2. Rész

 Boróka már harmadik napja ki sem dugta orrát a szobájából. Szülei már kezdtek aggódni, mikor - nagy megkönyebbülésükre - a harmadik nap estéjén Boróka lejött az emeletről.

-Kislányom, végre! Féltem, hogy sosem jössz ki a barlangodból! - ölelte át édesanyja a lányt.

-Ugyan már, anyu, így ismersz te engem? Ennyi depi elég volt nekem. Képzeljétek, jó hírem van! - fordult oda a család vacsorázó tagjaihoz, apjához és öccséhez, Marcihoz. - Bogi hívott, hogy szerzett nekem állást!

-Tündér az a nő,  én mindig is mondtam - motyogott magában a 12 éves Marci, aki általában rajongva beszélt a kántor feleségéről.

-És nagyon jó az alakja - tette hozzá Veronika, Boró nővére, aki éppen most lépett be a nappaliból.

-Jól van gyerekek, sikerült megfogni a lényeget - mosolygott Boróka édesapja. - Mondjad, kincsem, mi az a munka?

-Másod-kántor lehetek a plébánián! - vágta ki Boróka nagy büszkén.

  Marci és Veronika először összenéztek, majd hangos nevetésben törtek ki. A 12 év korkülönbség ellenére remekül megérttették egymást.

-Ejnye, ne nevessétek ki a testvéreteket! - mondta szemrehányóan az édesanyjuk. - Szívem, abban igazuk van, hogy nem sok közöd volt eddig orgonához. Azt nem tagadom, hogy tehetséges vagy a zenében, és elég jól tudod az egyházi énekek zongora - és gitárkíséretét, de orgonálni nagyon nehéz.

-Tudom, anyu, de úgy érzem, hogy képes vagyok rá! Meg tudom csinálni. És nem mellesleg nem szeretnék  a nyakatokon ülni mint egyesek -  nézett szúrósan nővérére Boróka.

-Én nem ülök a nyakukon! - fújta fel magát Veronika. - Csak még nem találtam olyan lakást, ahová ki tudnék költözni.

-Na látod. Tehát még mindig itt vagy. Én viszont most a saját lábamra állok.

-Jól van, te nagy szent, legyél mindig te a jobb! - öltött nyelvet húgára Veronika.

-Lányok, ne veszekedjetek! Örüljetek egymás sikereinek..

-Siker, hogy megbukott az érettségin? - kuncogott Marci.

-Egy szót se! Elég legyen a veszekedésből! - nyomta le Borókát a székre édesapja. - Mikor költözöl?

-Azt mondta Bogi - vagyis írta, mert mióta hívott, percenként üzent Facebookon - hogy amint igent mondok, jönnek értem kocsival.

-Ez nagyszerű, de nem derül ki belőle, mikor költözöl.

-Ajj, szívem szerint soha, de nem akarok világ lustája lenni - Boróka jelentőségteljes pillantást vetett nővérére - szóval holnap.

-Ki jön érted?

-Bogi és István atya.

-A káplán?

-Aha.

-Gyalog is mehetnél - szúrta közbe Veronika.

-Persze, majd öt km-t gyalogolok a cuccaimmal! - feleselt Boróka.

-Én minden második nap lefutok a városba és vissza - dicsekedett a nővére.

-Értem már, irigy vagy, szóval innen fúj a szél!

-Gyerekek, nem bírtok ki egy estét békességben?

-De, csak most előre leveszekedik azt az időt, mikor Boróka nem lesz itthon - somolygott mindentudóan Marci.

  Boróka másnap reggel felhívta Bogit, hogy elmondja, hogyan döntött.

-Hát ez szuper, Boró, tudtam én, hogy így fogsz tenni! - lelkendezett Bogi. - Ebéd után érted megyünk!

  A lány egész délelőtt csomagolt  majd elment templomba, misére. A szertartást Antal atya vezette. "Még szerencse - gondolta Boróka - ha István atya lett volna, Bogi biztos kitalálja, hogy menjek át már most, pedig még itthon akarok ebédelni."

  A templomban összefutott Fruzsival, aki nagy lelkesedéssel üdvözölte.

-Olvastam, amit Facebookon írtál! Ez szuperkirályság! Mostantól majd mindig oda megyek misére, ahol játszani fogsz!

