1. rész

-Guten Tag! (Jó napot!)

-Hallo Boróka! Bist du fertig auf die Prüfung? (Készen állsz a vizsgára?) - mosolygott kedvesen Frau Varga, Boróka történelemtanára a belépő lányra.

-Ja, ich hoffe. (Igen, remélem.)

  Nem, Boróka koránt sem volt kész az érettségire. Már mindegyiken túl volt, csak a töri szóbeli hiányzott. Erre viszont gyakorlatilag semmit sem tanult. Hacsak nem Szent Lászlót húzza, meg fog bukni.

-Zieh eine These! (Húzz egy tételt!)-nyújtott Frau Varga vagy harminc tételt Boróka felé. A lány becsukta a szemét és magában imádkozott, hogy Szent Lászlót  húzza. Óvatosan lesett ki  a szemhéja mögül a papírra: Rákosi Mátyás und seine Epoche (Rákosi és korszaka). A francba! Ezt nagyon elszúrta.

-Du hast 30 Minuten, dann musst du uns die Lehrstoffe aufsagen. (30 perced, van, aztán fel kell mondanod az anyagot.)

  Boróka összetörten ment át a felkészülő terembe. Francba, semmit nem tud Rákosiról! Talán kommunista volt.. De még ebben sem biztos. Mikor volt hatalmon? Mi fűződik a nevéhez? Apró emléktöredékek villantak be régi töri órákról....

  A percek csigalassúsággal teltek. Mire eltelt a harminc perc, Boróka már legalább huszonöt érettségi utáni lehetséges életet képzelt el. Cukrász legyen vagy utcaseprő? Ezt eléggé elrontotta. Míg Dodó és Fruzsi az ELTE-n és a SOTE-n boldogan magolnak, ő levest fog főzni egy önkiszolgáló étteremben. 

-Komm Boróka! (Gyere, Boróka!)-Frau Varga  vidám hangjára lelkiismeret-furdalása támadt. A tanárnő bízik benne. Hiszen órákon ő volt az egyik legszorgalmasabb és figyelmesebb diák. A tanárnő kedvence. És ő is tisztelte és szerette a tanárnőt.

  Boróka leverten ment be a terembe. Jobb, ha nem húzza az időt. Mikor belépett, szomorúan tekintett végig a vizsgabizottságon: Herr Lendere, Frau Vencel, és középen Frau Varga, az áldott jó lélek, aki most is bíztatóan mosolygott rá.

-Entschuldigung, Herren und Frauen. Ich habe nichts über Rákosi gelernt. Also, in der Schule habe ich viel, aber zu Hause... weniger als das Wenig gelernt. Ich ehre und mag Sie, Frau Varga, aber leider kann ich nichts aufsagen. (Elnézést. Semmit sem tanultam Rákosiról. Vagyis az iskolában igen, de otthon.. a kevesebbnél is kevesebbet. Tisztelem és szeretem Önt, Varga tanárnő, de sajnos semmit sem tudok felmondani.)

  Borókának néhány könnycsepp gördült le az arcán. Isten veled, történelemtanári álmok! Isten veled egri tanárképző!

  Frau Varga megdöbbenten ült a székén.

-Schade.-Először Frau Vencel jutott szóhoz a meglepetéstől.-Du wird sitzenbleiben. (Kár. Meg fogsz bukni.)

-Ich weiß, aber ich will es nicht. Ich lasse diese Schule zu. Ich brauche kein Abitur. (Tudom, de nem akarok. Itthagyom az iskolát. Nincs szükségem érettségire.)

  Frau Varga levegő után kapkodott döbbenetében.

-Ist es sicher?! Du warst meine Lieblingsschülerin. Du warst das Klügste! (Ez biztos? Te voltál a kedvenc tanítványom! A legokosabb!)

-Danke, Frau Varga. Es ist meine endgültige Entscheidung. (Köszönöm, Varga tanárnő. Ez a végleges elhatározásom.)

