Boróka már harmadik napja ki sem dugta orrát a szobájából. Szülei már kezdtek aggódni, mikor - nagy megkönyebbülésükre - a harmadik nap estéjén Boróka lejött az emeletről.
-Kislányom, végre! Féltem, hogy sosem jössz ki a barlangodból! - ölelte át édesanyja a lányt.
-Ugyan már, anyu, így ismersz te engem? Ennyi depi elég volt nekem. Képzeljétek, jó hírem van! - fordult oda a család vacsorázó tagjaihoz, apjához és öccséhez, Marcihoz. - Bogi hívott, hogy szerzett nekem állást!
-Tündér az a nő, én mindig is mondtam - motyogott magában a 12 éves Marci, aki általában rajongva beszélt a kántor feleségéről.
-És nagyon jó az alakja - tette hozzá Veronika, Boró nővére, aki éppen most lépett be a nappaliból.
-Jól van gyerekek, sikerült megfogni a lényeget - mosolygott Boróka édesapja. - Mondjad, kincsem, mi az a munka?
-Másod-kántor lehetek a plébánián! - vágta ki Boróka nagy büszkén.
Marci és Veronika először összenéztek, majd hangos nevetésben törtek ki. A 12 év korkülönbség ellenére remekül megérttették egymást.
-Ejnye, ne nevessétek ki a testvéreteket! - mondta szemrehányóan az édesanyjuk. - Szívem, abban igazuk van, hogy nem sok közöd volt eddig orgonához. Azt nem tagadom, hogy tehetséges vagy a zenében, és elég jól tudod az egyházi énekek zongora - és gitárkíséretét, de orgonálni nagyon nehéz.
-Tudom, anyu, de úgy érzem, hogy képes vagyok rá! Meg tudom csinálni. És nem mellesleg nem szeretnék a nyakatokon ülni mint egyesek - nézett szúrósan nővérére Boróka.
-Én nem ülök a nyakukon! - fújta fel magát Veronika. - Csak még nem találtam olyan lakást, ahová ki tudnék költözni.
-Na látod. Tehát még mindig itt vagy. Én viszont most a saját lábamra állok.
-Jól van, te nagy szent, legyél mindig te a jobb! - öltött nyelvet húgára Veronika.
-Lányok, ne veszekedjetek! Örüljetek egymás sikereinek..
-Siker, hogy megbukott az érettségin? - kuncogott Marci.
-Egy szót se! Elég legyen a veszekedésből! - nyomta le Borókát a székre édesapja. - Mikor költözöl?
-Azt mondta Bogi - vagyis írta, mert mióta hívott, percenként üzent Facebookon - hogy amint igent mondok, jönnek értem kocsival.
-Ez nagyszerű, de nem derül ki belőle, mikor költözöl.
-Ajj, szívem szerint soha, de nem akarok világ lustája lenni - Boróka jelentőségteljes pillantást vetett nővérére - szóval holnap.
-Ki jön érted?
-Bogi és István atya.
-A káplán?
-Aha.
-Gyalog is mehetnél - szúrta közbe Veronika.
-Persze, majd öt km-t gyalogolok a cuccaimmal! - feleselt Boróka.
-Én minden második nap lefutok a városba és vissza - dicsekedett a nővére.
-Értem már, irigy vagy, szóval innen fúj a szél!
-Gyerekek, nem bírtok ki egy estét békességben?
-De, csak most előre leveszekedik azt az időt, mikor Boróka nem lesz itthon - somolygott mindentudóan Marci.
Boróka másnap reggel felhívta Bogit, hogy elmondja, hogyan döntött.
-Hát ez szuper, Boró, tudtam én, hogy így fogsz tenni! - lelkendezett Bogi. - Ebéd után érted megyünk!
A lány egész délelőtt csomagolt majd elment templomba, misére. A szertartást Antal atya vezette. "Még szerencse - gondolta Boróka - ha István atya lett volna, Bogi biztos kitalálja, hogy menjek át már most, pedig még itthon akarok ebédelni."
A templomban összefutott Fruzsival, aki nagy lelkesedéssel üdvözölte.
-Olvastam, amit Facebookon írtál! Ez szuperkirályság! Mostantól majd mindig oda megyek misére, ahol játszani fogsz!