-Haha, az még messze lesz,  mire én orgonálni fogok! - nevetett Boróka.

-Olyan jó neked, egy házban fogsz lakni Bogi szupercuki kislányaival!

-Jó ég, ebbe bele se gondoltam! És az irtó ronda férjét se felejtsd ki!

-Vigyázz, még a végén elcsábít! - kacsintott barátnőjére Fruzsi.

-Fúj, az a világ ocsmánysága? Kizárt!

  A lányok egymást húzva sétáltak hazafelé, a Tulipán utcába.

-Annyiszor gyertek, ahányszor csak tudtok! - kérte Boróka a házuk előtt megállva barátnőjét.

-Még jó hogy! Tudod, mennyire szeretünk a plébánián lenni! És ha ráérünk, majd ifire is elmegyünk, bár ahogy most kinéz, ha mindkettőnket felvesznek,  kemény évek elé nézünk.

-Nem is tudom, kinek jobb, nekem vagy nektek - sóhajtott Boróka.

-Neked, egyértelműen. Nem kell tanulnod!

-Méghogy nem kell! Az elkövetkezendő két hétben mást sem fogok csinálni, csak tanulni!

-Jó lesz az! Aztán kezdődik a bulis életed - kacsintott rá Fruzsi.

-Marha bulis lesz, két atyával, két ovissal, a volt tanárommal, egy öreg nénivel és egy ocsmány pasassal lakni!

-Ne sértsd meg Annust, ősszel iskolába megy!

-Jó, bocs.

-És nyilatkozz három hét múlva! Meglalátjuk, mennyit változik a véleményed! Előre érzem; jó lesz ott neked!

-Ha te mondod... Most megyek, még nem pakoltam be a gitárkottákat.

-Jaj, mert anélkül nincs élet!

-Nincs hát. Valamivel szórakoztatnom is kell magam!

-Hát jól van, viselkedj okosan! Szerencse, hogy csak a szomszéd faluba mész.

  Fruzsi szorosan átölelte barátnőjét.

-Ugye lesz a plébánián wifi? - súgta kuncogva Boróka fülébe.

-Remélem! - súgta vissza a lány.

Boróka ebéd után felhívta Bogit.

-Szia! Mikor jöttök értem?

-Most fejeztük be az ebédet, szerintem húsz perc és ottvagyunk, oké?

-Jó, rendben. Kimegyek a templomig, akkor nem kell bejönnötök a zsákutcába.

-Jó, kösz. Nemsokára megyünk, puszi!

-Puszi.

  Boróka fogta a bőröndjét meg a gitárját, és levánszorgott az alsó szintre.

-Bogiék mindjárt itt vannak értem! Megyek! - kiáltott be a nappaliba.

-Vigyázz magadra, kislányom! - jött elő édesanyja, nyomában a többiekkel. - Tudom, hogy sok dolgod lesz, úgyhogy majd mi látogatunk meg téged.

Boróka sorra megpuszilta a családtagjait, és felvette a cipőjét.

-Nagyon jó lesz, majd meglátod! - integettek neki.

  A lány kifelé indult a Tulipán utcából. "Te jó ég! Ez tényleg irtó izgalmas! Még lehet, hogy a tanárképzőnél is izgalmasabb. Csak legyen mindenki jófej, és ne idegesítsenek fel."

Mikor oda ért a templomhoz a káplán atya kocsija éppen bekanyarodott a Fő út felől, benne a lelkesen integető Bogival és a kedvesen mosolygó István atyával.

  Ahogy leparkolt az autó, Bogi már pattant is ki belőle.

-Boróka! De jó, hogy jössz! Annyira várom már hogy ne én legyek az egyetlen fiatal nő a parókián!

"Én is. Marhára."- gondolta magában vigyorogva Boróka.

Mikor már mindhárman az autóban ültek, Bogi a plébániai életről kezdett csevegni.

-Nagyon jól elvagyunk, főleg nyáron. Holnap kezdődik a ministránstábor, úgyhogy nagy lesz a zsivaly, de majd meglátod, nagyon fogod élvezni!

"Na már csak ez hiányzott, ministránstábor! Egy csapat idegesítő kisfiú!"