-Boróka, ilyet először csinálok német nyelvű érettségin, magyarul beszélek. Nagyon-nagyon sajnálom

Miért nem tanultál? Órán olyan jól ment! 

-Tanárnő, nem tudom. Teljesen ki voltam merülve. Néhány tételt megtanultam,  de végig tisztában voltam vele, hogy valószínűleg nem lesz szerencsém...Ha most visszatekerhetném az időt, tanulnék. Nem tudom mit fogok kezdeni, de az iskolában nem maradok, az biztos.

  Frau Varga felállt, és sírva megölelte Borókát.

-Sok szerencsét, Boró! Az öt év alatt megszerettelek. Nem felejtem el soha a kedvességeid és ötleteid. Vigyázz magadra, és ha némettanárra van szükséged, tudod kit hívj!

-Köszönöm, Frau Varga!

-Szeretném ha mostantól tegeznél.

-Remélem, néha összefutunk majd  a templomban!-mosolygott Boróka a könnyein át.

  A többi tanár elhülve nézte a jelenetet. Ilyen még nem volt  a gimnázium történetében: egy diák bukott az érettségin, és kimaradt az iskolából.

-Auf Wiedersehen! (Viszontlátásra!)-köszönt Boróka,  és még egy utolsó pillantást vetett Frau Vargára.

-Auf Wiedersehen!-kiáltottak utána a tanárok.

  Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, Borókából kitört a zokogás. Teljesen kikészítette hogy nem volt elég ereje a tanuláshoz. Egy idő után már kávé mellett sem bírja az ember. Most Fruzsira és Dodóra lenne szüksége. De ők is érettségiztek, nem is tudta, hogy hol lehetnek.

  Hüppögve huppant le a legközelebbi kanapéra.

-Boróka!

  A matektanár! Már csak ez hiányzott! Nincs szüksége részvétre, Bogiról pedig köztudott, mennyire szíven viseli mindenki sorsát.

-Jó napot Tanárnő!-mormolta a lány még mindig ölébe hajtva a fejét.

-Mi  a baj, szívem?

  Mivel Boróka egy templomba járt Bogival, és a családja igen jóban volt a kántorékkal, Tamással és Bogival, a nő nagyon jól ismerte és szerette Borókát. Minden vasárnap találkoztak a templomban és váltottak pár szót. Borókának inkább olyan volt a matektanár, mint a nővére. De most nem volt kedve "nővére" szánakozásához, bár ezzel már elkéset. Nem a matekszertár előtti kanapét kellett volna választania.

-Á, semmi, tanárnő. 

  A nővéri kapcsolat ellenére Boróka az iskolában a lehető legilledelmesebben beszélt volt tanárával.

-Könnyes a szemed, látom hogy sírtál - Bogi nem tágított egykönnyen. 

-Elszúrtam! - fakadt ki  a lány, dús, gesztenyebarna haját hátradobva nézett a tanárnő szemébe.

-De mit?

-Az egész életem.

  Bogi döbbeneten nézett a lányra.

-Ezt nem értem, Boró.

-Jaj, hát megbuktam az érettségin.

  Bogi felszisszent, és a szája elé kapta a kezét.

-Ez nem lehet igaz! Miből?

-Német töriből.

-Na, ne csüggedj, majd jövőre sikerül.

-Nem lesz jövőre.

-Micsoda?! Itthagyod az iskolát? A szüleid mit fognak szólni?

-Meg fognak érteni! - húzta ki magát dacosan Boróka.-Támogatni fognak, hogy ne süllyedjek le.

-Ebben biztos voltam. De el sem tudom képzelni, hogy ne legyél tanár! Hiszen mindig erre vágytál! Miért nem tanultál?

-Tanárnő, én akartam, de... Teljesen ki voltam készülve. Annyit tanultam a többi érettségire, hogy erre nem maradt energiám. Azt sem tudom mit fogok csinálni! - bukott ki Borókából az igazság.-Mégsem zongorázhatok egész nap az utcán, abból nem lehet megélni! 