-Haha, az még messze lesz, mire én orgonálni fogok! - nevetett Boróka.
-Olyan jó neked, egy házban fogsz lakni Bogi szupercuki kislányaival!
-Jó ég, ebbe bele se gondoltam! És az irtó ronda férjét se felejtsd ki!
-Vigyázz, még a végén elcsábít! - kacsintott barátnőjére Fruzsi.
-Fúj, az a világ ocsmánysága? Kizárt!
A lányok egymást húzva sétáltak hazafelé, a Tulipán utcába.
-Annyiszor gyertek, ahányszor csak tudtok! - kérte Boróka a házuk előtt megállva barátnőjét.
-Még jó hogy! Tudod, mennyire szeretünk a plébánián lenni! És ha ráérünk, majd ifire is elmegyünk, bár ahogy most kinéz, ha mindkettőnket felvesznek, kemény évek elé nézünk.
-Nem is tudom, kinek jobb, nekem vagy nektek - sóhajtott Boróka.
-Neked, egyértelműen. Nem kell tanulnod!
-Méghogy nem kell! Az elkövetkezendő két hétben mást sem fogok csinálni, csak tanulni!
-Jó lesz az! Aztán kezdődik a bulis életed - kacsintott rá Fruzsi.
-Marha bulis lesz, két atyával, két ovissal, a volt tanárommal, egy öreg nénivel és egy ocsmány pasassal lakni!
-Ne sértsd meg Annust, ősszel iskolába megy!
-Jó, bocs.
-És nyilatkozz három hét múlva! Meglalátjuk, mennyit változik a véleményed! Előre érzem; jó lesz ott neked!
-Ha te mondod... Most megyek, még nem pakoltam be a gitárkottákat.
-Jaj, mert anélkül nincs élet!
-Nincs hát. Valamivel szórakoztatnom is kell magam!
-Hát jól van, viselkedj okosan! Szerencse, hogy csak a szomszéd faluba mész.
Fruzsi szorosan átölelte barátnőjét.
-Ugye lesz a plébánián wifi? - súgta kuncogva Boróka fülébe.
-Remélem! - súgta vissza a lány.
Boróka ebéd után felhívta Bogit.
-Szia! Mikor jöttök értem?
-Most fejeztük be az ebédet, szerintem húsz perc és ottvagyunk, oké?
-Jó, rendben. Kimegyek a templomig, akkor nem kell bejönnötök a zsákutcába.
-Jó, kösz. Nemsokára megyünk, puszi!
-Puszi.
Boróka fogta a bőröndjét meg a gitárját, és levánszorgott az alsó szintre.
-Bogiék mindjárt itt vannak értem! Megyek! - kiáltott be a nappaliba.
-Vigyázz magadra, kislányom! - jött elő édesanyja, nyomában a többiekkel. - Tudom, hogy sok dolgod lesz, úgyhogy majd mi látogatunk meg téged.
Boróka sorra megpuszilta a családtagjait, és felvette a cipőjét.
-Nagyon jó lesz, majd meglátod! - integettek neki.
A lány kifelé indult a Tulipán utcából. "Te jó ég! Ez tényleg irtó izgalmas! Még lehet, hogy a tanárképzőnél is izgalmasabb. Csak legyen mindenki jófej, és ne idegesítsenek fel."
Mikor oda ért a templomhoz a káplán atya kocsija éppen bekanyarodott a Fő út felől, benne a lelkesen integető Bogival és a kedvesen mosolygó István atyával.
Ahogy leparkolt az autó, Bogi már pattant is ki belőle.
-Boróka! De jó, hogy jössz! Annyira várom már hogy ne én legyek az egyetlen fiatal nő a parókián!
"Én is. Marhára."- gondolta magában vigyorogva Boróka.
Mikor már mindhárman az autóban ültek, Bogi a plébániai életről kezdett csevegni.
-Nagyon jól elvagyunk, főleg nyáron. Holnap kezdődik a ministránstábor, úgyhogy nagy lesz a zsivaly, de majd meglátod, nagyon fogod élvezni!
"Na már csak ez hiányzott, ministránstábor! Egy csapat idegesítő kisfiú!"