-Jó lenne, ha tudnál segíteni szerdán, mert az érsekségi turisztikai központba visszük őket kirándulni, és még egy felnőtt szempár sosem árt.

"Tessék, ide hívnak kántornak, de mindjárt bébiszitter is lehetek."

-Nem gond - mondta Boróka. Próbálta optimistán nézni a helyzetét,  de egyre inkább megrettent a rá váró feladatoktól.

  Mikor megérkeztek, a plébánián éppen állt a bál. Mária néni és Tamás a konyhában perlekedtek, míg Annus és Zsófika a szobájukban vesztek össze egy tündéres meséskönyvön.

-Látod, sosem unatkozunk - szólalt meg azóta először István atya, hogy Boróka beszállt a kocsiba.

  Bogi ment elől, s kinyitotta a tölgyfa bejárati ajtót. Boróka lemaradva szemlélte a szépen gondozott kertet. A ház előtt magas fenyőfák nőttek, - a lány szerény biosztudása szerint lucok - míg a hátsó kertben helyet kapott káplán atya veteményese mellett egy nagy tűzrakóhely is, néhány platán között.

"Akár a mesékben" - gondolta elbűvölten Boró.

  Maga a parókia is jobban hasonlított barátságos erődítményhez, mint néhány keresztény, viccesen bolond ember lakhelyéhez. A háromszintes ház kívülről fehérre volt meszelve, a nyílászárók keretei sötétbarnára festve.

  Ahogy belépett a tágas előtérben rögtön megcsapta a semmivel össze nem téveszthető "plébánia-illat". A kiskorára emlékeztette, mikor a család minden húsvétot apja régi papismerősénél töltött.

-Anya, anya, de jó hogy itthon vagy! - két barna, göndör hajú kislány sűvített le a lépcsőn, egyenesen Bogi kitárt karjaiba. - Ki ez a lány?

-Ő Boróka. Azt fogja dolgozni, mint apa.

-Sziasztok - mosolygott Boró a tőle telhető legkedvesebben a lányokra. Annussal egyszer már találkozott, mikor Bogi még gyesen volt Zsófikával, egyszer vigyázott rá, de nem tartotta valószínűnek, hogy az akkor kétéves lány emlékszik rá.

  A kislányok üdvrivalgására Mária néni és Tamás is megjelentek.

-Szia, Porterl Tamás vagyok, nyugodtan tegezzél - nyújtott kezet Borókának Bogi férje. Miközben kezet ráztak, a lány kénytelen volt visszafolytani a nevetését. A gimis osztályában a lányok között kedvelt beszédtéma volt, hogy vajon miért ment férjhez a szép Bogi egy ilyen ronda pasihoz. Többen a pénzre tippeltek,  de Boróka inkább a belső értékekre gyanakodott. Persze ez majd kiderül, az elkövetkezendő két hétben sokat lesznek együtt.

-Én pedig Mária néni, hidd el, ebben a házban a legnormálisabb!

  Az ősz hajú, nagymamás néni, kezében fakanállal, átölelte Borókát. Pont úgy festett, mintha a "Nagyi szakácskönyve" című könyv borítójáról mászott volna le.

  A lány kuncogott a néni kijelentésén, majd hátralépve újra felnyalábolta a csomagjait.

-Minden bizonnyal ki szeretnél pakolni, igaz? - mosolygott Borókára Bogi. - Gyere, megmutatom a szobád. Remélem, nincs tériszonyod, mert a padlástér egyik szobáját kapod meg.

Útközben, fel a lépcsőn, szembejött velük Antal atya.

-Dicsértessék a Jézus Krisztus!

-Mindörökké, amen - felelte Antal atya. - Örülök, hogy itt vagy Boróka. Remélem, jól fogod magad érezni, és munkád kedves lesz Isten színe előtt.

  Bogi magára hagyta Borókát a szobájában, azzal az utasítással, hogy pakoljon ki, hétkor vacsora.

Boró jókedvűen tekintett végig a szobán: a fal mellett ágy, könyvespolcok, a földön színes rongyszőnyegek, az ajtó mellett óriási beépített szekrény, vele szemben világos fenyőfa íróasztal. Ez az ő birodalma. Mostantól megdolgozik érte.