-Nem, az utcán zongorázásból valóban nem... - mélyedt gondolataiba Bogi. Mi lenne ha... Á, ez lehetetlen! Hiszen Boróka képzése a zeneiskolában véget ért, orgonánál pedig jó ha egyszer ült eddig életében... Azért mégis meg kéne próbálni beszélni Antal atyával. Meg Tamással. Boróka nagyon tehetséges, egész biztos, hogy pár hét alatt megtanulná az alapokat.

-Figyelj, szívem, ne csüggedj! Jön a nyár, én pedig ott segítek majd, ahol tudok. Szerzek neked munkát, megígérem.

-Jaj, tanárnő, ezt nem engedhetem! Én szúrtam el, nekem is kell megoldanom. Egész biztos, hogy nyárra találok munkát, aztán meg majd elmegyek az óvodába főzni... Nem is lesz olyan rossz! - biztatta inkább magát, mint tanárát Boróka.

-Boró! - "Ez Fruzsi és Dodó!"- ugrott fel boldogan a lány. - Hogy ment?

-Megbuktam.

-Micsoda?! Nem is mondtad, hogy nem tanultál!

-Nem akartalak terhelni titeket a saját gondjaimmal.

-De hiszen azért vagyunk barátnők! Semmi baj, majd kitalálunk valamit! - Dodó megnyugtatóan ölelte át Borót, mikor a lány sírni kezdett.- Még csak 19 vagy, jövőre sem leszel még lekésve semmiről.

  Bogi időközben szó nélkül odébb sétált, tovább forgatva magában az előbb eszébe ötlött gondolatot.

  Bogi bekopogott Antal atya irodájának ajtaján.

-Szabad!

  A nő nagy levegőt véve lépett be. Ezt most végig kell csinálnia, Borókáért.

-Dicsértessék a Jézus Krisztus!

-Mindöröké, amen. Szervusz, Bogi! Hogy vagy? Vége a tanításnak, holnap a misén  már számítok rád, felolvasnád a Szentleckét?

-Persze, Atya.

-Mondd, miért jöttél? Foglalj helyet! - Antal atya kihúzott egy széket Boginak.

  A nő végignézett  a már jól ismert irodán: jobb és baloldalt is magas, sötétbarna könyvespolcok, a falon szentképek, középen pedig ott terpeszkedett az óriási, fekete íróasztal, mely alatt kislányai sokat szoktak bújócskázni.

-Igazából azon gondolkodtam, hogy Tamás kezd kimerülni ettől a rengeteg misétől. Van olyan vasárnap, hogy öt misét is végigénekel.

-Ha akarod, szólhatok az Érsek úrnak, hogy küldjön ki egy kántort nekünk.... Bár éppen a minap beszéltem vele, eléggé hiánycikk a kántor, hogy úgy mondjam. A mai fiatalság már nem épp ilyen szakmát választ.

-Ami azt illeti, én nagyon örülnék egy új kántornak, és ismerek is egy lányt, akinek a lába alól pont most csúszott ki a talaj. Szerintem Atya is ismeri, általában itt van a miséken. A Nagykovács Tibornak a lánya, Boróka. Igaz, nem végzett kántorképzőt, de nagyon tehetséges zenész, szépen zongorázik, és gyorsan tanul.

  Bogi várakozásteljesen nézett Antal atyára.

-Egy képzetlen lány? Bogi, én ezt nem tartom túl jó ötletnek... De persze valahogy segíteni kéne azon a lányon, mi is történt vele, mit mondtál?

-Még nem mondtam. Megbukott az érettségin, és otthagyta az iskolát.

-Ó! - Antal atya eközben buzgón pakolgatta a Hozsannás könyveket az asztalon. - Tudod mit?

  Bogi lélegzet - visszafojtva kapargatta a körmét. Boróka jövője most fog eldőlni...

-Ha két hét alatt képes végigorgonálni egy teljesen mezei misét, nem bánom,  jöhet. De hol fogjuk elhelyezni? - mormolta Antal atya elgondolkozva.

  Bogi megkönnyebbülten eresztette ki az eddig benntartott levegőt.

