtam, előre örülve a vasárnapi találkának.
"Hát ez kezd érdekes lenni. Mit nem adnék, ha megtudnám, mi lesz a vasárnapi korizásból!"- merengett el Boróka. "De hát megtudhatom, ha elviszem a naplót!"- villant át az agyán a gondolat. "Ugye ez nem lopás? Majd ha elolvastam az egész füzetet, visszahozom. Nem hiszem, hogy már aktuális lenne a lányok életében ez a napló! Mire az lesz, tutira kiolvasom!"
Lelkiismeretét megnyugtatva Boróka elment lezuhanyozni, majd a táskája belső zsebébe csúsztatta a füzetet, és lefeküdt aludni.