-Jó lenne, ha tudnál segíteni szerdán, mert az érsekségi turisztikai központba visszük őket kirándulni, és még egy felnőtt szempár sosem árt.
"Tessék, ide hívnak kántornak, de mindjárt bébiszitter is lehetek."
-Nem gond - mondta Boróka. Próbálta optimistán nézni a helyzetét, de egyre inkább megrettent a rá váró feladatoktól.
Mikor megérkeztek, a plébánián éppen állt a bál. Mária néni és Tamás a konyhában perlekedtek, míg Annus és Zsófika a szobájukban vesztek össze egy tündéres meséskönyvön.
-Látod, sosem unatkozunk - szólalt meg azóta először István atya, hogy Boróka beszállt a kocsiba.
Bogi ment elől, s kinyitotta a tölgyfa bejárati ajtót. Boróka lemaradva szemlélte a szépen gondozott kertet. A ház előtt magas fenyőfák nőttek, - a lány szerény biosztudása szerint lucok - míg a hátsó kertben helyet kapott káplán atya veteményese mellett egy nagy tűzrakóhely is, néhány platán között.
"Akár a mesékben" - gondolta elbűvölten Boró.
Maga a parókia is jobban hasonlított barátságos erődítményhez, mint néhány keresztény, viccesen bolond ember lakhelyéhez. A háromszintes ház kívülről fehérre volt meszelve, a nyílászárók keretei sötétbarnára festve.
Ahogy belépett a tágas előtérben rögtön megcsapta a semmivel össze nem téveszthető "plébánia-illat". A kiskorára emlékeztette, mikor a család minden húsvétot apja régi papismerősénél töltött.
-Anya, anya, de jó hogy itthon vagy! - két barna, göndör hajú kislány sűvített le a lépcsőn, egyenesen Bogi kitárt karjaiba. - Ki ez a lány?
-Ő Boróka. Azt fogja dolgozni, mint apa.
-Sziasztok - mosolygott Boró a tőle telhető legkedvesebben a lányokra. Annussal egyszer már találkozott, mikor Bogi még gyesen volt Zsófikával, egyszer vigyázott rá, de nem tartotta valószínűnek, hogy az akkor kétéves lány emlékszik rá.
A kislányok üdvrivalgására Mária néni és Tamás is megjelentek.
-Szia, Porterl Tamás vagyok, nyugodtan tegezzél - nyújtott kezet Borókának Bogi férje. Miközben kezet ráztak, a lány kénytelen volt visszafolytani a nevetését. A gimis osztályában a lányok között kedvelt beszédtéma volt, hogy vajon miért ment férjhez a szép Bogi egy ilyen ronda pasihoz. Többen a pénzre tippeltek, de Boróka inkább a belső értékekre gyanakodott. Persze ez majd kiderül, az elkövetkezendő két hétben sokat lesznek együtt.
-Én pedig Mária néni, hidd el, ebben a házban a legnormálisabb!
Az ősz hajú, nagymamás néni, kezében fakanállal, átölelte Borókát. Pont úgy festett, mintha a "Nagyi szakácskönyve" című könyv borítójáról mászott volna le.
A lány kuncogott a néni kijelentésén, majd hátralépve újra felnyalábolta a csomagjait.
-Minden bizonnyal ki szeretnél pakolni, igaz? - mosolygott Borókára Bogi. - Gyere, megmutatom a szobád. Remélem, nincs tériszonyod, mert a padlástér egyik szobáját kapod meg.
Útközben, fel a lépcsőn, szembejött velük Antal atya.
-Dicsértessék a Jézus Krisztus!
-Mindörökké, amen - felelte Antal atya. - Örülök, hogy itt vagy Boróka. Remélem, jól fogod magad érezni, és munkád kedves lesz Isten színe előtt.
Bogi magára hagyta Borókát a szobájában, azzal az utasítással, hogy pakoljon ki, hétkor vacsora.
Boró jókedvűen tekintett végig a szobán: a fal mellett ágy, könyvespolcok, a földön színes rongyszőnyegek, az ajtó mellett óriási beépített szekrény, vele szemben világos fenyőfa íróasztal. Ez az ő birodalma. Mostantól megdolgozik érte.