-Nagy a parókia! A padlásszoba pedig még üres.

-Igen-igen, de három hét múlva érkezik egy papnövendék, fél éves gyakorlatra, őt is el kell helyeznünk.

-Sok jó ember kis helyen elfér.

-Hát igen. Mikor jönne a lány?

-Amint lehet. Az az igazság, hogy még nem beszéltem vele erről az ötletről. De ahogy láttam, tegnapelőtt elég rossz állapotban volt. Akkor bukott. Szóval szerintem bármikor szívesen kibillenne a depresszióból.

-Sajnos nem tudok segíteni a költözésben, de szólok a káplánnak, hogy menjen a kocsijával el a lányért. Tudod, hol lakik?

-Persze, jóban vagyunk a családdal. Most, ha megbocsát, Atya, fel is hívom Borót, hogy csomagolhat.

-Rendben, rendben, úgyis rengeteg a dolgom. Az ifjúsági hittan már megint később fog kezdődni, szólni kell az ifiseknek... Menj csak, Bogi, szólj, ha valami rendkívüli történik!

  A telefon kicsöngött. Ez már biztató jel. Bogi fel-alá járkált a parókia kertjében, ahol a nagy, lombos fák árnyékában is nagy volt a hőség.

-Halló?

-Szia Boróka, Bogi vagyok!

-Szia Bogi - dünnyögte Boróka. Hát ennek a nőnek nincs az ő kínjánál jobb gondolata?

-Képzeld, megoldottam a helyzeted!

-Na, nem mondod! És mit találtál ki?

  "Csodálkoztam volna, ha nem hívsz fel két napon belül"- tette hozzá magában a lány.

-Te leszel a másod-kántor a plébánián.

-Na ne viccelj! - hördült fel Boróka. - Nem is  tudok orgonálni!

  "Ez a nő nem százas"- gondolta döbbeneten Boró."Méghogy én kántor? Azon a plébánián, ahol senkinek sincs ki mind a négy kereke?"

-Az nem baj! Majd Tamás kezelésbe vesz! Ha két hét alatt megtanulod az alapokat, maradhatsz. 

-Haha, jó vicc!

-Boróka, ez nagy esély számodra. Azt ajánlom, ne herdáld el, mert még sokra mehetsz vele!

-Jól van Bogi, átgondolom, oké?- sóhajtott fel a lány megadóan.

-Szuper! Holnap hívj fel!

-Oké, persze. Szia!

-Szia Boró!

  "Hát ez a lány nem normális! Én a helyében rögtön lecsaptam volna erre a lehetőségre! - füstölgött magában Bogi.

-Anya, anya, az Annus elvette a babámat! - hallotta meg a nő a nyitott ablakon kiáramló kiabálást.

-Csend legyen már gyerekek, az atyák nem tudnak dolgozni!

-Mária néni, mikor lesz kész a vacsora?

-Ha nem maradtok csendben, Csiripiszlik, szólok apátoknak!

-Szóltál, István?

  Bogi nem bírta tovább, akaratlanul felnevetett. Csak héten éltek a plébánián, mégis akkora hangzavar volt ezen a szombat délutánon, mintha egy egész hadsereg szállta volna meg a parókiát.

  "Azt hiszem, bennt van rám szükség."

  Ahogy kinyitotta az ajtót, a férjébe botlott.

-Szívem, jó hogy jössz, már ki akartam vágni a gyerekeket az udvarra! Egyszerűen nem bírnak csendben maradni!

-Megyek már, és rendet teszek - mosolygott Bogi Tamásra.

-Végre, így már alig lehetett dolgozni! Persze Mária néninek most is sikerült, ő jól bírja a gyerekzsivalyt. Mikor jön Boróka?

-Azt mondta, át kell gondolnia, hogy jöjjön-e egyáltalán! Érted ezt? Nem lecsapni egy ilyen remek ajánlatra?

-Nem mindenki olyan céltudatos, mint te, drágám - ölelte át feleségét Tamás.